Budapest, 1985. (23. évfolyam)

5. szám április - Seregi László: Pók — arany nélkül

FÓRUM r másfél évtizeddel ezelőtt, amikor fénykorunkat éltük, még nem dívott a butik; a kiskereskedők nem voltak velünk egy súlycsoportban. Már csak azért sem, mert mi importálhattunk, szinte onnan szereztük be — némi túlzással, persze — az árut, ahonnan akartuk. Eleve helyzeti előnnyel állhattunk a startvonalra, de erőnk megméretésére nem került sor. Vagy ha mégis, nem lehetett kétséges, kié lesz a pálma — Az az igazság, hogy amíg ki nem robbant a vita a Váci utcai áruházuk körül, addig szinte azt sem tudtam, hogy működik Budapesten egy Aranypók névre hallgató vállalat. Ami még nem volna nagy baj; minden megmagyarázható az én szűkös belkereskedelmi ismereteimmel. Igen ám, de én továbbmentem, és legalább öt, vásárlásban módfelett járatos rokonomat is megkérdeztem, kipuhatolandó, mi jut az eszükbe, ha az Aranypók nevét látják vagy hallják?! — És mit feleltek! — kérdezi Kristóffy László, az Aranypók Vállalat igazgatóhelyettese. — Sajnos, ki kell ábrándítanom. Semmi, az égadta világon semmi nem jutott az eszükbe. Jó, azt persze, hogy tudták: van, létezik egy ilyen cég, de meglehetősen közömbösek maradtak. Már megbocsásson, de én ennek az ön helyében egyáltalán nem örülnék. Ha legalább elkezdték volna szidni a vállalatot, mint általában tenni szokták, ha komolyabbra fordul az ügy; de — mondom — sehol semmi. Akkor most mi van: pók arany nélkül? — Mi tagadás, meglep, amit mond. Azt sejtettem, a mi hírünk meg sem közelíti a nagy áruházi hálózatokét; reklámra nekünk nemigen van pénzünk, mégis rosszulesik ez a közömbösség. A korábbi eredményeink alapján egészen másra számítottam. Ne feledje: az Aranypók árukészlete nem mérhető mindennapi mércével; szakprofilú vállalatként elsősorban arra törekedtünk, hogy az átlagosnál magasabb vevői igényeket elégítsük ki. A hetvenes években annyi, kifejezetten finom cikk várta vásárlóinkat, hogy hirtelenjében össze sem tudnám számolni. De nem is ez a lényeg. A hangsúlyt sokkal inkább arra tenném, hogy helyünk és szerepünk a belkereskedelmi ellátásban vitathatatlan volt. — Magyarán, aki jobb inget, táskát, alsónadrágot akart, az Aranypók üzleteibe tért be? — Igen. De hogy őszinte legyek, ezt annak is köszönhettük, hogy máshova nem is nagyon mehetett. Úgy másfél évtizede, amikor fénykorunkat éltük, még nem dívott a butik; a kiskereskedők nem voltak velünk egy súlycsoportban. Már csak azért sem, mert mi importálhattunk, szinte onnan szereztük be — némi túlzással, persze — az árut, ahonnan akartuk. Eleve helyzeti előnnyel állhattunk a startvonalra, de erőnk megméretésére nem került sor. Vagy ha mégis, nem lehetett kétséges, kié lesz a pálma. — Aztán kitört a butikláz ... — Eleinte ez nem okozott nekünk különösebb gondot, inkább arra ösztökélt bennünket, hogy az eddiginél is alaposabb piacfeltáró munkát végezzünk, még több és nívósabb ciket tegyünk a kirakatokba. A gondok akkortól datálódnak, amikor a népgazdaság teherbíró képessége megváltozott, azaz, hogy ne beszéljek rébuszokban, csökkent az importkeretünk. — Ebből az következne, hogy a magyar termékkel eddig nem foglalkoztak? — Természetesen kínálatunkban ott voltak a hazai cikkek is, de nem illette meg őket megkülönböztetett hely. Pontosabban: csak a garantáltan jó minőségűeket vásároltuk meg, mert vevőközönségünk ezt szokta meg. Ha valaki bejött, s szétnézett a tárlókon, mit is válasszon ki, akkor kiegészítő darabokban is gondolkozott: nem járathattuk le magunkat bóvlival, nem ajánlhattunk neki olyan árut, aminek a külleme, kidolgozottsága jócskán elmaradt a többiétől. Üzleteink zömmel a Belvárosban találhatók, s nem titok, hogy bevételi tervünk nem kis mértékben az idegenforgalomra épül. Nem kínálhatunk tehát bármit a hozzánk érkezőknek, mert esetleg olyan véleményt alakít ki rólunk, ami nem is igaz, ráadásul nem is hízelgő. — Nem hiszem, hogy a turisták egy része, azért érkezne hozzánk, mert az Aranypókban szeretné kiegészíteni a gardróbját. De ha mégis, gyanítom, általában nem azt az árut keresi, amit otthon is megkaphat. Ahogy én tudom, a külföldiek inkább a jellegzetességek, az igazi magyaros cikkek iránt érdeklődnek. Tévednék? — Nézze, ebbe ne menjünk bele! Maradjunk annyiban, hogy a turisták egy része tényleg nem amiatt jön, mert hallott az Aranypók utolérhetetlen áruválasztékáról, de — higgye el — a másik részük, akiket nem említett, szívesen tölti napjait bevásárlással. És minden további nélkül benyúl a zsebébe, ha olyan ruhadarabot pillant meg, amit 20 POK -arany nélkül?