Budapest, 1986. (24. évfolyam)

4. szám április - Szále László: Budapest az ezredfordulón

MILYEN LESZ — MILYEN LEGYEN útra. Akkor lesz jó a közlekedés Budapesten, ha a járdát visszakapják a járókelők, s ha mindenfelé lehet biciklizni. Akkor lesznek szépek az utcák és terek, ha kevesebb autó terpeszkedik rajtuk, ha az autók lemennek a föld alá, s egy nagyszabású „pinceprogram" keretében a szenespincék gépkocsiparkolóvá alakulnak át. Szűcs István: A mérések szerint Belső-Pestnek és a Moszkva tér környékének legszennyezettebb a levegője. Ez a fűtéssel, az üzemek jelenlétével, de legfőképpen a közlekedéssel függ össze. A Moszkva téren a nap minden órájában tucatszám füstölnek és dübörögnek a buszok, mert amikor elkészült a metró, ezzel egyidejűleg nem rendezték a felszíni közlekedést, mint később tették például az Árpád hídnál. A megoldás adott... Hegedűs Géza: Huszonöt évig volt autóm, és egyre jobban szenvedtem tőle. Egy éve eladtam az utolsó autómat, bérletet vettem, azóta gondtalanul utazom. Jó volna, ha az emberek rájönnének a tömegközlekedés előnyeire, s 2000-re az autó megszűnne státusszimbólum lenni. — A város még mindig tele van háború ütötte sebekkel. Foghíjak éktelenkedtek itt is, ott is. A foghíj azonban nemcsak fájó pont, hanem esély is a jobbításra. Mi lesz, mi legyen a sorsuk? Gáspár Tibor: Azt remélem, legalább a jelentősebb terek bántó hiányai megoldódnak. A Kálvin téri két foghíjon várhatóan szálloda épül, híddal lesznek összekötve a Kecskeméti utca fölött. A József Attila utca sarkára minden bizonnyal bérirodaházat építenek. Talán a Rákóczi út és Múzeum körút sarkát, a régi Nemzeti Színház helyét is sikerül megfelelően hasznosítani. Volt már szó áruházról, szállodáról, de minden eddigi terv elvetélt. A helyhez méltó elképzelésre és tőkeerős vállalkozóra van szükség. S. Hegedűs László: A foghíjakra nagyon vigyáznék, nem építeném be őket. Ezek az utolsó lehetőségek grundok és lakóhely közeli korcsolyapályák létesítésére. És hagyni kéne valamit a jövő századoknak is. Hegedűs Géza: A foghíjakat szerintem parkosítani kellene, vagy ha beépítik, vegyék tekintetbe a környék stílusát. Sajnos, manapság sok rossz példát lát az ember. Általában nem illendő barokk vagy historizáló tér sarkára hatalmas „magtárat" építeni. Vagy hogy konkrétabb legyek: van akkora ízléstelenség a Szabadság téren modern házat építeni, mint Békásmegyer kellős közepén gótikus tanácsházát. Makovecz Imre: A Kálvin tér a város egyik legszebb tere volt. Bódy Gáborral csináltunk egy kisfilmet. Az egész abból állt, hogy a kamera végigpásztázta a jelenlegi teret, amint buszok, autók, gyalogosok haladnak át rajta. Aztán egy trükk segítségével az eredeti Kálvin teret mutattuk régi épületeivel. Középen a Danubiuskúttal. Majd korabeli fotót „lógattunk" be a képbe, de csak annyira, hogy ne takarja el a mai forgalmat, amely így a régi Kálvin téren hömpölygött. Mindössze ennyit tehettem a Kálvin térért. Rengeteg terv készült a foghíjak beépítésére, de egy sem valósult meg. Sejteni vélem, hogy miért. Amikor a metrót és az aluljárót építették, a tér közepén összefutó közműveket elegáns mozdulattal a foghíjak talajába süllyesztették. Áthelyezésük olyan óriási plusz költséggel terhelné meg az építkezést, amelyet egyetlen beruházó sem vállal. Ha a magántőke építkezhetne a foghíjakon, fölgyorsulna a folyamat. Ehhez azonban egészséges konfrontációnak kellene létrejönni az állami, a magán-, sőt, a külföldi tőke között. A Múzeum körút és a Rákóczi út sarka évtizedek óta valami jelentős közintézményre vár. Hiába. Miért nem parcellázzák föl, miért nem engedik oda a magánerőt? Építsenek társasházat, alul