Budapest, 1983. (21. évfolyam)

12. szám december - Oszlay István: Gyűjtőlencse

Gyűjtőlencse Beszélgetés Csillik Andrással, az MSZMP XX. kerületi bizottságának első titkárával A nyár derekán együttes ülésen tárgyalta meg a XX. kerületi pártbizottság és a kerületi tanács végrehajtó bizottsága Pesterzsébet és Soroksár VI. ötéves városfejlesztési és pénzügyi tervének időarányos végrehajtásáról szóló beszámolót. Az előterjesztést — a tanácselnök szóbeli kiegészítésével — annak rendje és módja szerint megvitatták, s kijelölték, személyreszólóan is, a további feladatokat. A tanácskozáson jó érzéssel állapíthatták meg, hogy a kerület városfejlesztési eredményei a tervidőszak „félidejében" jobbak a fővárosi átlagnál. Hasonlóan „félidei" beszámolóra készült ez idő tájt Csillik András, a kerületi pártbizottság első titkára, hogy november közepén a Budapesti Pártbizottságon számot adjon a XII. pártkongresszus óta végzett munkáról, különös tekintettel a kerületfejlesztési feladatokra. Egyik nyár végi beszélgetésünkkor Csillik András megjegyezte: nyugodt lelkiismerettel készülnek a beszámolóra, s várják a meghallgatást. Miből táplálkozott, honnan eredt ez a magabiztosság? Ha csupán csak a tanácsi jelentésben szereplő eredményekre hivatkoznának, az sem lenne kevés, s jogosan lehetne háttere, alapja ez is a pártbizottsági jelentésnek is, anélkül, hogy az eredményeket, a sikert kisajátították volna. Kétségtelen, vannak szép eredményei a XX. kerületnek a városfejlesztésben, illetve annak egyes konkrét területein, amit egyértelműen igazolnak a kerületek rangsorát meghatározó ellátási-szolgáltatási mutatók. Például az egy körzeti orvosra jutó lakosság száma alapján a 14. helyről a 7-re, a gyermekorvosi ellátás mutatója alapján a 21-ről az 5. helyre rukkoltak elő; a bölcsődei férőhelyek számának tekintetében szintén nagy a fejlődés: a 21. helyről felzárkóztak a jobbak közé, napjainkban már minden jogos felvételi igényt ki tudnak elégíteni. A fejlődés természetesen nem minden téren ugrásszerű — de előrelépés mindenütt van. Erre utal az összesített „pontverseny" is: a kerület a mezőny közepén található, s ez önmagában is sokat mond, ha tudjuk, honnan indult alig tíz éve: a sereghajtók közül, a 21. helyről. Kié az érdem? Nos, korábbi Beszélgetéseimben (a Budapest 1983/7., 8. és 11. számában) a tanácselnök, a népfronttitkár és a KISZ-titkár munkamódszerként, a sikerek egyik zálogaként a pártbizottsággal való együttműködést, a közös erőfeszítéseket említette, helyenként mint legfontosabb tényezőt. Természetesen amellett, hogy ki-ki a legjobb igyekezettel elvégezte a saját, „profiljába vágó" feladatokat. E szerint beszélünk éppen tanácsi, népfront-, illetve KISZ-munkáról, hogy melyik „profil" dominál az adott feladatban vagy területen. Mindegyiknek része, olykor katalizátora azonban a pártmunka, legyen az irányítási, szervezési feladat, vagy konkrét segítség egy konkrét ügyben. A kerületi pártmunkának ez a „profilba vágó" része, s egyszersmind maga a pártmunka. Eredménye, hatékonysága attól függ, hogyan dolgoznak a párttagok, az üzemi és a körzeti pártszervezetek, s nem utolsósorban, hogyan működik, funkcionál maga a kerületi pártbibizottság. Ha a kerületi első titkár nyugodt lelkiismerettel készülhet a budapesti pártbizottsági beszámolóra, ez azt jelenti, hogy rendben levőnek tartja mind a párt belső szervezeti életében folyó munkát, mind pedig a partnereivel közösen vállalt és megoldott feladatokat, jóllehet, ez a kettő Csillik András Dénes Lászlóval beszélget szerves egészet alkot, s nemigen lehet élesen elhatárolni. Egyik függvénye a másiknak. Közös vonása viszont az effajta tevékenységnek — mint a politikai munkának általában —, hogy nincs mértékegysége. Azért, persze, nem megfoghatatlan", dokumentálható. íme! Azt mondottuk, hogy a XX. kerületi Tanács VI. ötéves városfejlesztési és pénzügyi tervének időarányos eredményei jók. Sokféle-fajta munka, tevékenység összegződik ebben. Szándékom ezúttal a XX. kerületi pártbizottság munkájáról írni próbáljuk hát meghatározni, megfogalmazni, mi ebben a kerület kommunistáinak szerepe, munkája. A XX. kerület VI. ötéves terve a nyílt várospolitika jegyében született, széles körű párbeszéd és vita előzte meg, melyben a párt-, az állami és a tömegszervezetek mellett a lakosság legszélesebb rétegeinek képviselői is megfogalmazták a tennivalókat, s egyúttal azt is, mit vállalnak a feladatok megoldásából. A megváltozott, nehezebbé váló gazdasági körülmények kényszerítően írják elő, hogy a rendelkezésre álló anyagi és pénzügyi eszközökkel még ésszerűbben kell gazdálkodni. S ez nagyobb felelősséget ró az irányító és a gazdálkodó szervekre egyaránt. A kerületi pártértekezlet éppen ezért rangsorolta a fő ágazatok fejlesztését (kommunális, művelődésügyi, kereskedelmi, szolgáltató és egészségügyi feladatok), hangsúlyozva, hogy a kerület peremrészeinek ellátási-szolgáltatási színvonalát közelíteni kell a városközpontéhoz. A kerületi pártértekezlet fenti határozata érvényesült a megvalósítás eddigi két és fél esztendeje során. Volt, van azonban — ezzel összefüggésben — egy másik feladat, amit szintén az 1980-as pártértekezleten fogalmaztak meg: nagy figyelmet kell fordítani a nagyobb kiadást nem igénylő, de a lakosságot irritáló, a közhangulatot befolyásoló hibák kijavítására, illetve megszüntetésére, íme, a „nagy" politika lebontva emberközeli feladatokra, tennivalókra. A XX. kerületi pártbizottság politikai kérdésként kezeli ezeket a „kis ügyeket": a kátyút, a sötét utcát, a bezárt, boltot, s azt is, ha elmarad a kenyérszállítás. Mert e látszólag csupán panaszkönyvi bejegyzésnek hátulütője is van. Most, amikor a lakosság életszínvonala csekély mértékben emelkedhet, sőt, egyes területeken ahhoz is nagy erőfeszítésre van szükség, hogy az elért eredményeket megtarthassuk, olykor döntőek lehetnek ezek, a közérzetet befolyásoló apró dolgok. Tudniillik, ugyanezeket az embereket szeretnék magunk mellett és mögött tudni terveik megvalósításában, aktivizálni parkosításra, út-és járdaépítésre stb., tehát a városfejlesztést szolgáló társadalmi munkára. A lakóhelyi környezet kommunális színvonala a tapasztalatok szerint egyik jelentős tényezője a politikai közérzetnek. Nem véletlen, hogy az elmúlt években az elsődleges feladatok között szerepelt az utak és a járdák építése, javítása. S ha arra gondolok, hogy olykor mi minden múlhat a tanács költségvetési üzemének munkáján, akkor úgy vélem, hogy igen nagy a felelősségük, ugyanis az ő feladatuk a kis hibák gyors elhárítása-kijavítása. A fenti gondolatkörhöz kapcsolódik az a jelenség, amelyre a kerületi pártbizottság egyik tavalyi reprezentatív felmérése is rávilágított. A lakosság életkörülményeinek alakulását, helyzetét vizsgálták. Idézek a jelentésből: „ . . . a politikai munka során olyan tapasztalatokat is szereztünk, hogy a lakosság, a dolgozók, sok esetben a pártközvélemény is, nem a maga valóságában érzékeli és értékeli az életkörülményekjavulását. Az objektiv valóság visszatükröződése esetenként a tények nem kellő ismerete, a közvetlen munkahelyi vagy lakóhelyi tapasztalatok helytelen általánosítása következtében torzul, eredményeink értéke a mindennapi gondolkodásban és véleményalkotásban devalválódik. A kerületi pártbizottság ezért feladatul tűzte ki, hogy összegezni kell az 42