Budapest, 1984. (22. évfolyam)

1. szám január - Hollós László: Parkrongálók

rókelő is beavatkozott, s hogy nyomatékot adjon szavainak, sörösüveggel fejbe verte dolgozónkat. Az idős ember pár nap múlva meghalt. A tettes, akit egyébként négy és fél évre ítéltek, azzal védekezett, hogy a parkőr fenyegetően ráemelte a botját. Egyetlen fegyverét... A másik eset Lágymányoson történt. A parkőr figyelmeztette a gyepen futballozó fiatalokat, erre azok agyba-főbe verték. Az öreg két-három hónap múlva belehalt sérüléseibe. A tetteseket azóta sem találták meg. Nem életbiztosítás parkőrnek lenni... Puntigám bácsi, a parkőr Valamikor nagy tekintélyük volt a parkőröknek. Még emlékszem gyermekkoromból arra az idős bácsira, aki szúrós végű botjával vigyázott az Engels tér rendjére. Mindig felbukkant, ahol „történt" valami. Féltünk tőle, igyekeztünk a kedvében járni. Olykor talán még csodáltuk, irigyeltük is. A térhez tartozott. Azóta sok minden megváltozott. Hol vannak már Kosztolányi munka nélkül álldogáló, s minden elhullajtott szemétért hálás öreg parkőrei? A tiszta, ép parkokkal együtt, úgy látszik, ők is eltűntek. Valaki azért még itt maradt hírmondónak a régiek közül: Puntigám Károly. — Régi kertész vagyok én már! 1932-ben kerültem a vállalathoz mint kertészsegéd, s raktárosként mentem nyugdíjba 1964-ben. 1968 áprilisától vagyok parkőr, minden évben öt-hat hónapig. Már tizenöt éve! 1969 óta a Klauzál téren vagyok. Hetente ötször, délelőtt tíztől este hatig. Havi kétezerért. Elmúltam már nyolcvan éves, de még marasztalnak. Utoljára három terem is volt: a Klauzál, a Hunyadi és az Almássy. Ezeket naponta körbejártam, ellenőriztem mindent, ügyeltem a rendre. A legnagyobb pusztítások este hat után történtek, amikor én már hazamentem. Napközben ezt nem merték volna megtenni. Reggelente gyakran találtam megrongált padokat, leszakított hintákat, mindenféle szemetet Egyszer a homokozó alól kilopták a téglákat. A téren nem voltak növények, beszüntették az ültetést. Játék közben a gyerekek úgyis mindent letapostak. Bokrokat is, fákat is tördeltek. Mire odaértem, már megvolt a baj. Ezt én nem tudtam megakadályozni. Hogyan is bírtam volna kétszáz gyerekkel?! — A Klauzál tér elég hírhedt hely, ide nem szívesen jön senki parkőrnek. Még a takarítók is elszökdöstek. Én nem vagyok félős, megvédem magam, ha kell. Hál'istennek tizenöt év alatt egyszer sem támadtak meg. Amikor a kártyások összevesztek, és majdnem késsel mentek egymásnak, én választottam szét őket. Volt tekintélyem. Mindig határozottan, erélyesen léptem föl, de soha nem gorombán. Hogy megpofoztak-e valaha?! Na, azt próbálták volna meg! A kártyások különben is tiszteltek, mindig mondták: „Puntigám bácsi, ha baj van, segítünk." Legalább száz kártyásom volt! — Ebben a szakmában legfontosabb a gyerekszeretet. Azt hiszem, ezért is lettem parkőr. Ok is szerettek, de tartottak is tőlem. Emlékszem, futottak hozzám a lányok: „Károly bácsi, bántanak a fiúk!" Mentem, és rendet teremtettem. — Hát, bizony hiányzik a park. Időnként most is kinézek, körbejárom a teret. Mondták a központban, hogy visszavárnak. Ha bírom még, tavasszal újra jelentkezem. Majd tavasszal. Ha élek még akkor... „A kutya nem tud olvasni" A Fővárosi Tanács V. B. Igazgatási Főosztályán nyilvántartott adatok szerint 1981-ben 1195 följelentést tettek parkrongálásért, egy évvel később 1275-öt. Az összes szabálysértésnek ez mindössze 2—3 százaléka. — Mindenekelőtt egy tévhitet kell eloszlatnom — mondja dr. Donáth Róbert főosztályvezető-helyettes. A parkrongálásnak nevezett szabálysértés gyakran nem fizikai értelemben vett rongálást jelent. Az is szabálysértésnek minősül, ha valaki a parkot, ligetet, sétányt, játszóteret meg nem engedett módon, meg nem engedett célra használja. Az elbírálásra kerülő följelentések többsége például a füvön parkoló gépkocsikkal foglalkozik. Az autós parkrongá-7