üzletekkel — még mindig jobb lenne, mint a bódék és az autómosó. Az állami építőipar azért nem alkalmas a foghíj beépítésére, mert rendkívül drágán dolgozik. Fölhajtja a magánvállalkozók árait is. A jelenlegi struktúrából fakadóan nem a tényleges költség szabja meg az árat, hanem az, hogy mennyiért lehet az épületet eladni: ha 25 ezer forintért négyzetméterét, akkor a vállalkozó 22-ért csinálja, mondván, még így is keres rajta a tulajdonos. — Milyen lesz a kereskedelem és a vendéglátás az ezredforduló Budapestjén? S. Hegedűs László: Sokszínű, vevőközpontú kereskedelmi hálózat lesz az ezredfordulón. Nagyáruházak, szaküzletek is létesülnek bizonyosan, de talán még fontosabb, hogy mellettük sok-sok apró üzlet. Japánban, ha valaki nyugdíjba megy, azonnal üzletet nyit otthonában, és árul valamit, amire a környékbelieknek szüksége van. A vevők szívesen vásárolnak e közeli kis boltokban, ahol ismerik a tulajt. A kereskedelemnek ki kell lépnie az öncélú racionalitásból, ami a nagy üzletek primátusához vezet. A kis üzlet kétségkívül drágább, mégis megéri a vevőnek, mert sokkal kevesebb időt kell eltöltenie bevásárlással. A budapestiek tízszer annyi időt töltenek el bevásárlással, mint a vidékiek. Budapest sose lesz a nagypénzű turisták úticélja. Azt várom, hogy az ezredfordulóra berendezkedünk a tömeges turizmusra, és kialakul itt is a háztáji. Sok életerős nyugdíjas él a fővárosban, aki lakáspenziót nyithatna szálláslehetőséggel, jó házi koszttal. Mások kifőzdéket, olcsó étkezdéket tarthatnának fenn. Hegedűs Géza: Klubkönyvtárak, kávéházak, hangulatos kiskocsmák, apró üzletek, műhelyek sorakozzanak minél sűrűben egymás mellett. A nagyipar — világos — csak szocialista lehet, de kiskocsma, fűszeres nem működhet jól, ha nem fűződik hozzá magánérdek. Szocialista foltozósuszter? Azt hiszem, ez nonszensz. Remélem, addigra szépen elválik egymástól a szocialista nagyipar és a magánérdekű kisipar. Nagyon szeretném, ha a hátralévő idő a közintézmények reneszánszát készítené elő. Nemcsak a nagy fölújításokra és beruházásokra gondolok, hanem például a lakóhelyhez közeli fiókkönyvtárra. Üdvös volna, ha ezek egy kicsit klubok is lennének, ahova szívesen betérnek beszélgetni az emberek egy kávé vagy üdítő mellett. Makovecz Imre: Nagyon fontos volna, hogy a kereskedelem ne a városkép rovására fejlődjön. A Belváros utcáit, legszebb tereit ellepik a bódék. Az utcafront legértékesebb helyiségeit pedig állami üzletek és vállalatok oda nem illő raktárai foglalják el. A dolgok összefüggenek: a raktárnak használt földszinti helyiségek a bódékkal, a közlekedés a környezetszennyezéssel stb. S mindez az építésügy társadalmi besorolásával. Vegyünk egy példát. Amíg a Fővárosi Tanácsnak nem lesz módja rákényszeríteni a kereskedelmi vállalatot arra, hogy éjjel szállítson, amíg, mondjuk, a Szentkirály utcában ott maradhat a rengeteg raktár, addig állandó közlekedési dugóval kell számolnunk. Ez, persze, összefügg a kereskedelmi vállalatok munkaerőhiányával s végül a Kálvin téri bódékkal. Amíg az építésügy nem az emberi környezet ügye, csupán gazdasági kérdés, amíg a város főépítészének csak akkora hatalom van a kezében, mint egy főosztályvezetőnek, nem remélhetünk lényeges változást. — Tekintsünk még egyszer végig a város térképén. Mi marad, mi lesz, mi legyen? Gáspár Tibor: Elkészül a város körüli autógyűrű első szakasza és a lágymányosi Duna-híd. Jó esély van rá, hogy megépül az észak-pesti kórház, rendeződik az ELTE Trefort kerti épületeinek sorsa, és elkezdődik a lágymányosi új egyetem építé„Rendbe kell tennünk, makulátlan, kifogástalan állapotba kell hoznunk a főváros hatalmas értékű épületállományát" 12