Budapest, 1985. (23. évfolyam)

7. szám június - Tóth Ildikó: P + R, de hogyan?

— A járműveken, a megállókban viszont vagy felsorolják a megállókat, vagy nem. — Attól függően, hogy hasáb vagy laptábla került-e a megállóba. Elég sok helyen felsorolják az állomásokat, vagy vázlatos vonaltérképen jelzik, mint a trolibuszokál. — A külföldi, ha autóval érkezett, autózni is szeretne. Közérthető-e jelzőtáblarendszerünk? — Megfelel a város sugaras-gyűrűs szerkezetének. A zöld táblák jelzik a városba be- és kivezető fő közlekedési utakat, az ezekre rávezető táblák kék alapszínűek. Az idegenforgalmi úticélokra fehér betétes táblákkal hívjuk föl a figyelmet. Tájékozódási pontként a Dunahidakat festjük fel. Ugyanazokat a táblákat alkalmazzuk, amelyeket a bécsi egyezmény előír. Talán egy kicsit túl is tábláztuk az utcákat. — Örök sirám, hogy az autósközlekedésben nem nagyon szeretjük a külföldieket, nem segítjük őket. — A közlekedési morálunk valóban nem a legjobb. Részben agresszívebben, részben gyakorlatlanabbá vezetünk. Pedig nem könynyű a külföldinek bevetnie magát egy idegen város közlekedésének dzsungelébe, sem nálunk, sem Bécsben, sem Párizsban. A különbség annyi, hogy külföldön udvariasak, például hagynak sávot váltani. Odakinn is van forgalmi dugó, de az folyamatos, lassú haladást jelent, Budapesten szakaszos megállást-indulást, ideges jeleneteket, csak-azért-sem-engedem-be indulatokat. Egyirányú utca viszont ugyanannyi van Prágában, Drezdában, Bécsben, mint Budapesten. — Az autós turista viszont nemcsak közlekedni, hanem parkolni is akar. És ez még bonyolultabb, már-már lehetetlen manőver Budapesten. — A parkolóépítés rendkívül drága, és egyes területeken, például a Belvárosban, nincs erre a célra hely. A fizetőparkolók olyan rendszerűek, hogy csak rövid időre érdemes ott leállni. Az órás, automatás parkolókban pedig maximum két órát lehet eltölteni. Gyors vásárlásra, rövid sétára éppen elég. Szeretnénk, ha a turista is a P + R rendszert (parkolj és utazz tovább) használná. Egyes helyeken tiltjuk az autóközlekedést, például a Margitszigeten, a Citadellánál, és tervezzük, hogy járművel a Várnegyedbe is csupán az ottlakók és a Hilton vendégei mehessenek be. És, persze, a busz. Ehhez újabb vonalat tervezünk, az Erzsébet-hídon át. Egyirányúsítani kell a Palota utat, valamint meg kell győzni az idegenforgalmi irodákat, hogy a Fehérvári rondellánál állítsák le a társasgépkocsikat — rövid séta nem árt a turistáknak. Az Akropoliszra és a schönbrunni kastély udvarára sem lehet beállni autóval. Meg kell győzni a Hilton vezetőségét, hogy csak a szállóvendégeket fogadják gépkocsistul, a kávézni, vacsorázni betérőket ne. Schmidt úr, aki az Intercontinentalban lakik, hagyja a szálloda parkolójában a kocsiját, és Kovács úr a hatodik kerületből szintén szálljon autóbuszra, ha a Hiltonba készül. Ehhez, persze, sűrűbb buszjárat kell meg az új vonal az Erzsébethídtól. Egészen biztos, amint elkészül a Sikló, már csak a látványosság kedvéért is azzal megyünk majd föl a Várba, és gyorslifttel jövünk le a másik oldalon. De, hogy addig is hol hagyhatja a kocsiját az a külföldi, aki nem olyan jómódú, hogy új, garázsos luxusszállodáink valamelyikében lakjon? Ott a parkolóház, az egyetlen, a Martineiii téren, ha végképp nincs máshol szabad hely. — Már nem sokáig lesz „egyke", mondja Kovács László, a parkolóház üzemvezetője. Épül egy másik parkolóház az Aranykéz utcában. A külföldiek részaránya a háromszáznyolc helyünkön tizenöt-húsz százalék szezonban. Ez a világ legolcsóbb szolgáltatása. Idehoznak egy, teszem azt, másfél millió forintot érő kocsit, és óránként öt, napi 40 forintért felelősséget vállalunk érte. Hely általában van. Nálunk nem megszokott dolog a parkolóház, s annak, aki a Belvárosban dolgozik, drága. Ha azt mondjuk egy belföldinek, menjen fel a hetedikre, ott van még hely, akkor inkább kering az utcákon, és feláll a járdára. Ezért aztán mindig beférnek a külföldiek. Azoknak nincs bezártsági érzésük a legfelső szinten sem. — Hogyan érzi magát a külföldi autós Budapesten parkolva, közlekedve? — Balogh Tibor, a Magyar Autóklub főtitkára mondja el a tapasztalatait. — Az első válságos helyzet akkor áll elő, amikor az autós turista átjön a BAH-csomópont alatt. Ha nem működik a lámpa, nagy meglepetéssel tapasztalja, hogy a bejövő főútvonalnak nincs elsőbbsége. Tízből kilenc autós átszáguld a kereszteződésen, és ha szerencséje van, nem történik katasztrófa. Nincs a világon még egy olyan főváros, ahol a bevezető főútvonalat alárendelnék a többinek, legfeljebb, ha már rátér egy körútra. A másik gond, hogy magasan vannak a jelzőtáblák. Eleget kell nézegetnie a sofőrnek oldalra, hátra, az eget már nem vizsgálhatja balesetveszély nélkül. Közlekedési dugók másutt is vannak, és megszűnnének, ha alul-és felüljárókat építenének, de egyelőre nincs miből. Ami még szokatlan az idegennek: sok a rossz lámpa. Aztán nagyon változó minőségűek az útjaink. Évente húszezer útfelbontás van Budapesten. Nálunk nincs közműalagút, a telefon-, gáz-, csatornaelőírások eltérőek. így nincs más megoldás: bontanak, temetnek, bontanak, temetnek, vég nélkül. — Egyáltalán, hogy találnak el önökhöz az idegen autósok? — A külföldi klubok tudnak rólunk. Az évi 50—60 ezer segélynyújtásból kétszázötven-háromszáz érint külföldit. Ötven-hetven kocsit kell évente más országba hazaszállítanunk. A szerelőink indítani is segítenek, részt vettek egy tanfolyamon az NSZK-ban, hogy a computeres autók paneljét is ki tudják cserélni. Májustól viszont bajban leszünk, de azok is, akik hozzánk fordulnak. Zuglóba, a Francia útra költözik a segélyszolgálati központunk, s nem vihetjük magunkkal több évtizedes telefonszámunkat. — Akkor talán nem árt leírni az új számokat. Milyen nyelven kérhet a gondban lévő külföldi autós segítséget? — Az új telefonszámok: 691—831 és 693—714. És hogy milyen nyelven fordulhatnak hozzánk? Németül, angolul, franciául, olaszul, spanyolul, oroszul és lengyelül. Természetes, hogy az autókluboknál beszélnek idegen nyelveken. így legalább egy biztos pontja van a külföldieknek, amikor találkoznak a budapesti közlekedéssel. TÓTH ILDIKÓ 13