Budapest, 1983. (21. évfolyam)

2. szám február - Szepesi Attila, Hunyadi István és Thuróczy Kamill versei

SZEPESI ATTILA: HUNYADI ISTVÁN: rr ^ . # Oszvégi naphimnusz egy lakótelepen ezer szilánkká hűlő cserepekké széthull a tetőn tovagördülő Nap pocsolyák tükrén traverzeken villog ablak üvegjén sokszorozódva törik limlomokká lárva-arcokká fakuló szemekké s míg a magasból bukik egyre lejjebb rejti a kormos varjak fellege üszökfeketén a délneksuhogó rigy-rogy falkanépség hull kutyadögre bűzös potyadékra kerge-bolondul károgat míg a falakon az árnyék lomhán lecsordul utcalámpa lobban üvegajtóban csenevész diákok állnak a késő órán gitárral bandába-verődve húrjuk nyeggetik jejejézve kancsal rigmusra járják táncuk körbe mint a vad kannibálok karjukkal égre-hadonászva lábuk döbben a járdán fejük hátravetve hajuk csimbókja aláhull s a szélbefonva elúszik tovaszökkennek kifacsart derékkal guggolnak aztán falon elgörögnek gyűlnek gubanccá szétröppennek ismét árnyuk a járdán egyre üszkösebb körül egyre sűrűbb a sötétség állnak fekete fák mint kormos fegyencek pőrén kirabolva éj sivatagján málló kövekre tipor már a láb és hullámlik csak a szárnyaktól kifosztott a hűlő Napot öbleibe rejtő tágas üresség Orfeusz reggele A város, e sokkarú medúza előrenyújtja csápjait, a lágy iszapba sávot húz a teste, fény szökött le ágyamig, hogy végigmossa arcomat. A kép, mint máskor is, egészen köznapi innét a tizedikről. Dübög a metró, gépkocsik egy-két koránkelő halad a parkon át, esőkabát, harsány piros kabát, lustán poroznak új napok. A város, roppant fogaskerék forog tovább, hiányod kinek tűnik fel, kinek? a sorból kiváltál, nem vagy itt, befed az égitestek porhanyó pora: magam siratlak, míg élek, Orfeuszként. THURÓCZY KAMILL Jégzajlás Ahogy ki-kibukkansz néhol a ruhából, mint csillagok felhőből ki-kisütnek, olyan vagy, eleven csillagraj orsóként pörgő vállad, erőtere delejes sarkköröknek. Futkározunk a parti jégen: a zajló folyón úszkálnak fehér lótuszlevelek. Körös-körül hideg virágok incselkednek. Havazás Budán Galambjárású begyes kisleányok, lépkedjetek csak a párkányokon. Ne féljetek. Csak így iszonyú szép ez. Lenn pörögni kezd az adótorony. A hópihének fellángol a szárnya, a geometria jég tűszikráit hányja. Ó, minden elrepül.