Budapest, 1985. (23. évfolyam)

5. szám április - Ágostházi László: Védelmet egy műemléknek!

FÓRUM Védelmet egy műemléknek! Minden település életének, fejlődésének szükségszerű velejárója, hogy arculata, építészeti megjelenése is állandóan változik, hol lassabban, hol viharos sebességgel. A gyors átalakulás mindig nagyobb veszteségeket okoz a megszokott városképben: a hagyományos beépítés útját állja az iparosított technológiával dolgozó, nagy tömegben lakást termelő korszerű építőiparnak. Ilyen átalakulást, a régi szinte teljes megsemmisülését figyelhettük meg az elmúlt évtizedek során Óbudán is. Szinte teljesen eltűnt a keskeny és kanyargós utcák részben középkori eredetű hálózatából kialakult földszintes beépítésű városkép.1

Ma már csak egy-egy szigetét láthatjuk a régi óbudai épületegyütteseknek a Fő téren, a Dugovics Titusz téren és környékükön. (Érdemes figyelembe venni, hogy az 1951-ben készült Műemlékjegyzék szerint védendő épületek 63 százaléka tűnt el napjainkra!) Közben, természetesen, történt egy másfajta, föld alatti pusztulás is. Felmérhetetlen, megállapíthatatlan az a rombolás, ami a Kórház utca, Harrer Pál utca, Kerék utca vagy a Szentendrei út mentén a panelházak cölöpalapozásakor történt. Ám igazságtalanok lennénk, ha csak a pusztulásról, a visszavonhatatlanul eltűnt értékekről szólnánk. Mert hiszen jólesően tekinthetünk körül a megújult, forgalommentes Fő téren, szívesen járhatunk a Laktanya utcában gondos munkával megújított — nem is műemlék — épületek között, s örülhetünk a hozzájuk hangolt új házaknak is. A régészeti munkával felszínre hozott antik meg középkori épületmaradványok megőrzése — bemutatása — is dicsekedhet néhány példás eredménnyel: gondoljunk a Mókus utcai templom- és kolostorromra, a Vöröskereszt utcában látható emlékekre, a római katonai tábor keleti kapujának folyamatban lévő konzerválási munkáira vagy a Flórián téri ,, fürdőmúzeumra''. A Flórián tértől alig pár száz méterre évtizedek óta pusztulnak a szintén európai jelentőségű katonai amfiteátrum maradványai! E falak között 1943 óta nem történt érdemi állagmegóvó munka! Az annak idején példásan konzervált és részben helyreállított antik emlék területén ma szemetet és törmeléket, omladozó-pusztuló falakat találunk, s az életveszély miatt a terület megközelítését tiltó táblák között illegális kutyafuttatás folyik A kibontakozó, immár forgalmilag is rendezett, a történeti múltról „beszélni tudó" óbudai városközpont hatalmas eredményei mellett mégis — úgy hiszem — egy kicsit távolabbra is figyelnünk kellene. A Flórián tértől alig pár száz méterre évtizedek óta pusztulnak a szintén európai jelentőségű katonai amfiteátrum maradványai! E falak között 1943 óta nem történt érdemi állagmegóvó munka! Az annak idején példásan konzervált és részben helyreállított antik emlék területén ma szemetet, törmeléket, omladozó-pusztuló falakat találunk, s az életveszély miatt a terület megközelítését tiltó táblák között illegális kutyafuttatás folyik. Az amfiteátrum az i. sz. II. század közepén — Nagy Lajos szerint 150-ben2

— épült, s közel két évszázadon át folyt falai között a környéken állomásozó légiós katonák látványos, sokszor véres szórakoztatása. Gerő László professzor nem tartja lehetetlennek azt sem, hogy a római Colosseumnál is nagyobb (66x89 méteres) ovális porond vízi játékok tartására is alkalmas volt. Az Alpoktól északra bizonyosan a legnagyobb amfiteátruma volt a római birodalomnak, nézőtere 13 ezer ember befogadására volt alkalmas.3

Eredeti rendeltetését a IV. század közepén vesztette el: 20 kapuját befalazták, s ezzel erőddé, a barbár támadások ellen kialakított késő római védelmi lánc részévé vált. Mégis rövidesen a longobárdok tanyáztak falai között, majd honfoglaló őseink is hasznát vették a jó állapotú, védhető épületnek: minden bizonnyal ez az Anonymus által említett „Kurszán vára". Az 1606-ban készült Dilich-féle metszet még kör alakban álló falakat ábrázol e területen. Marsigli a 17. sz. végén római építménynek tartja. 1700-ban még magasan állnak falai,4 később egyre jobban bontják, hordják köveit. A 19. századra a maradványok a köréjük épített lakóházakba épülnek be. Jellegzetesen követik ezek a — sokszor nagyon hitvány — házak az amfiteátrum formáját (múlt század végi térképen még láthatók). 1730-ban Pococke Richard angol utazó amfiteátrum maradványainak véli, majd Römer Flóris kétséget kizáróan megállapítja, hogy a „Királyhegy" házai római falmaradványokon állnak. A tudomány tehát felfigyelt — bár kételkedve — az itteni épületmaradványokra, amelyeknek végül 1925-ben vált kétségtelenné eredeti rendeltetése. A teljes feltárásra azonban csak 1935-39-ben kerülhetett sor, előbb Szilágyi János, majd Nagy Tibor irányításával. Dr. Gerő László tervei szerint és közvetlen helyszíni irányításával 1940 és 1943 között valósult meg a maradványok konzerválása. E munka során a legépebb falrészeket változatlanul hagyták (északnyugati negyed). Más helyeken (északkeleti és délkeleti negyed) kis mértékű konzerváló ráfalazás készült, így érzékelhetővé vált az építmény szerkezete, alaprajzi rendszere. A délnyugati negyed helyén találta a feltárás a legkevesebb maradványt. Itt Gerő professzor annyi kiegészítést, újrafalazást épített, mely már a nézőtér felépítményét, az ülések helyét és rendszerét, valamint az építmény külső megjelenését is jól tudta érzékeltetni, sőt, a nézők épületen belüli közlekedését is nyilvánvalóvá tette. A 22