Budapest, 1986. (24. évfolyam)

4. szám április - Szále László: Budapest az ezredfordulón

MILYEN LESZ — MILYEN LEGYEN elrejtve előlünk. Ha mozgósítani tudnánk a magántőkét a Belvárosban, Rózsadomb minőségű területté válna. Persze, meg kéne tanulnunk, hogyan kell a város belsejében építkezni. El kéne felejteni azt a beruházói mentalitást, amely szerint csak ott lehet építeni, ahol előzőleg letarolható minden. Tokióban, de Bécsben is a foghíjakat úgy építik be, hogy csak akkora területet vesznek igénybe, amekkora a jövendő épület alapterülete lesz. Szervezés, pontos tervezés és alapos előzetes feltárás dolga az egész. És nemcsak a Belvárost tartom rehabilitációs területnek. A Nagykörúton túli részt is, de Újlakot, valamint a kispesti Wekerle-telepet vagy Budafok belvárosát. Példaértékű és biztató, ami Békásmegyeren történik. Fölfedezték a falut a városban, megindult a dinamikus rehabilitációs tevékenység, sorra újítják fel, mentik meg a családi házakat. Békásmegyer keresi a múltját, az uniformizáltság mögött a személyes vonásait, amely majd megkülönbözteti Újpalotától vagy Pakstól. Brenner János: Számottevően ki fog tágulni a szabadidővel kapcsolatos igények köre is, ez pedig parkok, sporttelepek, pihenő-kirándulóhelyek és más létesítmények kialakítását teszi szükségessé. Ezen a téren nagy a lemaradásunk. Szűcs István: A zöldterületek, pihenőparkok telepítésénél figyelembe kell venni azt, hogy az emberek nemcsak hétvégeken vágynak a szabadba, hanem egy-két órára hétköznap is. A nagy zöldövezetek mellett tehát sok kis parkra volna szükség, melyeknek egyébként igen jó a klímajavító hatásuk is. Makovecz Imre: Budapestnek nincs részletes fejlesztési terve, s ehhez kapcsolódó építészeti politikája. Ez oda vezetett, hogy elmaradt a belső területek fejlesztése, rehabilitációja, amely sok szanálással jár, és egyedi megoldásokat kíván, s kifelé terjeszkedve „problémamentes" lakótelepeket épített. Budapestet hatalmas fehér fal veszi körül. A Békásmegyert, Lágymányost szülő struktúra a belső területeket sem kímélte. Nem tudok Európában még egy olyan várost elképzelni, ahol a Margit híddal szemben lévő milliárdos értékű telkeken lakótelepeket építettek volna, méghozzá olyan lakásokat, amelyeknek egy részét az OTP nem tudja eladni. Csodálatos házak kerülhettek volna ide, persze, nem OTP-alapon építve, s nem úgy, hogy a páratlan panorámából a második sorban lévő házak lakóinak már csak a szomszéd ablaka jut. A „munkamegosztás" eddig ez volt: állami pénzből lakótelepek épültek, a magántőke pedig főleg a budai oldalra szorult. A magántőke csoportosulásával létrejött épületeket társasházi lakótelepeknek hívom, mert minden különösebb koncepció nélkül nőttek ki a földből, s éppúgy nem szerveződtek városi egységgé, mint a lakótelepek. Nem alakultak ki új csomópontok, a régiek — Pasaréti tér, Orbán tér — szolgálják ki némileg korszerűsítve a hatalmasra duzzadt népességet. — A város élő', organikus egység, nehéz fölparcellázni, ráadásul olyan sok probléma halmozódott föl, hogy együtt tovább nem görgethetők. Válasszuk külön némiképp a leggyakrabban fölmerülő kérdéseket. Kezdjük a lakásüggyel. Szűcs István: Modern nagyvárossá válásának elmúlt száztíz évében mindig növekedett Budapest népessége. Mindig hatalmas erőfeszítésekre volt szükség az új és új igények kielégítéséhez. A város sohasem tudta utolérni önmagát. Most jön el az a korszak, amikor nem nő tovább a lélekszám, amikor megoldódik a lakáskérdés, amikor végre hozzákezdhetünk az ellátás minőségének javításához. Egyébként bármily meglepően hangzik, most sem állunk rosszul. 