Budapest, 1985. (23. évfolyam)

1-2. szám január - Gáspár Tibor: Negyven év városépítése a főépítész szemével

Budapest évgyűrűi nyei miatt — a lakótelepek kialakult negatív értékelésére utalva — az egész folyamatot sötétebb oldaláról megítélni. Én — ha úgy tetszik — vállalom azt a „be nem bizonyítható tévedést", hogy az akkor elindított folyamat nélkül, mondjuk, „hibái nélkül", nem épült volna fel 1960 és 1976 között 187 000 lakás Budapesten. A városba áramlásnak abban az időszakában, amikor a főváros népessége — éppen ugyanezen időszak alatt — 197 000 fővel gyarapodott. Tehát: lakótelep. Milyen sorrendben is következtek? Azt „fejből" tudom, hogy az 50-es években kezdett Kerepesi úti lakótelep építése „blokkos" építéssel fejeződött be, a Fogarasi út tájékán. Láttam készülni a Kacsóh Pongrác úti lakótelep terveit, Kőbányán a Harmat utca környékén kezdtek építkezni megszakításokkal, sok áttervezéssel, s készültek a budafoki városközpont különböző — sok hányattatást megérő — változatai. Mindenekelőtt azonban a blokkos építés csúcspontja, az Üllői úti, a József Attila-lakótelep érdemel említést. Azok közé tartozik, amelyeknek határozottan jót tett az idő, nemcsak a növényzetre gondolok, hanem arra is, ahogy nagyobb környezete kiegészült, továbbépült. A négyszintes épületek egyébként mindmáig bizonyítják, hogy a kertvárosi környezet milyen hatásos, „emberközelséget" nyújt, és kiállja az idők próbáját is. Ez idő tájt már lehetővé vált, hogy az építészek szétnézzenek a világban. A nagy lakótelepek építésének feladatai, a tömeges termelés megnövelte a tájékozódás fontosságát, mégha az késve történt is. Mindenki igyekezett belesni — Európa közelebbi és távolabbi vidékein—a megvalósítás titkaiba. A tervezőirodákban pedig — furcsa ellentét — elszemélytelenedett a munka. Nagy csoportok, jóformán egész apparátusok dolgoztak együtt egy-egy feladaton. Konstruktőrök, szerkesztők egész hada a „gyártmányterveken". Ontottuk a terveket. Egy dokumentáció több száz tervlapból állt. Hova lettek azok az idők, amikor egy rajzasztalon egy fejesvonalzóval és háromszögekkel teljes tervanyagokat lehetett — ha kellett — a megszokott módon és sorrendben rajzolgatni! Persze, sok minden más is jellemezte a város építésének ütemét. 1964-ben egy októberi hét végén végre átmentünk az új Erzsébet-hídon, amikor annak gerincén még villamospálya is volt, és sétálóutca lett a Váci utca, pályázat zajlott le az új Nemzeti Színház építésére — a kijelölt új helyre, a Dózsa György út mentére. Pályázat, majd tervek készültek a Belváros rendezésére, egy „belvárosi üzletközpont" kialakítására. A Váci utca gyalogos forgalma kapcsán kialakult a gyalogoszóna megoldása. Pályázat készítette elő az első Duna-parti szálloda építését. Bontották a „Bristolt". A város élvezte, élvezhette a fellendülő gazdaság egészséges áramlatát, amely akkor, a 60-as években sok új célkitűzéssel, sokat akarással, de igazi lehetőségekkel is, átjárta az országot, Európát — és akkor egy jó időre a világot. Az első nagy lakótelepek házgyári tervei már a kivitelezőknél és a gyárakban voltak, Kelenföldön építkezni kezdtek. Cezúrának mondható csupán, hogy az „öntött" ház gondolata még visszatért — de nem kohósalakbeton, hanem nehézbeton változatban —, mintegy „ellenjátékként" az egyeduralomra törő házgyárral, a Kelenföldi lakótelep magasházainál és a budafoki kísérleti lakótelep pontházaiban. (Történtek kísérletek arra is — eredménnyel —, voltak próbálkozások, hogy az ún. térzsalus vagy alagútzsalus