Budapest, 1986. (24. évfolyam)

3. szám március - Benjámin László Budapestje

Önéletrajzi jegyzetek A Vadaskerti úttól a Kálvin térig (Részlet) Diáksapkámat felcsapom ma újra. ...Megmozdult már a rosszálmú világ, takaróját, az éjszakát lerúgva, szégyentelen kitárta nyomorát. Porban, válságban, szennyben hentereg Lőrinc, Kispest, Valéria-telep. Kezemben könyv, szájamban fél Levente. Ismerős uccák, házak, megszokott emberek közt baktattam reggelente; minden nap húsz kilométert gyalog. A tudományért — ez tán szégyenem — többet koptattam lábam, mint fejem. Lőrincről ez időből még Kovácsot említhetem, aki szintén gyalog járt. Egyszer, emlékszem, rozsdás ócskaságok, kiszórt lomokból szerkesztett kerékpárt. De nem tartott sokáig úri dolga: hazafelé már káromkodva tolta. Sándorkáék, Kispestről, néha ketten gyalogoltak, az apa is velünk jött; otthontalan a földön és a mennyben, reszketősök voltak, vagy ördögűzők. Hitet hirdettek köztünk, és gyalázták a Sátán Kurváját, a Nagy Paráznát... Én úgy szorongattam a bizonyítványt — magyar, latin, német nyelvből jelest — mint a nemzethez szóló jogosítványt, amellyel a sorompón átereszt, nem oda, ahol zeneszóval várnak, csak egyszerű magyar-latin tanárnak. Előbb az 56-oson, aztán a 63-ason viszem álmos rosszkedvemet keresztül a fél városon, a Vadaskerti úttól a Kálvin térig háromnegyed óra hosszat most folytatom tegnapi töprengésemet, ahogy majd holnap a mait. Mellettem elkésett diák toporog, bátyúik felett trónoló solymári kofák magukfeledt diskurzusát, zajos pletykáit hallhatom, előbb az 56-oson, aztán a 63-ason. Lőrincen, Kispesten, Budán, Angyalföldön — zötyög velem, csak visz, csak visz a villamos, keresztül a fél életen. Arcok cserélődnek, falak — iskola, műhely, hivatal — de az út változatlan az örök-egyforma kocsival. Harminchat éve utazom, megőszült közben a gyerek, gyűjteménye sincs már, csupán a megtett kilométerek; ha számolnám, kijönne tán százötven vagy kétszázezer — akárhány világutazó beérhetné már ennyivel. Előbb az 56-oson, aztán a 63-ason, hallgatom a világ zaját, az újságot kiolvasom. Ez a világ: a nyomtatott, s amennyi kétoldalt az út futásában föl- s eltűnik, s ami a kocsiba szorult; világom a papírba-zárt emberiség, az absztrahált élet intézete, ahol „tudományos főmunkatárs" címen kapom a fizetést, mélázva sorsom humorán, hogy így nevem mellé került a munka meg a tudomány. Esőben mégis a fedél, sötétedésben menedék — fáztomban ez a kis-világ lehelte ember-melegét; itt volt találkozóm velük, kik lelkem bensőbb zúgain tanyáznak már azóta, mint kedves öcséim-húgaim, nevük szerint Anni, Kati, Románka, Ibolya, Piri, Évi, Dici s Attila és Áron, Tibor, Pista, Feri: mindőjüket megilleti, hogy ez a néhány rímem is szeresse őket, mielőtt elcsavarognék innen is, előbb az 56-oson, aztán a 63-ason, aztán honnan-tudnám-hová, s mit-tudom-én-hányason. Indultam ifjan és mohón a Tág Világ, a Hír felé — csak visz, csak visz a villamos a nyugdíj felé, sír felé. Harminchat éve utazom, közben eltűntem nyomtalan; aki elindult, elveszett, nem őrzök mást, csak nyugtalan csavargó-kedvét, holtomig viselve zárt, fegyelmezett arcom mögött a gyászt, azért, aki már sohasem leszek. Ország A képzeletbeli országba igyekezve települtem meg itt az elsüllyedt világrész s az ismeretlen, a fölfedezetlen tartományok között, valahol félúton. Körülnéztünk, megálltunk, és tartottunk tanácsot: hadsereg és vezére, földműves, pásztor és pap, én egyszemélyes népem. Nem volt, akit legyőzzünk, nem volt, aki legyőzzön. Itt raktam fel a házat, alapítottam a várost, vetettem gabonát, ültettem erdőt, tavat, folyót, hegyet helyére tettem, emeltem égboltot föléjük nappal, felhőkkel, csillagokkal — s felépült vala az Ország tizenhatodrész papírosból. Ha épült papírosból, ha épült délibábból, ha csak jelekből épült, mégis az életemből. Életből, életért lett, nép költözött beléje, zászló lobog fölötte föltünteti a térkép. Nincsen, aki legyőzze, nincsen, akit legyőzzön. Zsarnokaim, ti jó barátaim! és ti, hűséges ellenségeim! nem hagytatok engem pihenni, nem hagytatok elesni — ideje végre megköszönnöm, elhasznált éveimből immár kiköltözőben.