Budapest, 1984. (22. évfolyam)

9. szám szeptember - Dr. Geszler Ödön: A Goli kétszáz éve

A Goli kétszáz éve Ez év őszén ritka ipartörténeti esemény szinhelye Óbuda. Megalapításának 200. évfordulóját ünnepli a Goldberger Textilművek. A mai gyártelepet ugyanabból az épületből — a közben műemlékké nyilvánított polgári barokk házból — igazgatják, amelyben 1784-ben (az óbudai Hauptgasséban) Franz Goldberger megalapította a kis kékfestő manufaktúráját— három legénnyel, három inassal, nyomóasztalokkal, mángorlóval, kékfestő küpákkal. Ma a Lajos utca 126—128. számot viseli ez a „dédház", ahogyan Goldberger Leó, a két világháború közötti évtizedek zseniális textilipari kapitánya, a család utolsó jeles képviselője nevezte ősei hajlékát. A zsidók a 18. század derekán a Zichy földesúri család hívására telepedtek le Óbudán. Amikor II. József a kettős név felvételére kötelezte őket, a Morvaországból bevándorolt Beláf család 1755-ben Óbudán született fia, Perec Beláf kelmekereskedő, egyben goltbergi szőlőtulajdonos a városka északi határában húzódó Goltbergről — a mai Aranyhegyről — választotta nevét. Mintegy másfél évtizedig a család a Goltberg nevet használta, ahogyan azt a pesti magistratus útján a magyar kancelláriához 1799-ben benyújtott kérelmében olvashatjuk, csak a 19. század elején lett belőlük Goldberger. Goldberger Ferenc vándorkereskedő a Felvidéken összevásárolt kékfestő vásznakat kínálta a hauptgassei üzletében. Ebben az időben a kékfestő kartonoknak nagy volt a divatja. Hordták magyarok, svábok, mesterek, legények, kapások, kubikosok, téglavetők, cselédek. A kékfestő anyagok kelendőségét tapasztalva, Goldberger arra az elhatározásra jutott, hogy a bolt mellé érdemes lesz fölállítani egy kékfestő műhelyt is. Saját gyártmányát akarta árulni, nem idegenekét. Már az első évben mintegy húszezer méter, részben tarkázott kékfestő vásznat állított elő. Kelméivel bejárta a fél országot, megjelent a vidéki országos vásárokon. Debrecenben még lerakatot is nyitott. A jó minőségű Goldberger-kartonoknak nagy volt a keletje, a kereskedő szolidan gazdagodott. Mire 1828-ban visszalépett az aktív üzleti élettől, és manufaktúráját átadta Sámuel fiának, a vagyonát 75 ezer forintra becsülték. Sámuel volt a Goldbergervállalkozás tényleges megalapítója. Kitűnő érzékkel, ipari és kereskedelmi zsenialitással a manufaktúrát ,,fabricává" fejlesztette. Fia, Fülöp, tehetséges vegyész volt, aki a kékfestés általa feltalált módszerére privilégiumot szerzett. A cég részt vett az első pesti „Műkitételen" a Vadászkürt-szállóban. Az üzemet meglátogatta Széchenyi István, kelméiből vásárolt Kossuth Lajos „pesti bejegyzett ügyvéd úr". 1842-ben a helytartótanács engedélyezte, hogy a cég iratain, pecsétjein és épületein feltüntethesse a császári és királyi címersast. Ebben az évben a 109 alkalmazottat foglalkoztató gyár kereken 200 ezer forint értékű árut termelt. A forradalom és a szabadságharc idején a honvédségnek is szállítottak, s ezért nevük felkerült a hadisarcot kivető „Haynausche Strafaktra". Az elnyomatás éveiben a családi üzem közkereseti társasággá alakult. Műhelyeit bővítette, és bécsi lerakatát üzletházzá fejlesztve belépett a monarchia elismert textilcégeinek sorába. (1857-ben az 500 munkás egymillió forint értékű árut termelt.) Az 1870-et követő három évtizedben a közkereseti társaság nagyszabású üzemi építkezéseket folytatott, Goldberger Bertold irányításával. Az egész, Lajos utca és Kiskorona utca (ma Fényes Adolf utca) közti területet beépítették. A további fejlesztéshez azonban már nem volt elegendő a család vagyona. Ezért a század első éveiben a Hazai Bank közreműködésével a Goldbergercég is részvénytársasággá alakult. Ez idő tájt lépett a cég szolgálatába Goldberger Leó, Bertold jogot végzett második fia. Az új épületek akkor már a Kiskorona utcától a Pacsirtamező utcáig (a mai Korvin Ottó utcáig) meredeztek. Megépült a klottgyár is. A termelés 6 millió folyóméterről 21 millióra emelkedett. A pesti irodát és raktárat a Sas utcából az Arany János utca 32. szám alatti, „Pesti Ház" néven titulált, áruház és irodaház épületbe költöztették. A fellendülés nem tartott sokáig, mert ismét túltermelési válság sújtotta a kapitalista világot. Visszafogták a termelést. A bérek csökkenése és az elbocsátások miatt a 124 éves gyárban 1908-ban kitört az első sztrájk, mely a munkások fél győzelmével végződött. A textilipari krízis folytán a vállalat egyre közelebb került a csődhöz. Az állam igyekezett ugyan a textilgyárakat megmenteni, de a hitelek nem pótolhatták az elmaradt bevételeket. A Hazai Bank 1914-ben osztályvezetői állást ajánlott fel az apja halála után alelnök-vezérigazgatóvá lett Goldberger Leónak, hogy szerény megélhetést nyújtson a bezárás előtt álló gyár vezetőjének. Goldberger Leó azonban nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy elvész elődeinek sikeres vállalkozása. Kitört az első világháború, az emberiségre nézve katasztrófa, a gyárra megmentést hozó csoda. Az ipar számára a talpra állás, a gyártulajdonosoknak a meggazdagodás lehetősége. A honvédelmi minisztérium megrendelésekkel árasztotta el a gyárakat, így a Goldberger is már a háború első esztendejében nyereségessé vált. Alig telt el három év, a katonai rendelések megfogyatkoztak, az ország anyagi ereje kimerült. A vereségeket kiábrándultság követte. A Tanácsköztársaság kikiáltása után államosították a vállalatot, s az irányítást munkástanács gyakorolta, Spiegler Ignác hengernyomó, termelési biztos vezetésével. Rendezték a munkások bérét, a nehéz életviszonyok ellenére gondoskodtak a munkáscsaládok ellátásáról. Egyre sanyarúbb körülmények között dolgoztak: kevés volt a nyersanyag, a festék, vegyszer, szén. A munkaerő is hiányzott, hiszen a legjobb munkások bevonultak a Vörös Hadseregbe. 1919 októberében Goldberger Leó visszatért Svájcból, és hozzálátott a gyár talpra állításához. A részvénytársaság külföldre menekített pénzeinek ügyes felhasználásával annyi 25 A gyár 1856-ban