Budapest, 1984. (22. évfolyam)

1. szám január - Bartók János: A boszorkánymester

A boszorkánymester KEMPELEN FARKAS ÉS A VÁRSZÍNHÁZ Ausztria a XVII. század végén hatalma tetőpontján állt. Kivédett egy török támadást (Bécs ostroma), és nem sokkal utána, 1686-ban mozgósítani tudott egy azóta sem látott európai hadsereget Buda visszafoglalására. Nemzetközi tekintélye és katonai ereje még arra is elég volt, hogy a következő évtizedekben elhárítsa a magyar állami függetlenség helyreállításának első kísérleteit (Thököly, Rákóczi), és visszaverjen újabb török támadásokat. Ezután az osztrák hatalom lassan és fokozatosan gyengülni kezdett; háttérbe szorult a gyarmatosítás révén meggazdagodott nyugati országokkal szemben. Számolnia kellett azzal, hogy szárazföldi birodalom, és menthetetlenül lemaradt az atlantiparti országok mögött. A történelmi erők arra szorították a Habsburg-politikát, hogy a megszerzett olasz és főleg magyar területek politikai és gazdasági megszervezésével védje meg maradék vezető szerepét a világpolitikában. Ez a felismerés reális volt, és meghozta még egy felfénylését régebbi hatalmi helyzetének. Ha a magyar urak pozsonyi „életünket és vérünket" felkiáltása és Hadik huszárjai nem is újították fel Ausztria nagy korszakát, Bécs a XVIII. században az akkori világ egyik tekintélyes fővárosává lépett elő. Nyugat és Kelet határán felpezsdült az élet, és az udvar ragyogása nemcsak a magyar arisztokráciát kábította el, hanem valódi nagyhatalom illúzióját keltette nemzetközi viszonylatban is. Nem számítva az itt élő és ide sereglő művészeket, főleg a valóban elsőrendű olasz zenészeket, Bécs fényét a század utolsó negyedében Haydn és Mozart tette még ragyogóbbá. A felvilágosodás és a racionalizmus eszmekörét befogadták a század tehetséges osztrák uralkodói — Mária Terézia és még inkább II. József —, amennyiben az nem sértett monarchikus érdekeket. A francia műveltség másként is előnyösen hatott a szellemi életre. A fejlődés e felívelő időszakában jelenik meg Bécsben joghallgatóként a pozsonyi főharmincados, (vámhivatali főnök) Kempelen Engelbert fia, Farkas. Hivatali karrierje 1755-ben kezdődik, mikor királynői utasításra fogalmazónak nevezik ki a pozsonyi Camera Aulica in Hungaricis-hez, a pénzügyi hivatalhoz. A huszonegy éves fiatalembert bizalmatlanul fogadják, de hamar kiderül, hogy a rábízott ügyeket mindenkinél gyorsabban és jobban intézi. Nem marad itt sokáig, egy latin nyelvű törvénykönyv tüneményesen rövid időn belüli németre fordításával felkelti Mária Terézia érdeklődését. A királynő kihallgatáson fogadja, és Kempelen Farkas udvarképes, de öntudatos modorával és előnyös megjelenésével megszerzi az uralkodó kegyét és előlegezett bizalmát. Az udvarhoz kerül, ahol fontos ügyekkel bízzák meg. Amit kezébe vesz, azt sikeresen befejezi. A királynő figyelmesen olvassa jelentéseit, és egyre gyakrabban fogadja kihallgatáson. Meggyőződik megbízhatóságáról, elfogadja véleményeit és tanácsait. Zseniális technikai megoldásait és találmányait — mint például a sakkozó gépet — nemcsak méltányolja, hanem pártolja is, szinte büszke rá. Közben egyre kényesebb feladatokkal bízza meg. Többek között Kempelennel számoltatja fel a bánsági zavargásokat, utána viszont Kempelen bátran megígérteti Mária Teréziával, hogy abbahagyja a további nemzetiségi betelepítéseket, megszünteti a katonai kormányzást és a Bánságot viszszacsatolja Magyarország törvényes adminisztrációjához. Alig két évtizedes udvari szolgálat