Budapest, 1985. (23. évfolyam)

1-2. szám január - Vörös Károly: Nagyváros születik

Budapest évgyűrűi Nagyváros születik A város úgy fejlődik, ahogyan a fa nő, évtizedeken, évszázadokon át, új meg új egymásból növő és egymásra rétegződő évgyűrűket teremtve — 5 évgyűrűinek minden új rétegével erősebb és ellenállóképesebb a viharokkal szemben. A 17. század legvégén, a városfejlődés menetét mindenféle szempontból megtörő másfél százados oszmán uralom megszűntével veszi kezdetét Pest-Buda immár megszakítás nélkül napjainkig nyúló útja, fejlődése. A városok a Duna mindkét partján romokban hevernek, lakosságuk (mely nem volt a török előtti régi fővárosok lakosságának utóda) elpusztult vagy elmenekült, de megmaradt az, ami e helyet már a rómaiaknak — és utoljára a török hatalomnak — is oly fontossá tette: elhelyezkedése a Kárpátmedence közepén, a kiváló dunai átkelési lehefőségnél összefutó utak csomópontjában. Ez a helyzeti előny és az általa kínált különleges közlekedési és általában gazdasági lehetőségek lesznek azok, melyek körül az éppen hogy felszabadult testvérvárosok új élete megindul, kibontakozik, hogy azután e lehetőségek kiteljesedve további új meg új városszervező, városfejlesztő lehetőségeket teremtsenek, majd a már ezek által teremtett további alkalmakon keresztül lassan, szívósan, feltartóztathatalanul kiszélesítsék, naggyá növeljék, hatalmassá tegyék a várost, egyre több, egyre szélesebb körű városi, majd nagyvárosi feladatok ellátására és ilyeneknek a megteremtésére is képessé. Hosszasan, bonyolultan kapcsolódó, összefonódó elemek egymásra rétegződése ez: ahogyan a fa nő, évtizedeken, évszázadokon át, új meg új egymásból növő és egymásra rétegződő évgyűrűket teremtve — s évgyűrűinek minden új rétegével erősebb és ellenállóképesebb a viharokkal szemben. A lehetőségek időben első, alapozó városszervező rétege csaknem azonnal a török kiűzése után érezteti hatását — ha sokáig meglehetősen szerény mértékben is. A városok korúi keskeny, majd szélesedő sávban megindul a föld feltörése, s a szántók és legelők között megépülnek az első kezdetleges majorságok. Termőre fordulnak a városokat övező hegyeken, dombokon az újonnan ültetett szőlőtőkék, termésük az ország legjobb hírű borai közé fog tartozni. Csakhamar kialakulnak a kézműipar feudális szervezetei, a céhek is, és — ami a döntő fordulatot jelenti — békésebb idők bekövetkeztével kibontakoznak és benépesülnek Pest egykor, már Mohács előtt is, oly híres nagy vásárai, évről évre egyre messzibb vidékről vonzva ide az embereket. Az ország főhivatalai még sokáig Pozsonyban működnek, de egyetlen közintézményt, a legfelsőbb bíróságot: a hétszemélyes táblából és a királyi táblából összetett királyi kúriát 1723-ban Pestre, az ország központjába helyezi a kegyes uralkodói akarat, könnyebben elérhetővé teendő azt az ország lakosok számára. Mindkét városban megnyitják kapuikat és gyorsan benépesülnek az első elemi iskolák, majd a diákjaikat messzebbi vidékről is vonzó középiskolák. Egyidejűleg mindennek egyszerre oka és okozataként meggyorsul a népesség beáramlása: alig 40 évvel a testvérvárosok felszabadulása után, az 1730-as évek elején a három város összlakossága 25 ezer körül jár. E lakosság egyre inkább differenciálódik foglalkozás és vagyon szerint, az erősödő és szélesedő kereskedelmi központ bázisán. És szélesednek az életmóddal szembeni igények: a céhekben űzött iparok száma az 1750-es évekre eléri a 160-at, közülük nem egy már olyan, amelyből az egész országban is alig találunk néhányat. A házak száma is nő; templomtornyok ütik ki sisakjaikat a házak közül. Pesten hatalmas menház épül rokkant katonák számára, s Budán, lerombolva a középkori palota utolsó romjait, új királyi palota. A városok kezdenek túlterjedni a városfalakon, amelyeket a török kiűzése után újból felépítettek a középkori bástyafalak alapjain. Elsőként Pest a későbbi Terézvárost kialakító terjeszkedése indul meg. Budán ismét benépesül a Váralja: a Víziváros és