építési móddal, vagy más effélével, a hagyományosnak tekinthető építést a lakásépítés területén tartósítani lehessen. Voltak átmeneti sikerek is egyes városrészekben, így a később említésre kerülő kőbányai vagy pesterzsébeti rekonstrukciónál, vagy a 70-es évtizedben például Őrmező építésénél. A panel azonban fokról fokra mindent kiszorított.) Kérészélettel — majd két évtizedes hányattatás elé nézve — a Víziváros rekonstrukciós építésében még a hagyományos városépítés is felvirágzott. Kelenföld az első lakótelep, ahol a „teljes" előregyártás megvalósult, az eredmény a maga módján egységes, telepítésében átgondolt, levegős, alapjában véve akkor sikeresnek értékelt kezdet. Az óbudai folytatás már építése idején vitákat hozott, akárcsak a zuglói, majd következett ennek az időszaknak — nyugodtan mondhatom korszaknak — a csúcsteljesítménye: Üjpalota. Tervpályázat során született koncepciója akkor már menet közbeni tapasztalatokat hasznosított, okulva a közvetlen előzményeken. Megvalósítása során az alapelgondolás legjellemzőbb tulajdonságait végig megtartotta — ha egyes vonatkozásokban torzóként is. Központja nem készült el. A lakótelepi befejezetlenség ekkortájt kezdett állandósulni. Értve ezalatt, hogy lakótelepeink koncepcionálisan az „egészre" törekedve minden esetben hordozták terveikben azt az intézményhálózatot, központrendszert, amely ezeket városiasabbá tehette volna. Az építésnél azonban rendre csak az alapfokú hálózat valósult meg, néha az is késéssel vagy kisebb hiányokkal. így volt az Kelenföldön, Óbudán, így lett később Békásmegyeren, Budafokon, Újpalotán és Zuglóban is. Ellentételként, persze, ott áll a nyomasztó kényszer: az egyre emelkedő teljesítményeket sarkalló követelmények és a város növekvő gazdasági terhei. A lakásépítési árak kezdtek kúszni felfelé. Korszakos jelentősége van annak, amit a „peremkerületek" érdekében kezdett ez idő tájt a városépítés. Az egymást gyorsan követő programok sorra vették azokat a külső kerületeket, ahol a legtöbb bepótolni, helyrehozni való volt. Ebben az is érvényesült, hogy lehetőség szerint a hagyományosan munkáslakta kerületek gondjai enyhüljenek. így következett Csepel, majd Erzsébet, Újpest, Kispest és ismét Kőbánya és megint csak Budafok. Ez azonban már a 70-es évek története. (,,A lakás és kommunális viszonyok fejlődése elmaradt az ország gazdasági, társadalmi előrehaladásától, más országok ellátottságának javulásától... A legutóbbi időben hozott párt- és kormányhatározatok részben megteremtették az alapokat, részben meghatározták az utat a városépítés feladatainak az eddiginél sokkal gyorsabb ütemű megoldásához. (Budapest és környéke általános rendezési terv 1971.) Azok a 70-es évek. A főtéma továbbra is a lakás, de számos melléktéma is kibontakozik. Folyik az észak-déli metró építése, először Kispest és a Deák tér között. Átépül a Nagyvárad tér, elkészül Budapest legmagasabb épülete, a SOTE elméleti tömbjének tornya, csupa üveg függönyfalas homlokzatával. Aluljáró épül a Nagykörút és az Üllői út csomópontjánál is, valamint hosszú, fáradságos munkával a Kálvin téren. Ez utóbbi szinte város a város alatt, üzletekkel, utcákkal. Az attrakció a Felszabadulás tér, aluljáróival, szint alatti útvezetésével. Folyik — ha az ún. „irodaépítési stop" miatt kisebb ütemben is — a középületépítés. Néhány intézmény, főhatóság új épületbe költözhet. Kialakul a budai Fő utcában, a Clark Ádám tér és a Bolgár Elek tér között — némi vonzatokkal a Moszkva tér-Széna tér irányában egy