Budapest, 1984. (22. évfolyam)

9. szám szeptember - Dr. Bácsfalusi Ernő: Népesedés és foglalkoztatás a századfordulótól az ezredfordulóig

eadfordulótól az ezredfordulóig A VI. ötéves tervidőszak folyamán alapvető változás következik be a főváros lakónépességének alakulásában. Mint említettem, a lakosság számának növekedési üteme az 1970-es években erősen mérséklődött. Az 1980. évi népszámlálást követően, 1982 végéig a bevándorlásból eredően még minimális mértékben, 5 ezer fővel gyarapodott a lakosság száma, a növekedés azonban 1983-ban megállt. A természetes demográfiai folyamatok kedvezőtlen alakulása (az élveszületések alacsony és a halálozások magas száma), valamint a bevándorlás előrelátható további csökkenése (ezt a vidéki települések erősödő népességmegtartó képessége okozza) következtében nagy biztonsággal állítható, hogy már 1984-ben elkezdődik a főváros lakónépességének fogyása, s ez a tendencia az előreszámítások szerint, fokozódó ütemben, hosszú távon érvényesül. A VI. ötéves terv végéig, mintegy 10—15 ezres fogyás várható. A főváros foglalkoztatási viszonyaiba nem következik be számottevő változás a VI. ötéves terv időszakában. A lakónépesség kis méretű fogyása és kedvezőtlen korösszetétele miatt mintegy 7—10 ezerrel tovább csökken a munkaképes korúak létszáma. A foglalkoztathatók számát apasztja az eltartottak, elsősorban a középfokú oktatásban résztvevők, valamint az inaktív keresők létszámának növekedése is. A kielégítetlen fővárosi munkaerőkereslet továbbra is erőteljes vonzást gyakorol majd a vidéki, elsősorban az övezeti munkaerőre, mivel az övezetben változatlanul fennmaradnak a helyben foglalkoztatási gondok. így a fővárosba irányuló napi ingázás várhatóan nem változik, sőt, kismértékben emelkedhet. A belső és külső munkaerőforrás alakulását befolyásoló tényezők együttes hatására a foglalkoztatottak létszáma 1981—1985 között tovább csökken a fővárosban, várhatóan mintegy 30 ezerrel. A VII. ötéves tervidőszakban egyre érezhetőbb lesz a fővárosi népesség kedvezőtlen korösszetétele. A természetes fogyás várhatóan minden addiginál nagyobb, mintegy 70—80 ezer lesz. A vándorlási nyereség folyamatosan csökken, összesen mintegy 30—40 ezer fővel. Mindezek következteben 1986—1990 között a lakónépesség körülbelül 40 ezerrel csökken, 1990 végére várhatóan 2 millió fő körül alakul. Legnagyobb mértékben — mintegy 40 ezerrel — a gyermekkorúak létszáma mérséklődik: az óvodás korúaknái mindvégig, az általános iskolás korúaknái a tervidőszak második felétől növekedő ütemű lesz a fogyás. Ugyanakkor jelentősen és növekvő ütemben gyarapodik a középiskolás korú népesség. A munkaképes korúaknái — az 1970-es évek demográfiai csúcsának hatására — átmenetileg mintegy 10—20 ezer fős növekedés várható, de a munkába bevonhatók létszáma a magas továbbtanulási arány miatt alig változik. A munkaképes koron túliak korosztálya mintegy 13 ezer fővel csökken, a 75 évnél idősebbeké viszont 5—6 ezerrel tovább nő. A tervidőszak végén 130 ezernél több nagyon idős ember él majd a fővárosban. Koncepcióváltásra van tehát szükség a budapesti agglomerációban követendő gazdasági és településfejlesztési szemléletben és gyakorlatban. A fővárosi lakosság fogyása miatt a korábbinál is fontosabb, hogy növeljük a foglalkoztatás hatékonyságát, és csökkentsük, elsősorban a termelőágazatokban, a munkaerőszükségletet. Másfelől viszont a lakosság csökkenése lehetőséget ad — ha szerényebb körülmények között is — az ellátás javítására, a minőségi szempontok előtérbe állítására. Az infrastruktúra mennyiségi fejlesztéséhez ugyanis hoszszabb távon az eddiginél korlátozottabb anyagi lehetőségekkel kell számolni. Az övezet településeinek népesedési viszonyait a következő évtizedekben is az eddig érvényesülő tendenciák fogják jellemezni. A népesség, bár csökkenő ütemben, de tovább növekszik, nagyobb részt bevándorlásból, de természetes szaporodásból is. Az ezredfordulóig megközelítően 100 ezer fővel gyarapodva elérheti, vagy kismértékben meghaladhatja a félmillió főt. Az országos tendenciákhoz hasonlóan, de annál mérsékeltebben csökken az övezetben a gyermekek létszáma és aránya, miközben az időskorúaké várhatóan jelentősen nő. A munkaképes korúak száma — jelentős bevándorlás eredményeként — a lakónépességnél gyorsabb ütemben emelkedik: 1990-ben az 1980. évinek közel egynegyedével lesz több. Jól mutatja az agglomerációs övezet sajátos társadalmi-gazdasági szerkezetét, hogy az elmúlt időszakban az övezeti települések 40 százalékában a Budapestre naponta bejárók száma nagyobb mértékben nőtt, mint az aktív keresőké. Az övezetbe irányuló migrációt tehát elsősorban a fővárosi munkavállalási szándék és nem a lakóhely-változtatás motiválta. Várható, hogy a jövőben is — különösen az övezeti munkaerőforrás dinamikus növekedésének időszakában — hasonló tendencia érvényesül. Ebből következően az övezet településeinek a főváros munkaerőellátásában betöltött szerepe hosszabb távon is nagyon jelentős marad, sőt, előreláthatóan fokozódik. Az adott gazdasági feltételek mellett ugyanis nem lehet arra számítani, hogy a munkaképes korú lakosság növekedésének ütemében bővíthetők lesznek az övezetben a munkalehetőségek. A térség hosszú távú fejlesztési koncepciójának megalapozását szolgáló, közelmúltban folytatott vizsgálatok szerint az övezeti ipar és építőipar területén dolgozók létszáma az ezredfordulóig lényegében változatlan marad, a mezőgazdasági dolgozóké kissé emelkedik, a tercier jellegű ágakban pedig mintegy 45—50 százalékkal nő a foglalkoztatottak száma. Várhatóan 2000-ben az övezet településein lakó mintegy 260 ezer aktív keresőből 110—115 ezret kötnek le az övezet munkahelyei. Az itt lakók nagyobb része tehát az ezredforduló idején is az övezeten kívül, elsősorban a fővárosban fog munkát találni. így is csak az esetben biztosítható a teljes foglalkoztatottság, ha az ezredfordulóig az övezeti településekről naponta elingázók létszáma megközelíti a 150 ezer főt, ezen belül a fővárosba irányuló ingázás a jelenlegi 105—110 ezerről mintegy 135—140 ezerre növekszik. A főváros és az övezet együttműködése tehát a távoli jövőben sem csökken, sőt, az egymásrautaltság mélyülése a kapcsolatok kölcsönös érdekeltségen alapuló bővítését, minőségi fejlesztését indokolja. Megvalósításához elengedhetetlen az ingázók élet- és munkakörülményeinek javítása. Ennek egyik fontos tényezője az ingázás feltételeinek, elsősorban a jelenleg jogosan bírált elővárosi közlekedés színvonalának, kulturáltságának emelése. DR. BÁCSFALUSI ERNŐ 3