a Gellérthegy oldalán felkúsznak a Tabán szegényes házsorai. A Duna két partját a 17. század vége óta repüiőhíd köti össze, biztosítva a városok állandó, ha nem is gyors kapcsolatát. A városfejlődés bontakozása, erősödése a hetvenes évekre megteremti alapjait a városfejlődés második, mintegy fővárosszervező rétegének. A város ekkor már alkalmas arra, hogy 1777-ben Mária Terézia a határszéli kisvárosból, Nagyszombatból ide helyezze át az egyetemet. Az igazságszolgáltatás után a növekedésnek ezzel az új rétegével immár a művelődés országos központja is Pest-Budára tevődik át, s az egyetemnek az ország belsejébe, központjába helyezésével az eddiginél sokkal szélesebb társadalmi rétegek számára válik hozzáférhetővé a magas műveltség. Alig telik el újabb néhány év, s a testvérvárosok valódi fővárossá, az ország kormányzati központjává válnak. II. József ugyanis Pozsonyból Budára helyezi át az ország legfőbb közigazgatási hivatalait: a Helytartótanácsot és a pénzügyeket intéző Magyar Kamarát, valamint a magyarországi Főhadparancsnokságot, és majd ide teszi át székhelyét az ország legmagasabb rendi méltósága, a nádor. Buda 1792-ben koronázó várossá is lesz: itt koronázzák meg I. Ferenc királyt, még ha fiát és utódját ismét Pozsony koronázza majd. Néhány évig itt tartja üléseit az országgyűlés: ezzel a város politikai központtá válik, miközben az egyetem Pestre költözik. A testvérvárosok szellemi életében, a megszaporodó képzett hivatalnokság és művelt polgárság igényeire is válaszolva, megjelennek a német, majd a magyar nyelvű színjátszás első társulatai, s a felvilágosodás eszméi, amelyeket a helyi szabadkőműves páholy és a könyvesboltok mellett kialakuló „olvasókabinetek" is terjesztenek. A pesti piaristáknál kibontakozó színvonalas természettudományos oktatás és az egyetem kibővülése a kultúrmérnököket képző, majd az állatorvosi tanfolyamokkal; a Széchényi Könyvtár megalapítása oda vezet, hogy a századfordulóra Pest-Budán megsokasodnak az új, polgárias életmódot igénylő és meghonosító értelmiségiek. Érthető, ha ebben a környezetben visszhangra találnak a francia forradalom radikális eszméi, és immár nem csak az intézményes politizálás keretei között. Pest-Buda szolgál központjául a magyar jakobinusok szervezkedésének, és egyúttal az elnyomás színhelye is. Átalakulásnak indul az épített város képe is: a két város partjait 1767 óta nem a kompszerű repülőhíd, hanem (a jégzajlást leszámítva) állandóan működő hajóhíd köti össze. A századfordulóra eltűnnek a városfalak, és lebontják az utolsó városkaput: külvárosaiban épül tovább a város. Ennek jegyében indul meg a század végén a későbbi Lipótváros telkekre osztása és ezek áruba bocsátása: néhány évtized alatt majd itt fog kiemelkedni a város legmodernebb, legelegánsabb negyede. És ha a városokban még virulnak is a céhek, sőt, az így tovább növekvő és még erősebben differenciálódó népesség igényeinek megfelelően új meg új iparágak jelentkeznek — de velük párhuzamosan az 1770-es évektől megjelennek az első manufaktúrák. Ezen a ponton kezdi meg a város útjának harmadik, sokoldalú, a polgárosodás irányába mutató szakaszát. Mert a 18—19. század fordulójával meggyorsuló fejlődésének alapját egyre határozottabban már nem az intézmények odatelepítése szolgáltatja. A napóleoni háborúk korában ugyanis ugrásszerűen megnövekszik Pest eddig is nagy kereskedelmi jelentősége: a hatalmas hadseregek ellátása, majd a Nyugat-Európa és Levante tengeri összeköttetését megszakító kontinentális zárlat fokozza a keresletet a nyerstermények iránt, megsokszorozza a dunai víziút jelentőségét. Mindkettőnek Pest lesz a haszonélvezője: hagyományos nagyvásárainak forgalma hatalmasra nő, és a várost az európai gazdaságba valójában most bekapcsoló szálak a háborús konjunktúra elmúltával sem oldódnak el: ha érvényesülésük a magyarországi, alapjukban még feudális viszonyok között sok akadályba ütközik is. Ha a kontinentális zárlat bukása ismét a tengerre terelte is a kereske-16