új fajta intézménygóc, bár ezek sorából elmarad a Legfelsőbb Bíróság már tervezett Gyorskocsi utcai építkezése. A pesti oldalon a Kossuth Lajos téren, valamint a Martinelli téren épül egy új irodaház, az első pesti parkolóház, a környék lakóinak nem nagy örömére. Hosszabb leállítással és sok utólagos kritikával a hajdani gr. Vigyázó Ferenc utcai főkapitányság helyén a külkereskedelmi székháznak indult, OT székházzá lett építkezés is befejeződik, és az OT az Akadémia utcai, a 60-as évek végén kész épületből átköltözik a „budai panorámás", kifelé és felfelé lépcsőző, sokak által kissé komornak talált épületbe. Ismételt próbálkozásokkal majd minden „foghíjtelekre" készül terv, egyikre-másikra „kiviteli" szinten is, de beépítésük rendre meghiúsul. A Rákóczi út 70., 66., a Múzeum krt. 1—3., a Kálvin tér-Kecskeméti utca mindkét saroktelke szerepel ezek között. Tervek készülnek a MTV Szabadság téri székházához — megelőzően ott is külkereskedelmi székház építésére voltak próbálkozások. Talán az egyetlen és napjainkban befejeződő — helyzeténél fogva exponált — foghíjbeépítés valósult meg a Marx téri SKÁLA-BVKH-épülettel nálunk szokatlan megjelenéssel, tetőtől talpig fényvisszaverő barna üveghomlokzatokkal. Ez az évtized gazdagítja majd a várost kereskedelmi létesítményekben is. A nagy sikerű Fehérvári úti piac és a SKÁLA, Óbudán a Flórián téri üzletház és az Örs vezér téri üzletközpont arra is utal, hogy egyegy városrészközpont a főváros városrendezési terve szerint valóban fejlődik is. Egy évtizeddel ezelőtt már négy házgyár működik Budapesten. Ezek névleges „kapacitása" évi 15 000 lakás. Építészet — gyártás — kapacitás; a fogalmak cserélődnek, és a hangsúlyok eltolódnak. A történelmi hűség kedvéért meg kell említenem, hogy a csúcsteljesítményt számtalan ok miatt, talán egyetlen évben sem produkálja a négy gyár. Újabb és újabb „területekre" van szükség. A már korábban építési célra kijelölt térségek megteltek, az előkészítés gondja, területek „feltárása" napi kérdés. Pályázat nyomán születik Békásmegyer gondolata, pályázatot írnak ki Káposztásmegyerre is. 1971—72-ben vagyunk. Az évtized közepe táján már épül Kispest, épül Erzsébet és Kőbánya, sőt mi több, belebonyolódunk egy józsefvárosi rekonstrukcióba is, mégpedig kellő építőipari technológiai háttér nélkül, nyomasztó szanálási problémák, növekvő költségek mellett. Csepelen egymást érik az újabb és újabb építési ütemek, Buda déli térségében egy darabig Őrmező a „favorit" — a lakásigénylők Mekkája. Hozzákezdünk Újpest rekonstrukciójához. Folytatnom kellene, de mit is írjak még. Talán észrevette az olvasó, hogy „egyéni" visszaemlékezéseim úgy fogyatkoztak, ahogy napjainkhoz, a nyolcvanas évekhez közelítettem. Ez az írás annak is története, ahogy fokról fokra személyes kontaktusokat veszítettünk, ahogy a megvalósítás személyes élménye veszendőbe ment. De hát még el kell mondanom, hogy — érdekes ellentétként — az utolsó másfél évtized, a 70-es évek vége, majd a 80-as évek, megérték a fujtató gőzgépként dübörgő lakásépítés gyorsvonati tempóját, utána pedig nagy gőzkibocsátó lelassulását. Emellett pedig hoztak sok mást is, valami olyan figyelmet, amely házunk tájának — városunk néhány hiányának — a pótlására szolgál. Felfedezve értékeinknek a szigorú értékhierarchia rendjénél szélesebb sávját, a belső városrészek felé fordult a figyelem. Persze, ennek tradicionális gyökerei 1945-ig nyúlnak vissza, amikor az első gondolatok már a Vár újjáépítésének fontossága körül időztek, és 32