Budapest, 1986. (24. évfolyam)

3. szám március - Kende János: Kun Bélára emlékezve

KENDE JÁNOS KUN BÉLÁRA EMLÉKEZVE Képzeljünk el egy vidéki fiatalembert a századelőn, aki Balzac és Stendhal hőseinek hevességével vágyakozik a fővárosba, hazája egyetlen igazi metropolisába. Ott történik minden, ami számára igazán fontos: a politikában, a kultúrában, míg ő egyre szűkebbnek érzi a maga vidéki Macedóniáját. A fentiek egy pályakezdő nemzedék életérzéseire jellemzők, így indulnak el a vidéki Magyarország kisvárosaiból és falvaiból ragyogó tehetségű fiatalok, hogy helyet vívjanak ki a maguk számára a nap alatt. így indul Ady Endre, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Babits és Kosztolányi, Bartók és Szabó Ervin, Kunfi Zsigmond és nemzedéke s így e generáció fiatalabb évjáratához tartozó Kun Béla. Az út kezdete is hasonló, mondhatni tipikus. Újságírás, vidéki szerkesztőségek Kolozsvárott, majd Nagyváradon, ahol szinte a stafétabotot veszi át a helyi sajtó alig néhány éve eltávozott nagy nemzedékétől: Adytól, Bíró Lajostól, Krúdytól, Nagy Endrétől. Ekkor a helyi lapok munkatársai közt vannak a szerveződő A Holnap antológia jelesei közül Dutka Ákos (Kun munkatársa 1919-től a Külügyi Népbiztosságon), Emőd Tamás és az életében hol barátként, hol ellenfélként szerepet játszó újságíró, Göndör Ferenc. Az előttük járók üstökös pályája még szóbeszéd Váradon, s a nagyok még tartják a kapcsolatot felnevelő városukkal, vissza-visszajárnak ide. Innen — úgy tetszik — egy lendülettel a fővárosba juthat a tehetséges publicista, akit a szerveződő irodalmi progresszió vezéréhez ifjúkori jó ismerettség kapcsol. Kun azonban nem egyszerűen az irodalmi progresszióhoz kíván tartozni, politikai elkötelezettsége szorosabb, mint kortársaié. Tizenhat éves korától tagja a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, aktív részese a munkásmozgalomnak, nem véletlen, hogy Szabó Ervin és környezete is felfigyelt rá. Bár láthatóan nem döntött: politikus vagy publicista lesz-e, netán mindkettő, s lehetséges, hogy szépírói ambíciói is voltak, jövőjét a szocialista sajtóban, a Népszava munkatársaként szerette volna megtalálni. Első fővárosi újságírói állásához azonban nem itt, hanem Vészi József lapjánál, a Budapesti Naplónál jut, amely ekkor a polgári sajtó legprogresszívabb orgánuma. A Világ megjelenése előtt a Napló mellékletében, a Szabad Gondolatban szerveződik a polgári radikalizmus tábora, a lap munkatársa Ady Endre, s az Eötvös utca 33. alatti szerkesztőségben Kun Bélának közös íróasztala van Kosztolányi Dezsővel. A munkatársak közt van a 90-es évek mozgalmaiból ismert, elméletileg rendkívül képzett veterán szocialista Pfeifer Sándor, aki itt egyik marxista nevelője az alig 21 esztendős Kun Bélának. Kun ezekben a hónapokban Ady meghittjei közé tartozik. Ő viszi meg a költő megbízásából a hírt a Vészi családnak Lédától született gyermeke haláláról. Vészi Margit jegyzi fel ekkoriban naplójában Kunról: „Az ő fanatizmusához hasonlót még sohasem láttam, talán Turgenyev képzelt ilyesfélét csak, mikor az Új generációt megírta." Az újságírói karriert egy sajtóper, illetve annak következménye, hathónapi államfogház szakítja meg. Még 1906-ban Kolozsvárott a helyi építőmunkások sztrájkja alkalmából Kun röpiratot írt, amely az ügyészség s az esküdtszék véleménye szerint kimerítette a hatóságok elleni erőszakra való felhívás bűntettét. 1907 novemberében kezdte meg büntetése letöltését Szegeden. Fennmaradt leveleiből tudjuk, fogságában Ady is felkereste vigasztaló soraival. Kun azt remélte, kiszabadulása után a Népszavához kerülhet. Egyik, a fogházból küldött cikkét közölték ugyan, de szabadulása után állandó munkatársnak nem alkalmazták. Szögezzük le, nem azért, mintha túlságosan baloldalinak ítélték volna. Inkább fiatalnak tartották, kezdőnek Garami Ernő, Weltner Jakab, Kunfi Zsigmond, Bresztovszky Ernő, Révész Béla, Révész Mihály „csapatához" képest, s az is valószínű, hogy a koalíciós kormányzattal harcban álló mozgalom sajtója egyszerűen anyagi okok miatt nem tudott alkalmazni egy újabb munkatársat. Ezért 1908 őszétől Kun Béla pályát és lakóhelyet változtat. Visszatér Kolozsvárra, s a helyi Munkásbiztosító Pénztár tisztviselője lesz, azaz hivatásos pártmunkás. Az MSZDP funkcionáriusai jórészt az autonóm biztosítási szervezet alkalmazottjaiként dolgoztak, onnan kapták fizetésüket, és — pénztári munkájuk mellett — jórészt a pártban dolgoztak. Az első világháború kitöréséig eltelt közel hat esztendő alatt Kun Béla a helyi, majd az Erdély-részi szociáldemokrata mozgalom kiemelkedő vezetője lett, politikus, népgyűlések szónoka, sztrájkok szervezője. 1913-ban a kolozsvári pártszervezet küldötteként részt vett az MSZDP XX. kongresszusán, és felszólalásában keményen megbírálta a párt vezetőséget a polgári ellenzéki pártokkal való együttműködésért. A régi Képviselőházban tartott pártgyűlésről fennmaradt képen jól látható Kun Béla az ifjú Szakasits Árpád mellett, a küldöttek első sorában. Felszólalását egyébként a pártvezetőség tagjai nem vették zokon, hisz az MSZDP-ben szokás volt, hogy a feltörekvő fiatal tehetségesek a hivatalban levő vezetőségen próbálták ki oroszlánkörmeiket. Inkább felfigyeltek rá, mint a jövő ígéretére, s álmaikban sem képzelték el, hogy milyen körülmények közt fognak újból találkozni vele. Az első világháború kitörésekor Kun Bélát behívták katonának; 1916 tavaszán mint zászlós orosz fogságba került, s a frontról Tomszkba szállították. A tomszki fogolytáborban találkozott néhány, az itthoni mozgalomból ismert elvtársával, s valószínűleg 1916 őszén kapcsolatba került a tomszki helyőrségben tevékenykedő illegális szocialista katonai szervezettel. Az 1917-es februári forradalom győzelme után hamarosan a helyi szocialista, majd a A szociáldemokrata párt XX. kongresszusának küldöttei a régi 26