Budapest, 1984. (22. évfolyam)

11. szám november - Szakolczay Lajos: Nagyanyám órája

'X-r-v bármi, fölforgathattuk a kony­hát tetőtől talpig, de az órához sosem volt szabad hozzányúl­nunk. Egyetlen egyszer tört meg a törvény. Szép, napsütéses idő volt, s mivel konyhánk ablakai délre néztek, csak úgy ragyogott a sok tárgy. Kivétel talán csak az óra volt. Ekkor sem kapta vissza hangját, fényét. Nagyanyánk váratlanul meg­szólalt. Mintha kútmélyből jött volna a hangja: „Valamelyitek adja ide az órát!" Öcsém fölállt a hokedlira, le­vette, s a kezébe adta. Ilyen erélyesnek még sosem láttam nagyanyámat. Mindany­nyiunkat kiparancsolt a kony­hából. Estig elő sem merészked­tünk, vacsora után meg szótla­nul bújtunk ágyba. Apánk ké­sőn jött haza, fáradtan, és nem nézett be a mamához. Lakásunk alig tíz méterre volt az övétől, de reggel a rövid utat majd félóra alatt tettük meg. Talán megéreztünk vala­mit, máig sem tudom. Félve nyomtuk le a kilincset. Az ajtó kulcsra volt zárva. Anyám előhozta a mi kul­csunkat, öreganyánk megbízott benne, ő bármikor bemehetett a mamához. Ahogy benyitottunk, láttuk, hogy történt valami. A fotel földöntve. Berohantunk a szo­bába. A vetett ágy nem volt megbontva. Az oldalról hozzá­támasztott mankók még job­ban kiemelték árvaságát. Nagyanyánk a padlón fe­küdt, s hasa alatt az összetört óra. Arcán valami túlvilági bol­dogság. Magával vitte az időt. SZAKOLCZAY LAJOS Az itt látható órák az Orszá­gos Műszaki Múzeum ,,Az idő­mérés története" című kiállítá­sának anyagából valók. Német elefántos óra 1910, előtérben digitális karórák, 1925—30 Asztronómiai óra 1577 Lábas óra, 1770—1800 17

Next

/
Thumbnails
Contents