Budapest, 1983. (21. évfolyam)

7. szám július - Vén Zsuzsa: Az utolsó szó jogán

VÉN ZSUZSA Oz utolsó szó jogán Aranykéz utca 6. Előfordulhat-e az ma, amikor ajtókat, lámpákat, korlátokat mentenek meg a pusztulástól, hogy egy Hild József által terve­zett, 1825-ben épült házat le­bontsanak? Az Aranykéz utca 6. számú házát Kismarty—Lechner Jenő vette fel a védendő műemlé­kek közé, 1917-ben, s azóta szinte folyamatosan műemlék jellegű épületként szerepel a hivatalos jegyzékekben. 1965—66-ban elkészítették fel­újításának teljes tervdokumentá­cióját, de mielőtt a kivitelezéshez hozzákezdtek volna, 1966. augusz­tus 13-án leállították a munkát. Azóta 17 év telt el, s a ház állapo­ta tovább romlott, de ma is javít­ható, felújítható. Tény, hogy az épület „rossz" helyen van. Mellette, délre az Aranykéz utca 4. számú ház, északra a hajdani Vadászkürt­szálló állt, amelyek oly erősen megsérültek a második világhá­ború alatt, hogy le kellett őket bontani. A helyükre azóta sem építettek semmit. Felépült vi­szont a közelben a Duna-Int^r­continental Szálloda, amelynek parkolási gondjai vannak. Úgy hírlik, e két közeli üres telekre parkolóházat, illetve lakóépületet akarnak építeni. Ideje is, hogy a két foghíj eltűnjön a Belváros szívéből. Ám n.-m lehetne meg­menteni és valamilyen formában hasznosítani a közéjük ékelődő klasszicista házat? Ez a terület a 19. század elejéig a régi katonai hajóhivatal telké­nek része volt. A város fejlesztésé­vel oly sokat törődő József nádor­nak 1804. november 19-én Pest város tanácsülésén elhangzott ja­vaslatára Hild János elkészítette Pest szabályozási tervét. 1808-ra részletesen kidolgozták a Szépíté­si Tervet, melynek 6. pontja fog­lalkozott a régi katonai hajóhiva­tal telektömbjének a rendezésével. A terv értelmében lebontották a hajóhivatal épületeit, telkén nyolc házhelyet parcelláztak, és új ut­cát (Goldene Handgasse — Aranykéz utca) nyitottak. A nyolc házhely közül négy a Duna-sorra (a mai Apáczai Csere János utcá­ra) nézett. \ házhelyek közül hár-Hild József terve, 1825 A kapualj 1966 előtt 32

Next

/
Thumbnails
Contents