Budapest, 1984. (22. évfolyam)
2. szám február - A hátsó borítón: Schoefft Ágoston: Széchenyi a Vaskapunál, 1836 Olaj-festmény. Csigó László felvétele
A budapesti központi egység madártávlatból A Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyár Magyarország egyik legnagyobb iparvállalata. Két gyár egyesüléséből alakult: a Ganz Gyárat 1844-ben, a MÁVAG Gyárat pedig 1868-ban alapították. A gőzmozdonyok gyártása 1873-ban, a vasúti kocsik gyártása 1878-ban indult meg. Már a múlt század vége felé elkezdték gyártani a modern négy- és hattengelyű szalonkocsikat, büfé- és hálókocsikat, valamint a luxus vonatokat is, míg a dízelmotorkocsik gyártása 1925-ben indult meg. Az első dízelmotorkocsikra a megrendelés Egyiptomból érkezett. Ezt követte aztán sok más külföldi rendelés is. A gőzmozdonyok gyártásának hanyatlásával egyidejűleg megkezdődött a dízelmozdonyok szériagyártása. Azóta jelentős mennyiségű dízelmozdonyt exportált a vállalat. A dízelmozdonyok mellett Magyarország egyik legnagyobb iparvállalata Az új-zélandi motorvonatok még az üzemcsarnokban Az új-zélandi vonat a helyszínen megindult a villamos mozdonyok gyártása és szállítása is. A MÁV már az 1900-as évek elején használta ezeket a mozdonyokat. A Ganz és a MÁVAG gyár jelentős gyártási és kereskedelmi tapasztalatait 1959. január 1-én egyesítette, és így jött létre a jelenlegi Ganz-MÁVAG. A két nagyvállalat gyártási programjának közeli rokonsága, a vállalatok egymásrautaltsága, a termelésükhöz kapcsolódó népgazdasági érdekek követelték meg ezt a lépést. A Ganz-MÁVAG a vasúti gördülőanyag-gyártás területén a következő termékeket gyártja és exportálja: — dízel-hydraulikus és dízel-villamos mozdonyokat, — dízelmotorkocsikat és -motorvonatokat, — erőátviteli berendezéseket, — dízelmotorokat. A dízelmozdonyok teljesítménye 300 és 2200 kW között van. Az utóbbi évek szerződéskötései alapján néhány példa a gyár kereskedelmi kapcsolataira: 1970 és 1980 között pl. a vállalat Tunézia részére 20 db háromrészes luxus dízelmotorvonatot, 10 db dízelhydraulikus mozdonyt és 30 db elővárosi személykocsit szállított. Nagy sikernek könyvelhette el a vállalat az Űj-Zélandból kapott megrendelést 44 db kétrészes villamos motorvonat szállítására Wellington elővárosi forgalmának kiszolgálására. A vonatokat 1981-ben szállította a vállalat. A vasúti gördülőanyag-gyártáson kívül a másik fő Ganz-MÁVAG profil a vízgépgyártás — turbinák,