Budapest, 1984. (22. évfolyam)

4. szám április - Deák András: „Haza a lakótelepre...”

„Haza a lakótelepre..." Beszélgetés Pataky Bélával, a XV. kerületi Tanács elnökével ,,A város... nem a puszta együttélés kedvéért alapíttatott, hanem az emberhez méltó élet céljából". Arisztotelész bölcs szavait mormolom magamban, amikor az archívumba indulok, hogy előzetesen tájékozódjam a lakótelepi életmódról, ha egyáltalán van ilyen. Mert nem árt, ha mindennapos tapasztalatait olykor szembesíti az ember a témára vonatkozó szakirodalommal, tanulmányokkal és újságcikkekkel. S különösen fontos lehet ez a búvárkodás, ha az újságírót másnap reggel egy olyan interjúalany várja, mint Pataky Béla, a XV. kerületi Tanács elnöke, a fővárosi végrehajtó bizottság tagja, akiről köztudomású: heves ellenzője a lakótelepi életmód sivárságáról, emberi kapcsolatokat elsorvasztó hatásáról vallott nézeteknek. Néhány perc múlva aztán kiderül, hogy ide legalább egy héttel korábban kellett volna jönnöm. A levéltáros hölgy vaskos dossziékat tesz elém: az ezekben található újságkivágások, társadalomtudományi értekezések, szociológiai tanulmányok és statisztikai felmérések mind-mind a lakótelepi életformáról szólnak. S aztán a könyvtárba utasít, ahol ebben a témában szintén a bőség zavarával küszködnek. Ha másról nem, a téma fontosságáról tehát máris sikerült meggyőződnöm. S ez elég ok arra, hogy másnap reggel kellő kíváncsisággal felvértezve tegyem le a riportermagnót a tanácselnök dolgozószobájának asztalára. — Kedves Pataky elvtárs! Ön egy nevezetes fővárosi kerület elnöke, hiszen 13 évvel ezelőtt itt kezdődött meg az ország egyik legnagyobb lakótelepének építése. Újpalotán most már évek óta körülbelül 60 ezer ember él, 15 ezer lakásban. A főváros peremén egy közepes nagyságú város épült fel néhány év alatt. Személyes tapasztalatai szerint hogyan élnek itt az emberek? — Ha most a sokat emlegetett lakótelepi életmódra gondol, amiről a szociológusok, újságírók annyit írnak, beszélnek, rögtön hadd kezdjem azzal: meggyőződésem szerint a lakótelepi életmód mint külön, misztifikált kategória, nem létezik. Az itt lakó embereknek, persze, lehet, sőt, bizonnyal van is, a környezet által meghatározott sajátos életmódja, de érvényes ugyanez a belvárosiakra és másokra is, hiszen mindenki él, lakik valahol. A kérdés tehát csupán az lehet: kiknek az életmódjával hasonlítsuk össze a lakótelepiekét? A Pasaréten lakókéval? Úgy gondolom, ez nem lenne reális összehasonlítás. A belvárosiakéval? Ez már elképzelhető, hiszen itt is, ott is nagy tömeg él. A belvárosi és a lakótelepi életformának egyaránt vannak előnyei és hátrányai. A Belvárosban lakóknak számolniuk kell a zajjal, a szennyezett levegővel, a napfényhiánnyal, az utcák zsúfoltságával. Cserébe viszont sok minden közelebb esik, könnyebben elérhető, több a szórakozási lehetőség, nagyobb a választék. Ha viszont játszótérre vinnék a gyerekeket vagy zöldterületet keresnek, meglehet, jóval többet kell gyalogolniuk, esetleg utazniuk. A lakótelepi lakásoknak nagy előnye a teljes összkomfort, a levegősebb környezet, a közeli park, játszótér és még sok más. Innen viszont messzebb esik a színház, a mozi, van, akit nyomaszt az egyhangúság, a panel, a sok emelet. Az előnyöket és a hátrányokat mérlegelve az itt lakók közül egyre többen voksolnak a lakótelepi életforma mellett, még ha az idetartozás érzésének kialakulásához olykor hosszú éveknek kell eltelnie.