Budapest, 1985. (23. évfolyam)

11. szám október - TÉKA

posta 1076 Garay utca 5. Telefon: 415-582, 215-440/47 A Magyar Televízió, Budapest és a környezetvédelem Nem először említjük dicsérőleg a Magyar Televízió munkatársainak azt az igyekezetét, ötletességét, ahogy felébresztik bennünk a kíváncsiságot szűkebb pátriánk — jelen esetben Budapest — múltja, jelen állapota és formálódó jövője iránt. A megismerést követi a megszeretés, majd az érzelmi kötődés gyakran tettre, környezetünk óvására, szépítésére ösztönöz. Ráday Mihály érdekes és hasznos sorozatát majd mindenki ismeri, ha módja van rá, meg is hallgatja, nézi az adásokat. De érdemes felfigyelni a második műsor keddenkénti körzeti adásaira is. A Budapesttel foglalkozó műsorok — többnyire Varga László szerkesztésében — a fővárosi emberekhez szólnak, egy-egy, sokakat érintő kérdésre keresik az eligazító választ. Mindez összekapcsolódik a látvánnyal, Budapest ismert vagy kevésbé ismert részeinek bemutatásával, akár iskolaügyről, építkezésről, akár utcaelnevezésekről van szó, vagy arról, hogy helyreállították a Kolacskovszky-turistaházat. Ezek az adások nemcsak ismereteinket gyarapítják, hanem — függetlenül a témától — az ember és ember, illetve az ember és a környezete közti kapcsolat kulturáltságára, humánumának a fontosságára hivják fel a figyelmet, arra nevelnek. Ránk fér! És örömmel üdvözöljük az új, a környezetvédelemmel foglalkozó sorozatot, amely szeptember derekán kezdődik. Tizenegy részes, és lehet, hogy mire ezek a sorok megjelennek, már be is fejeződött a sorozat, pedig most még csak a hírt hallottuk róla. Mégis nyomatékkal említjük meg, mert nagyon szívünkből szól Füzesi Éva, a sorozat írója és rendezője, amikor azt írja: „...nehéz eldönteni, a termelésért aggódóknak vagy a jövőt tervezőknek van-e igazuk... Szeressük és ismerjük meg bolygónkat, mai tudásunk szerint az emberi élet egyetlen lehetséges helyét. Súlyos károsodásainak helyrehozása napjainkban a felnőttek dolga, de épségének, egészségének megőrzése a jövő nemzedék feladata lesz. Az élet bolygójának történetét ők írják tovább." Milyen szép, egyszerű, mégis árnyalt kifejezés: az élet bolygója. De vajon az-e igazából, és főleg: az marad-e? A válasz rajtunk múlik. Újjáépült a Kolacskovszkyturistaház A képernyőn már láthattuk az újjáépült turistaházat, most Polgár Zoltán is hírt ad levelében az eseményekről. „Sajnos, az utóbbi években megszoktuk, hogy a gazdaságossági szemlélet miatt a turistaházak sorra bezárnak, s gazda hiányában rövid idő alatt tönkremennek. Ez lett a sorsa a Frank-hegy oldalában épült Kolacskovszky-turistaháznak is. A ház névadója, Kolacskovszky Lajos 1919-ben a Heves megyei dierktórium elnöke volt, lelkes természetbarát. Ő alapította a II. ker.-i TTE tagjaival a Frank-hegyi turistaházat. Gyakran szervezett itt illegális összejöveteleket az elnyomás éveiben. A felszabadulás után a turistaház méltán lett munkásmozgalmi emlék. Ennek ellenére az utóbbi években már attól kellett tartani, hogy összedől, elpusztul. Ám, a Honvéd Auróra S.E. a Vertikum kisszövetkezet segítségével — jórészt társadalmi munkával — újjáépítette a romos turistaházat. A természetbarátok gazdagabbak lettek egy szép, új házzal, fővárosunk pedig egy elveszettnek hitt munkásmozgalmi emlékkel. Ami külön örvendetes: a ház nyitott, tehát minden erre kiránduló betérhet megpihenni, olthatja szomját, elverheti éhét. Az ünnepélyes átadásra 1985. május 19-én került sor. A díszvendégek közöt üdvözölhettük a névadó hozzátartozóit. Külön öröm volt látni az ünneplők között a közel százesztendős dr. Szalai Józsefet, az 1912-es stockholmi olimpián ezüstérmet nyert magyar tornászcsapat tagját, aki ma is aktív turista és az aranyjelvényes túravezetők vezetője. Az átadáskor emléktáblát is avattak." Köszönjük a levelet. Minden ilyen hírnek szívből örülünk. Ám örömünk nem felhőtlen, ha a többi turistaház sorsára gondolunk. Vajon tényleg a „gazdaságossági szemlélet" miatt zárták be őket sorra, jutottak