Budapest, 1984. (22. évfolyam)

2. szám február - Limbacher László: Grófi birtokból polgárváros

Az újpesti kikötő télen. Vasárnapi újság, 1867 születtek. Felnőtté, gondolkodóvá érésük a napóleoni háborúk, illetve a Szent Szövetséggel beköszöntő európai reakció időszakára esik; mégis (vagy épp ezért) bizonyára jól érzékelték a társadalmi változások szükségességét. Mind a ketten művelt, széles látókörű emberek. S fél évszázaddal azután, hogy a polgárság a hatalom részesévé vált Franciaországban, onnét jó ezerkétszáz kilométerrel keletebbre — ők ketten kapcsolatba kerültek (nem biztos, hogy személyesen is), s közös érdekekre találva, szerződést kötöttek. Ez két pilléren nyugszik. Az egyik az, hogy: „Minden megtelepedő kap az Uraságtól: Háromszáz azaz 300 négyszög ölekre terjedő ház helyet, amelyhez azonban semmi némű külső illetőségek nem adatnak..." Erre épülnek az életet magát lehetővé tevő gazdasági tevékenységek rögzített feltételei. S ezek jelentettek ekkor újat, az itteni fejlődés irányába hatót: az általános kereskedelmi és iparszabadság, zsellérek szabad befogadása, a szabad munkavállalás, a házak és (a telkek kivételével!) mindenféle javak eladhatósága, szabad forgalma, vagyis a magántulajdon elismerése, s végül a más elvek szerint működő környezettel szemben az uraság védelme, pártfogása. A grófi érdekeltséget biztosító másik pillér lényegi eleme az, hogy: „Egy-egy 300 négyszög ölből álló ház helyért és az átengedett jussok használatáért minden ház tulajdonos fizet az Uraságnak évenként 25 pengő forintot... A Zsellérek pedig egy, azaz 1 pengő forintot..." Emellett további pontok sora biztosítja az uradalom felügyeletét, befolyását a viszonylag valóban szabad gyarmat életére. Majd alakuló ülésre ültek össze a telepesek. Ezen a „...szabad új-megyeri gyarmaton... az összes gyarmati lakosok a szerződési szabályok... értelmében közgyűlést tartván... tárgyalás alá vétettek" a létfeltételeiket meghatárzó okirat különböző pontjai. „Melyek után szavazati többséggel Főbírónak választatott Lővy Izsák, jegyzőnek, egyszersmind tanácsnoknak Holló József, Pénztárnoknak s tanácsnoknak Neuschloss Bernhard." Az alapítólevél írásba rögzítettségével és elvben mindenki előtt kaput nyitó általános érvényével a tömeges idetelepedés feltételét teremtette meg. A kiadását követő évben, 1841-ben megkétszereződik (442-re nő) az új telep lakossága, az évtized végére pedig 673 az itt lakók száma. A kezdetben, 1840-ig házhelyek számára parcellázott nyolc hold föld a negyvenes évek során teljes egészében bérlőkre és építkező vállalkozókra talál. A későbbi újabb és újabb területnövekedés és népességgyarapodás, a település fejlődése korszaknyi időn át az alapító-GREGUSS JÁNOS rajza levél által megszabott feltételek mellett halad majd. A továbbiakban már más településnév alatt, mert Lővy Izsáknak „volt bátorsága a földesuraság azon kívánságával szemben, hogy az új telep «Új Káposztás-megyernek» neveztessék, kivinni azt, hogy Újpest nevet nyerjen". Ez a név — melyet Lővy Izsák „Neupest"nek mondhatott — kifejezi az újonnan keletkező társadalmi organizmus irányultságát, s egyben célkitűzés is. Mindez azonban csak a történet legeleje. Erre az alapra épült a kapitalista városfejlődés viharos gyorsaságával az a „Kártyavár", amelyet az 1911—12-ben itt gimnáziumi tanár Babits Mihály érzékelt és megörökített szociografikus regényében. A viharok ellenére a fejlődés eredménye mégis: „Város a homoksivatagból", mint azt egy cikkíró kifejezte 1930-ban, a szőlőparcellázás századik évfordulóján. A hajdani majorság, hegyközség, mulatóhely földjén Magyarország egyik legnagyobb önálló iparvárosa lüktetett ekkor. És százötven év egymásra épülő változásai nyomán ugyanitt ma Budapest IV. kerületében élünk. LIMBACHER LÁSZLÓ 22