Budapest, 1984. (22. évfolyam)

4. szám április - Seregi László: Az Őrangyal költségvetése

Az Őrangyal költségvetése Az ember nem szívesen ártja bele magát a más dolgába. De néha elkerülhetetlen. Még tavaly szeptemberben történt például, hogy egyszer csak megcsörrent a telefonom. Kétségbeesett férfihang tudatta velem: ha nem segítek, rövidesen megszüntetik a klubjukat. Mi tagadás, nem villanyozódtam fel a hír hallatára, hiszen viszonylag gyakran megesik, hogy egy életképesnek tűnő spontán, úgynevezett alulról induló kezdeményezés megfeneklik később. Vagy azért, mert elfogyott a kezdeti lendítőerő, vagy az óhatatlanul adódó nehézségek kiszívták a társaságból az összetartás energiájának atomnyi maradékát is; vagy egyszerűen csak kiderült, hogy az az ügy, amelyre szövetkeznének, társadalmunk jelenlegi fejlettségi szintjén nem járulna hozzá kellőképpen a közéleti demokrácia fejlesztéséhez. Meg aztán, hogy őszinte legyek, ki nem állhatom azokat az embereket, akik — akaratom ellenére — felelősséget sóznak a nyakamba, olyan helyzetbe hoznak, hogy valamiképpen illik reagálnom. Hiába vonakodtam, mert a telefonáló szavai nyomán érdekes kép rajzolódott ki. Kíváncsiságom csak nőtt, amikor pár nap múlva személyesen is találkoztam az „Őrangyal" alkoholmentes klub vezetőivel. A klubról csupán annyit kell tudni, hogy a Tétényi úti kórház pszichiátriai osztályán kezelt egykori betegek felismerték: nehéz, nagyon nehéz lemosni azt a bélyeget a homlokukról, amelyet a környezetük — nem alaptalanul — odastemplizett. Ha valaki kételkedett volna benne, most a saját bőrén tapasztalhatta, milyen hatalmas úr az előítélet. Szinte lehetetlen megbirkózni vele. Hálója rátekeredik az amúgy sem túl kemény anyagból gyúrt emberi lélekre, s rosszabb esetben összeroppanthatja. A gyógyultan távozott páciensek rájöttek, hogy valójában akkor lettek igazán betegek, amikor afféle kolonccá váltak a társadalom nyakán. (Ezért is hallani mostanában, hogy hazánkban már nem a tbc, hanem a tbz, „a társadalmi beilleszkedési zavar" szedi tömegesen áldozatait.) S ők ott állnak egyedül, magukra hagyatva egy egész világgal szemben. Csak idő kérdése volt, hogy rádöbbenjenek: csak egymás segítségével tudnak ismét megkapaszkodni az életben. A kórház vezetősége nyomban felkarolta a kezdeményezést, hiszen éppen azt hiányolták, hogy a zárójelentés kiadása után megszűnik a kapcsolatuk volt betegeikkel, akik ekkor szorulnának legjobban támogatásra. Amit tehettek, megtették. A klubfoglalkozások céljára kijelölték a tanácstermet, s gondoskodtak róla, hogy az irányítás továbbra is megfelelően képzett szakemberek kezében legyen. Csakhogy ez a helyszín nemhogy vonzotta, inkább taszította az immár klubtagok-Alkoholellenes klub a XI. kerületben ká avanzsált hajdani betegeket. Érthető módon: mintha egykori iskolánkba járnánk vissza szórakozni. És ekkor kezdődött a kálvária. Helyiség kellett, pénz kellett. És semmijük sem volt, csak a nemes szándék, hogy együttmaradva elkerülik a számukra legrosszabbat: visszasüllyedésüket az alkoholizmus nyomorába. Ami korántsem képletesen értendő, hiszen nem árulunk el titkot: ezeknek az embereknek, pontosan nyakló nélküli ivászatuk miatt, szinte teljes mértékben szétzilálódott a családi élete, a biztos vagy annak vélt egzisztenciája. Tudomásukra jutott, hogy néhány évvel ezelőtt már működött a XI. kerületben hasonló klub, de megszűnt, miután a helyi Vöröskereszttől más szerv vette át a szakmai felügyeletet. A klub megalakulásáról mindenkit értesítettek, akit kell, s várták a fejleményeket. Persze, nem várták tétlenül. Programok sorozatát szervezték, a tagság teljes megelégedésére. A dolog szépséghibája az volt, hogy szinte minden költséget a vezetők fedeztek, természetesen a saját zsebükből. Meg hát közeledett a tél, s nem volt hol összemelegedniük — a szónak mindkét értelmében. Mert az utógondozásnak nem szinonimája a kirándulás és a szalonnasütés. Beszélgetni, négyszemközt bontogatni egy-egy tag jelenlegi helyzetét, megtalálni a válságból kivezető utat, csak fedél alatt lehetett volna. És fedél nem volt a fejük fölött, legalábbis olyan nem, amilyen e sajátos célnak megfelelt volna. A jogfolytonosság okán a kerületi tanácshoz fordultak, kérve, hogy patronálja őket. Magyarán: adjon helyiséget meg pénzt. Biztos, ami biztos alapon mellékelték a működési szabályzatukat és költségvetésük tervezetét. Csakis a Magyar Posta számlájára írható, hogy az 1982 októberében elküldött levélre 1983 tavaszán válaszoltak az illetékesek. (Van telefon, sőt tanácsi fogadónap is! A szerk.) S lám, nem zárkóztak el a további tárgyalások elől, megállapodtak, hogy egy későbbi időpontban valamennyi érintett bevonásával, ahogy azt mondani szokták, megvitatják a kérdést. Annak rendje s módja szerint meg is tartották a találkozót, amely azzal a váratlan, ugyanakkor a meglepetés erejével ható bejelentéssel zárult, hogy az Őrangyal, akár másnap beköltözhet a Bartók Béla úti Fodor Pál pinceklubba. Nagy volt az öröm, nagyon nagy. Mégsem felhőtlen, merthogy rögtön másnap kiderült: ezen a hodályon osztozniuk kell az egyik ifjúsági alapszervezettel. Az alkuba, jobb híján, belementek, de megint beigazolódott, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Ennek ellenére dologhoz láttak, s ahogy hallani, egész tisztességes eredményeket értek el. Híre terjedt létüknek, hamarosan megduplázódott a tagságuk. Azt nem állíthatjuk, hogy összeforrt a kollektíva és a testvéri szolidaritás jegyében segítettek egymáson. Hiszen ki-ki maga is rászorult a felé nyújtott baráti jobbra. Mégis, volt egy hely, ahova kétszer egy héten el lehetett menni, beszélgetni, tudván, hogy itt senki nem különb a másiknál, itt nincs jószándékba bújtatott lesajnálás, nincsenek elkoptatott frázisok az ital romboló, nyomorító hatásáról. Egyáltalán: teljes jogú embereknek érezhették-hihették magukat. Mint régen. Csakhogy pénz nélkül még egy ilyen, nem túlzott igényeket tápláló klub sem létezhet sokáig. Vártak, várakoztak, hátha a tanács megüzeni, lesz-e támogatás vagy sem, de semmi nem történt. A fordulat akkor következett be, amikor egy makkegészséges ember megsúgta, hogy így, ahogy most csinálják, nem juthatnak előbbre. A hivatalokkal nem levelezni kell, ebben ők 6