Budapest, 1986. (24. évfolyam)

4. szám április - Szále László: Budapest az ezredfordulón

se. 2000-ben teljes biztonságban tudhatjuk a Bazilikát, megoldódik a Várbazár ügye, és megmenekül a Várkert kioszk. Már készülnek a tervek, van beruházó is. Hangulatos vendéglátóhely lesz benne. Remélhetőleg előbbre jutunk a Vár rekonstrukciójának talán legmakacsabbul ellenálló területén: megtaláljuk a volt Hadügyminisztérium és a Sándor-palota újjáépítésének módját. Hegedűs Géza: Sok szépség tűnt el a Tabán lebontásával, túl radikálisan alakították át a hangulatos Óbudát, félő, hogy eltűnik a más szépségeket hordozó Víziváros. Ágostházi László: Vigyázni kell a rejtett, kevésbé látványos értékekre is. Megőrzésre méltóak a Belváros keskeny utcái, a Bástya utca, a Képíró utca környéke, mely a 18. század emlékét őrzi. Akkoriban errefelé voltak a kávéházak, köztük a híres Kemnitzer, ahová Szentmarjay és Kármán József járt biliárdozni. Sajátos értékeket képviselnek a Nemzeti Múzeum mögötti utcák palotái, Károlyi Mihály ezt a területet nevezte a pesti Quai d'Orsaynak. Sajnos, azonban sokszor nincs mit megőrizni. A folyamatosság valamiféle megtartásáról, az időbeliségnek legalább a jelzéséről azonban sohasem szabad lemondani. Azt mondják, könnyű Óbudának, mert csodás ókori kincsei vannak. Ez azonban nem mindig öröm. Aligha van olyan óbudai építő, akinek ne lenne — vagy ne kellene, hogy legyen — lelkiismeretfurdalása. Fantasztikus értékek pusztultak el a Szentendrei úti házak, a Flórián áruház s a körülötte lévő épületek létesítésekor. A római katonai tábor szinte minden lényeges épülete tönkrement. S ki tudja, hány mozaikpadló! A Meggyfa utcai megmentett mozaikok bizonyítják értéküket. A lakótelep szinte teljesen elpusztította Óbuda időbeli sokrétűségét. Néhány jelentéktelen folt maradt: a Lajos utcai középkori köz, a zsidó templom, a Zichykastély, a Fő tér s még néhány részlet — különben az új Óbuda éppen olyan, mint az új Csepel vagy Tatabánya. Valamiben azonban mégis más. A Harrer Pál utcában megépült a nyugdíjasház, emléktábla van rajta, s egy római dombormű töredékének másolata. Mellette a légióstábor keleti kapujának jelzése. Odébb eredetileg római épület volt, s a középkorban kolostor épült a helyébe — falán magyarázó felirat. Ha más múltbeli emlék nincs is, itt-ott egy-egy oszlop, egy-egy töredék, egy-egy apró jelzés, az aluljáró nagy együttesével már alkalmas arra, hogy a panellakó számára is lehetővé tegye a kontinuitás átélését. Óbudai példa? Inkább óbudai figyelmeztetés! Arra, hogy mindenütt, ahol kikényszeríti az élet a teljes bontást, ott is meg kell hagyni azokat a jeleket, amelyek mint a település apró szentjánosbogarai kissé bevilágítanak a történelembe. Makovecz Imre: Nem hiszek a prekoncepciós várostervezésben. Nem lehet esztétikai és szabályozási alapon tervezni. Jó példa erre a Madách tértől tervezett sugárút, amely büszkén elindul a Madách téri „diadalkapun" át, majd nekimegy egy deszkakerítésnek, amely mögött autójavító műhely van. Ide vezetnek az ilyesféle tervek. A város élőlény, saját erejéből kell fejlődnie. Ha a jelenlegi struktúra és feltételrendszer nem változik, akkor minden marad a régiben. A város „épül", „szépül" tovább, s a Váci utcához, Vörösmarty térhez hasonló, bájos Patyomkin-falak alakulnak ki, amely mögött műszakilag és szociálisan beépült város húzódik meg. A városkép pedig, vegyük tudomásul, nemcsak óhaj és esztétikum, hanem gazdasági kényszer kérdése. Londonban elképzelhetetlen, hogy a Tower mellé szállodát építsenek. Nálunk meg kellett épülnie a Hiltonnak a Mátyástemplom mellett, egy másik templom romjain, mert szükségünk volt arra a pénzre, amit a drága telekért kaptunk. Hogy szép-e a pesti Duna-part, vagy nem szép, másodlagos kérdés ahhoz képest, hogy hány szállodai szobát igényel a pénzt hozó megrendelő. Szűcs István: Nem baj, ha nem lesznek reprezentatív avatóünnepségek, központi kampányok, ha mindenütt épül, javul, csinosodik valami. A sok apró változás — új homlokzat, helyreállított szobor, lámpa, kapu, terjeszkedő növényzet — összeáll szépséggé, s mivel ez az egész város érdeke, átalakítja a közszellemet, és megjavítja a városlakók közérzetét. Tervek, vágyak, aggodalmak, jövendölések... Nehéz megjósolni, mennyire fog hasonlítani Budapest az itt fölrajzolt képhez. A magyarországi Tanácsköztársaság városépítési programja sok, ezekhez hasonló elképzelést tartalmaz. Eleink úgy képzelték el a jövő városát, hogy „egy sűrűbben beépített, széles, jól fásított utakkal ellátott, terekkel, padokkal ékesített városmagot kertvárosok gyűrűje vesz körül. A gyárvárostól, a várostól és a kertváros gyűrűzettől nagy terjedelmű zöld foltokkal lesz elválasztva". A program egy főre 20 négyzetméter zöldterületet ír elő, és értekezik fő közlekedési vonalak, gyorsvasutak vonalvezetéséről is. Ezekre a tervekre akkor csak 133 nap adatott. A mi elképzeléseink valóra váltására van tizenöt év, és reméljük, még sok-sok békés esztendő. SZÁLÉ LÁSZLÓ 13