Budapest, 1986. (24. évfolyam)

4. szám április - PESTI TÜKÖR

A zenebohóc búcsúja A VII. kerületi Damjanich utcában — ahol az emléktábla szerint Karinthy Frigyes született — lakik Eötvös Gábor érdemes mű­vész, a világhírű zenebohóc és felesége, a Fő­városi Nagycirkusz nyugdíjas igazgatónője. 35 esztendeje ez az otthonuk, de csak az utóbbi egy-két évben töltöttek itt egyfolytá­ban több hónapot. Addig a nagyvilágot jár­ták Ausztráliától Japánig, Amerikától Brazí­liáig, s utaztak idehaza sátorcirkuszokkal Nyíregyházától Zalaegerszegig. A zenebohóc otthon — magánemberként — megfontolt, tiszteletet ébresztő, ősz hajú úr. Aki nem ismeri, álmában sem képzelné róla, hogy öt kontinensen százezreket nevet­tetett meg. Igaz, a porondon sem visel csó­naknyi cipőt, arcát sem festi jajvörösre, s az öltözéke sem nagyobb öt-hat számmal a kel­leténél. A mozdulatai, a hanghordozása, egy-egy frappáns ötlete fakaszt mosolyt, nevetést, tapsvihart. Hogyan lesz valakiből zenebohóc? — Szülőről gyerekre száll ez a hivatás. Én is artistadinasztiából származom, 300 évre visszamenően csaknem minden ősöm a ma­nézsban dolgozott. Hétéves korom óta az ar­tistaművészet minden lépcsőfokát végigjár­tam, voltam kígyóember, dolgoztam trapé­zon, ott botladoztam gyerekként a bohócok körül, s már akkor az volt a vágyam, hogy én is megnevettessem a publikumot. 14 éves ko­romban léphettem először bohócként a nagy­érdemű elé. Apám, akinek remek zenei érzé­ke volt, engem is megtanított a hangszerek kezelésére, s hamarosan tízféle instrumentu­mon játszottam. 19 éves koromban nősültem (az elmúlt hetekben ünnepeltük 45 éves há­zassági évfordulónkat), a feleségem is artista volt. Csináltunk egy közös levegőszámot, de én nem tudtam humor, nevetés nélkül élni, rávettem a „pályamódosításra". Kialakítot­tunk ketten egy zenebohócszámot, amelyet — amikor felcseperedett a lányunk — hár­man folytattunk. Aztán megszületett a fiunk is, ő is belekerült a produkcióba, akárcsak a másik fiunk. Egyre több és jobb hangszere­ket vásároltunk, s már külföldi szerződést is kaptunk: első utunk Csehszlovákiába veze­tett. Az évek során 25 országban jártunk. Porondra léptünk világvárosok gigantikus méretű cirkuszaiban, s előfordult, hogy Szat­márból, a sátorcirkuszból Párizsba repül­tünk, hogy egy televíziós gálaműsorban sze­repeljünk. Felléptünk Windsorban, a királyi család előtt, látta a produkciónkat Charlie Chaplin Lausenne-ban; virágot nyújtott át, elbeszélgetett velem, gratulált. Kézszorítását, szavait legbecsesebb emlékeim között őr­zöm. Jó néhány évvel ezelőtt Athénban ját­szottunk, ott kezeltette magát Szaud király. A gyerekei rábeszélésére — akik láttak ben­nünket a cirkuszban — meghívott, hogy a szálloda halljában (egy egész emeletet foglal­tatott le számos feleségének, gyermekeinek, unokáinak) mutassuk be produkciónkat. Ahogy végeztünk, azonnal az öltözőnek kije­lölt szobába siettem, és szokás szerint töröl­közőt terítettem a fejemre, hogy meg ne hűl­jek, majd indultam vissza a hangszereimért a hallba. Az ajtóban