Budapest, 1984. (22. évfolyam)
8. szám augusztus - Bertalan János - Dr. Berti Béla: A százéves Keleti
hiányosságokat, a külföldi gyógykezelés helyett megteremteni a hazai gyógyitás lehetőségét. Ennek a programnak két kiemelkedő létesítménye az algíri Mozgásszervi Rehabilitációs Központ és a zeraldai Balneotherápiás Rehabilitációs Intézet. Foglalkoztak több lakóépület tervezésével is: öt városban valósult meg 50—150 lakást magába foglaló kisebb lakótelepük. Jelentős szerepet vállaltak a közép- és felsőfokú oktatási létesítmények megvalósításában is. Tizenkét — több mint 300 tantermet magába foglaló középiskola tervezését és műszaki ellenőrzését végezték. Itt kell megjegyezni, hogy a KÖZTI az általa tervezett épületeknél vállalja a helyszíni művezetést is, lehetővé téve a beruházók számára a folytonos kapcsolattartást. Bár tevékenységének ez utóbbi része kevésbé kifizetődő, hosszú távon mégis gyümölcsözőnek bizonyult. A fejlődés egy újabb lépcsőfokát jelentette az oráni Műszaki Főiskola építése, mely szép példája a magyar szellemi és áruexport együttműködésének. Itt ugyanis a tervezésen és a művezetésen kívül a magyar partner vállalta el a teljes műszaki-technológiai berendezés, felszerelés, az oktatószemélyzet biztosítását, valamint az egyetemi jegyzetek előállítását is. Nigériában kapcsolódtak be az angol nyelvterületen kialakult tervezési gyakorlat megismerésének folyamatába, Calabar város általános rendezési tervének megalkotásával. Ennek a feladatnak sikeres megoldása egész „láncolat" elindítója volt, hiszen az azóta eltelt időben négy dél- és hét északnigériai város részletes rendezési tervének elkészítésére kapott megbízást. Ezek közül kiemelésre méltó Makurdi állami székhely általános rendezési terve. A Nigériában bejegyzett egyetlen magyar cég, a hetvenes évek végén vegyes vállalattá alakult TESCO-KÖZTI Consulting Engineers eddigi munkája elismeréseként megkapta a megbízatást az ország földrajzi középpontjába eső új főváros, Abuja egyik kerületközpontjának tervezésére. Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a magyar szakemberek még mecsetet is terveztek egy mohamedán lakosú város számára, s egy nagy vágóhíd szerelési munkálatait is irányították, igazolva, hogy a sokoldalúság az üzleti siker egyik titka. Nem lenne teljes az exportról alkotott kép, ha nem említenénk meg, hogy a hatvanas évek végén ez a tevékenység kibővült a szocialista országok részére teljesített megbízásokkal; terveztek a Szovjetunió, az NDK, Jugoszlávia és Vietnam számára is. A tavalyi esztendő a KÖZTI életében kiugróan sikeresnek számít. Nemcsak azért, mert 70 millió forintos exporttervüket 150 millióra teljesítették — amiben, szerintük, közrejátszott több kedvező momentum is —, hanem azért is, mert'egyetlen szocialista vállalatként Londonban megkapták a nyugat-európai kiadók által alapított Africa-díjat a kontines feL emelkedése érdekében végzett munkájukért. A sikerek ellenére tudják, hogy nincs elbizakodottságra ok. Bizonyság a józan szemléletre, hogy az idei évre is 70 millió forintos kivitelt irányoztak elő. Jól tudják ugyanis, hogy a két nagy afrikai országban folytatott tevékenységük erősen függ a nemzetközi, valamint a helyi gazdasági és politikai élet által meghatározott lehetőségektől. Nehézséget jelent, hogy csökken a világpiac fizetőképes kereslete, s az eladni szándékozók szinte tódulnak a jó piacnak számító területekre, így többek között Algériába is. A konkurrencia tehát nem csökken a jövőben sem, sőt növekszik. A tőkeerős nyugati cégekkel csak megbízható, folyamatosan magas szintű munkát végző vállalat veheti fel a versenyt. Nagy szükség van ezenkívül a türelemre is, hiszen a kereslet hullámvölgyei idején is „őrizni" kell a piacot, ha csak egy „őrláng" erejéig is, de állandóan jelen kell lenni, hiszen nagyon nehéz visszaszerezni az elvesztett megbízói bizalmat. Reméljük, hogy az elmondottakkal legalább részben sikerült érzékeltetni azokat az erőfeszítéseket, melyek segítségével a Középülettervező Vállalat külföldön is oly mértékben tudta elnyerni az építtetők bizalmát, hogy további megbízatásokat is biztosított magának. Különösen bonyolult feladatokat jelentett ez az említett területeken, ahol a tervezőnek beruházói tevékenységet is el kell látnia. Elismerés illeti ezért mindazon munkatársakat, akik — akár a hazai tervezőirodákban, akár kiküldöttként a helyszínen — becsülettel segítették a vállalatot célkitűzései elérésében. (x) 31