ebek harmincadjára? Mi inkább ostoba és káros szemléletnek mondanánk, amely gátolta egy szép hagyomány továbbélését, vagyis nemcsak igen nagy anyagi, hanem erkölcsi kárt is okozott: nem segítette hozzá a fiatalokat a szocialista közösségi élethez, a természet megismeréséhez és megszeretéséhez. A legtöbb fiatal ma sem saját autóval megy kirándulgatni, de arra vágyik, mert a torz értékrend ezt teszi kívánatossá számára, nem a hátizsákot. A megoldás? A „nyaralás", a „kikapcsolódás", a „szórakozás" pénz nélkül előkelő helyen, gazdagok közt csórón, de megjátszva a „menőt". Hogyan? Erről a Balaton mellett szolgálatot teljesítő rendőrök tudnának többet beszélni, amikor kihallgatják a tolvaj és betörő tizenéveseket, a magukat prostituáló fiatal lányokat. Ne folytassuk az eszmefuttatást — messze vezetne. Inkább kiránduljunk, nézzünk be a Kolacskovszky-turistaházba, itt van egy ugrásnyira, Budapesten. Vitákban alakul ki a legjobb megoldás Ezt írja Egry Tamás olvasónk, és megállapításával messzemenően egyetértünk. A jó megoldás érdekében vitába is száll Pálos Lajossal — és a szerkesztőséggel —, aki az augusztusi postánkban azt indítványozta: ne szüntessék meg a villamosjáratot a Kiskörúton, a Szabadság hídon, legalábbis addig ne, amíg az új metrószárny el nem készül, mivel a sok autóbusz torlódást okozna, kevésbé lenne gazdaságos, jobban szennyezné a levegőt. Levélírónk mérnöki pontossággal bizonyítja, hogy a levegő ott, ahol nem járnak már villamosok, pl. a Nyugati pályaudvar és a Népköztársaság útja között, jobb, mint korábban. Továbbá az autóbusz általában több utast szállít, mint a gyakran üres villamos, így gazdaságosabb is. A Rákóczi út esetében ugyancsak nagy vita volt: maradjon-e meg a villamos vagy sem. És lám, a villamos ellenzőit igazolta a gyakorlat meg az idő. „Mindez a jó közlekedésszervezés kérdése" — írja Egry Tamás, és hozzáteszi: „Nem érzelmi ügy. Ahol sikerül megvalósítani a járművek gyors és szabad áramlását", ott nyert ügye van a villamos nélküli közlekedésnek. Valóban, a közlekedés nem érzelmi ügy. Legfeljebb befolyásolja az érzelmeket, a közérzetet, az egészséget, a munkamorált. Mi nem tartjuk olyan nagy hibának, ha kényelmesen és gyorsan utazhatunk villamoson például a Nagykörúton, mert jó és gyors szerelvények követik egymást sűrűn, sőt, örülönk neki. Sokkal kevésbé vagyunk elragadtatva attól, hogy a Kossuth Lajos utcán a Budáról érkező autóbuszokban hering módjára szoronganak az utasok — itt történik a legtöbb zsebmetszés —, és olykor húsz percbe is beletelik, amíg a busz megteszi a mintegy százötven méteres szakaszt, és kiér a Rákóczi útra. A gazdaságosság lényeges szempontját sem úgy értelmezzük, hogy a villamos nem gazdaságos, mert kevesen utaznak benne, a busz viszont igen, mert sokan. Az energiatakarékosság meg a környezetvédelem szempontjai mellett a magunk részéről további szempontok mellett is kardoskodunk. Elítéljük például azt a nézetet, hogy a közlekedés csak akkor kifizetődő, ha a jármű zsúfolt. Sőt, ha túlzsúfolt. Olykor az az érzésünk, mintha a vállalatok — beleértve a MÁV-ot is, — gondoljunk néhány járatra! — sem éreznék idegennek maguktól ezt a szemléletet. Pedig ez utasellenes, úgy is mondhatnánk: emberellenes szempont. Természetesen nem tételezünk fel semmi ilyesmit egyik vállalat illetékeseiről sem. Elméletben ők is azt vallják, a cél: a kényelmes és gyors utazás megteremtése. Ám máig érvényes Arany János bölcs szava: „Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet." Hogy ez a két út minél közelebb kerüljön egymáshoz a közlekedésben is, ezért dolgoznak a szakemberek, ezért vitáztunk, ezért fejlesztik ki véleményüket olvasóink, köztük Egry Tamás. „Minden véleménynek komoly indokai vannak" — írja találóan. Az indokok feltárásához, összevetéséhez, a döntések meghozatalához az ő levele is hozzásegít. Ezért külön köszönjük megjegyzéseit, melyeket nem vitatunk, legfeljebb a közös cél érdekében a magunk tapasztalataival egészítjük ki őket. 31