összetalálkoztam a ki­rállyal, akinek a fején épp olyan törölköző díszlett, mint az enyémen. Nagyon megijed­tem, hogy esetleg gúnyolódásnak véli a dol­got, de Szaud elmosolyodott, s továbbindult népes kíséretével. Ennél sokkal nagyobb iz­galmat jelentett első fellépésem az USA-ban, a Ringling Cirkuszban 18 ezer ember előtt. Úgy reszkettem, mikor a porondra léptem, hogy a hangszereim összecsörrentek. Azt hit­tem, ennél nagyobb drukk már nem jön a pá­lyámon, de tévedtem. Most, amikor Van má­sik című műsorban elbúcsúztam a számomra legkedvesebb budapesti közönségtől, talán még nagyobb lámpalázam volt. Pedig már nincs miért izgulnom: nyugdíjas vagyok, mögöttem a pálya: ötven év a porondon. Van egy lányom, két fiam, vannak unokáim, ők lépnek a helyembe, a helyünkbe. Enyhíti a búcsú szomorúságát, hogy „van másik". Kárpáti György Kitüntetések Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bi­zottsága április 4., hazánk felszabadulásá­nak 41. évfordulója alkalmából a főváros társadalmi életében kimagasló szakmai, hi­vatásbeli érdemek elismerésére az alábbi ki­tüntetéseket adományozta: A Főváros Kiváló Szolgálatáért Jeszenszky Ferenc ezredes, az építő­műszaki magasabb egység parancsnoka; Lantos István, a Közúti Gépellátó Vállalat művezetője; dr. Mészáros Imre, a Fővárosi Kertészeti Vállalat osztályvezető jogtanácsosa; Pusztai János, a Fővárosi 1. számú Építői­pari Vállalat igazgatója; Szanyi József, a Kommunális Beruházó Vállalat igazgatója; Parragi Lajosné dr., nyugdíjas vállalati igazgató. Madzsar József-díj Hranitzky Tiborné, a Magyar Vöröske­reszt Budapesti Vezetőségének titkárhelyet­tese; dr. Konrády András, a Balassa János Kór­ház osztályvezető főorvosa; dr. Kuthy Ákos, a Magyar Hajó- és Daru­gyár nyugdíjas üzemi főorvosa; Pete lstvanne, az Apáthy István Gyermekkórház-Rendelőintézet vezető védő­nője; dr. Varga Árpád, az Országos Orvosi Re­habilitációs Intézet főigazgató főorvosa; Zeher Piroska, a János Kórház ápolónője. Művészeti díj Fodor András, a Széchenyi Könyvtár fő­munkatársa; Hegedűs D. Géza, a Vígszínház színművé­sze; Kalló Viktor, szobrászművész; Vásárhelyi László, az OKISZ Erkel Ferenc Művészegyüttesének művészeti igazgatója. Reitter Ferenc-díj Issekutz György, a Fővárosi Mélyépítési Tervező Vállalat irodavezető-helyettese; dr. Preisich Gábor, a Budapesti Városépí­tési Vállalat nyugdíjasa, címzetes egyetemi tanár; Szabó Béla, a XVIII-XIX. és a XX. kerü­leti Ingatlankezelő Vállalat igazgatója; Szabó László, a Fővárosi Gázművek gé­pészmérnöke. Nemcsak Pécsett Az országos programmal összhangban Bu­dapesten, a XXII. kerületben is megerősítik, illetve ahol szükséges, betömik az omlásve­szélyes üregeket, pincéket. A fővárosnak ezen a részén csaknem ugyanolyan gondot okoznak a régi árkok, lyukak, föld alatti fo­lyosórendszerek, mint például Pécsett. A közútak alatt lévő üregeket, alagutakat, ahol lehet, felboltozzák, megerősítik. Nagy ré­szükkel már végeztek, s a hátralévő járatok betömését is befejezik ebben az esztendőben.

Next

/
Thumbnails
Contents