800 ezer lakás van Budapesten, alig több, mint két ember jut házak az ezredfordulóra életveszélyessé válnak, összedőlnek, vagy le kell őket bontani. A lakóknak pedig másik lakást kell adni, s kezdődik minden elölről. S. Hegedűs László: Én a kertes házak híve vagyok Budapesten is, ahol gyerekeket lehet nevelni és kutyát tartani. A fővárosiak mintegy negyven százaléka ma is kertes házban él. Ez a legkorszerűbb építési forma. Az pedig, hogy a közművesítés így többe kerül, egyszerűen nem igaz. Remélem, hogy az a negyven százalék az ezredfordulóra jelentősen növekszik. Brenner János: Nagy eredményeket várok a belső városrészek felújításától, ami eddig történt, az csak kezdeti útkeresésnek minősíthető. Nem valószínű, hogy nagyobb kirajzás következne be Budapesten, miként az számos közép- és nyugateurópai városban történt, ahol a tehetősebb rétegek a városon kívül teremtettek meg kéne tanulnunk, hogyan kell építkezni a város belsejében. El kéne felejteni azt a beruházási mentalitást, amely szerint csak ott lehet építeni, ahol előzőleg letaroltak mindent" egy lakásra. Nemzetközileg sem volna rossz az arány, ha ez a 800 ezer lakás jó és korszerű, és ha egyszerűbb hozzájutni. De sajnos, mintegy 80-100 ezer lakás — finoman szólva — egyáltalán nem felel meg a mai követelményeknek. Megtalálható a legmagasabb igényeket kielégítő villaállomány és a vizes, komfort nélküli szuterén egyaránt. Óriásiak a különbségek. Ezeket kellene csökkenteni — méghozzá az alsó szint fölemelésével. Makovecz Imre: A Hungária körúton belüli épületállomány nagy része tönkrement. A házak többsége a századfordulón épült, eddig úgy-ahogy állták a sarat, most kezdenek rohamosan és ellenállhatatlanul leromlani mindenféle szempontból. A háború után óriási épületvagyon került az állam birtokába, ő lett a „háziúr", de pénze nem volt a karbantartásra, így aztán ezeknek az épületeknek az állaga 1946-os szinten maradt, illetve annyival romlott, amennyi idő eltelt azóta. Az 1945-ös és 56-os foghíjak nagy része ma is beépítetlen. Sajnos, azt kell mondanom, hogy az állami tulajdonba vétel leállította a város természetes fejlődését, és stabilizált egy adott helyzetet. A házak visszaadása magánkézbe nem megoldás. Elszlömösödött házak senkinek sem kellenek. Óriási állami szubvenció kellene a rendbetételükhöz. Ma valóságos állványerdők vannak az aládúcolt épületekben. Ezek a maguknak magas színvonalú, főként családi házas lakóhelyeket. — Milyennek képzelik az ezredforduló közlekedését? S. Hegedűs László: A közlekedés fejlesztéséhez is kívánatos a történelmi nézőpont. A főváros utcahálózata akkor alakult ki, amikor még gyalog, fogattal stb. közlekedtek öt-huszonöt kilométeres sebességgel. Ahogy nőtt a város, kialakultak a körutak és sugárutak, amelyeken már 50-60 kilométeres sebességgel haladtak a járművek. Ma ez is kevés. Az ezredfordulón pedig olyan kereszteződésmentes sugárutakra, gyorsforgalmi gyűrűkre lesz szükség, amelyeken még gyorsabban, s ami fontosabb: folyamatosan lehet közlekedni. Amíg ez meg nem valósul, a város közlekedési dugókban és benzingőzben fuldokol. A legjobban ugyanis a minduntalan megálló, majd újrainduló autók szennyezik a levegőt. A negyvenhatvan kilométeres folyamatos haladás jelentősen csökkentené a légszennyeződést. Hozzátartozik a budapesti közlekedés javításához az ország úthálózatának olyan módosítása, hogy ne vezessen minden út a fővároson át. Ebből a szempontból nem az M-O-ás külső gyűrű, hanem a Hungária körúti gyorsforgalmi út kiépítését tartom legfontosabbnak, amely fölvenné a 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös főútvonal forgalmát, és átvinné az l-es, 6-os, 7-es 10