után Kempelen Farkas udvari kamarai tanácsosi rangra emelkedik, kiterjedt intézkedési körrel. Később Erdély államigazgatási ügyeinek vezetésével is megbízzák. Kempelen Farkas rendkívüli technikai és nyelvi érzékkel, csodálatosan rugalmas szellemmel és megértő képességgel született, másrészt a szülői útravaló is a lehető legszerencsésebb volt. A pozsonyi vámhivatal főnöke, a III. Károlytól magyar nemességet kapott Engelbert úr is rendkívüli egyéniség volt a maga nemében és helyén. A királyt illető százalékokat mintaszerű pontossággal behajtotta, a maga számára még felmerülő költség címén sem számolt el soha egyetlen krajcárt sem. Népszerűtlen tekintélye volt, mert engedményekre senki sem beszélhette rá. Különös, hogy az Írországból Pozsonyba áttelepülő Kempelen-ős utódai a magyarországi szokások ellenére nem csatlakoztak sem császárhű, sem ellenzéki magyar csoporthoz. így senki sem tudhatta róluk, hogy az osztrák császár-király és a bécsi kormányzás kiszolgálásától függetlenül, a magyarsággal vállaltak közösséget. Ennek jele, hogy Kempelen Engelbert nem egy bécsi, hanem a győri gimnáziumba íratta be fiát. Hogy ott a kor viszonyaihoz képest milyen fokú és hitelű volt a magyarságtudat beoltása, azt ma aligha mérlegelhetjük. Tényként csupán az maradt meg, hogy Kempelen Farkas, életrajzírói szerint, kifogástalanul tudott magyarul a többi hét nyelv mellett, amelyet elsajátított és használt. És még valami: Szalatnai Rezső regényes életrajza szerint, Kempelen Bécsben kapcsolatba került a testőrírókkal, akiknek gondolatköré-Kempelen Farkas vei egyetértett. Azt azonban, hogy magyar elkötelezettséggel miként kell mozogni a világban és főleg a bécsi udvarban, annak mintáját Kempelen atyjától vette át ezer és megannyi észrevevéssel, jelenetekre való emlékezéssel, talán nem is tudatosan, szóbeli oktatás nélkül, azaz oly módon, ahogyan az élet valódi menetét a legmegbízhatóbb tudássá mélyítjük magunkban. Mária Terézia trónralépése után egyre nagyobb figyelem fordíttatott a magyar tartományra, természetesen osztrák és összbirodalmi szempontból. A magyarországi uralkodó rendek dinasztiahűsége egyelőre megbízhatónak mutatkozott, az arisztokrácia tagjai versenyt futottak kamarai címekért és udvari bálokra szóló meghívásokért. Mindezek mellett felmerült az a gondolat, hogy Magyarországot és különösen Erdélyt célszerűbb lenne nem a nyugati határszéli Pozsonyból, hanem a központibb fekvésű Pest-Budáról kormányozni és szemmel tartani. Ennek egyik első megnyilvánulása a budai várpalota hosszú ideig tartó újjáépítése volt. Kempelen Farkas megbízást kapott a folyó munkálatok vezetésére. Közreműködésének részletei egyelőre ismeretlenek. Többet tudunk a budai Várszínház keletkezésének körülményeiről. A helyén állt karmelita templom átalakítása színházzá teljes egészében Kempelen műve. A középkori Szent János-templomot a török időkben a budai basa dzsámijává alakították át, amely Buda ostroma folytán csaknem teljesen elpusztult. A romok helyén később a karmelita rend épített kolostort és templomot. A rendet II. József feloszlatta, a templomot egy ideig raktárnak használták. A 80-as évek elején az uralkodó több fontos állami hivatalt Budára helyezett át. Hogy a tisztviselői kart kárpótolja a nyüzsgő pozsonyi és bécsi társasági élet elvesztéséért, könnyen hagyta magát rábeszélni, hogy Budának is legyen állandó színháza és alkalmas színházi épülete. Az akkor húszezer-egynéhány, főleg német lakosú Budának legfeljebb ven-26