Budapest, 1983. (21. évfolyam)

2. szám február - Endrődi Szabó Ernő: Az erzsébetiek lendülete

köztörvényesek is, ezért sokak gondolkodása, még manapság is, afféle lumpennegyed képzeteket társít Erzsébethez. Pedig a helyzet az, hogy ugyan jobban sem, de rosszabbul sem állunk ebben a vonatkozásban más kerületeknél. A fővárosból kitiltott, politikailag képzett, tudatos és a — mondjuk így — innenonnan idekerült, a társadalmi igazságtalanságról keményen ítélő elemek, rétegek szerencsés ötvöződésével lett Erzsébet a szervezett munkásság egyik fő „fészkévé". Tömegbefolyása volt itt a Szociáldemokrata Pártnak és a szakszervezeteknek. A munkásság nagy része — minthogy az erzsébeti ipar jobbára a kisüzemek szintjén-formájában létezett— ingázásra kényszerült főként Csepelre, Kispestre meg a Gubacsi útra és persze távolibb munkahelyekre is. A társadalomtörténeti-politikatörténeti vizsgálódás egy sor egyéb kérdésre is választ adhatna. Például, hogy milyen, a társadalmi folyamatokban rejtőző okok eredményezték Erzsébetnek a kor kulturális színvonalához mérten igen-igen fejlett művelődési életét, jól szervezett sportmozgalmait és így tovább . . . — A későbbi időszak? — A jogálláson kívül — 1950. január 1-től Soroksár és Pesterzsébet a főváros huszadik kerülete — a változás nem sok. Érzésem szerint az ötvenes években nem történtek alapvető szerkezeti változások. Tudok arról, hogy a Rákosi-időszak alatt pompázatos-káprázatos tervek születtek, ezek azonban — mint még jó néhány más — irreálisak, túlzóak voltak. Felépült két lakótelep: a Gubacsi úton és a Tátra téren. Mást nem nagyon mondhatok. A minőségi ugrás a hatvanas években következett be. — Á Pesterzsébeti Múzeum alapvetően helytörténeti jellegű — mint ezt állandó kiállítása is bizonyítja —, emellett azonban időszaki kiállítások formájában — a néprajztól az őslénytanig — széles témaváiasztékot kínál, szerepe tehát nem lekicsinylendő. De meglehetősen rossz épületének az állaga. Itt, az ön irodájában például gerendákkal aládúcolt mennyezet alatt beszélgetünk. Mikorra várható javulás? — A múzeum felújítása már elkezdődött. — Hogy én Erzsébeten éltem volna le az életemet? Ez talán túlzás. A sorsom úgy alakult, hogy átmenetileg többször is vidékre kellett költöznöm. Az viszont tény, hogy meghatározó erejű élmények, időszakok kötnek ehhez a városrészhez. — Melyek ezek? — kérdezem Földeák János írót, a szakemberek körén kívül alig ismert erzsébeti irodalmi folyóirat (a felszabadult Budapest első ilyen kiadványa) egykori szerkesztőjét. — Ha hiszi, ha nem, első élményem politikai gondolkodásom kezdetét jelöli. A Tanácsköztársaságnak nem is a kikiáltása, inkább a leverése hagyott mély nyomokat bennem. Kilencéves voltam akkor. Emlékszem, Erzsébet főterén ott táboroztak a román királyi hadsereg katonái, és megkezdődött a kommunisták üldözése. Ekkor történt, hogy a nagybátyám, aki a hajósok szakszervezetében viselt valamilyen tisztet, két napon, két éjszakán át nálunk rejtőzött. Rengeteget beszélgettünk, míg ott volt. Sok dologra rányitotta a szememet. Ettől kezdve tudatosan figyeltem mindent, érdeklődőbb és persze tájékozottabb is voltam, mint a velem egyívásúak. Tulajdonképpen innen származtathatom olvasásvágyam, könyvek iránti szeretetem születését is. — igy került könyvkötőműhelybe? — Igen, miután kiderült, hogy tanítóképzőbe anyagi nehézségek, nyomdászinasnak pedig a tanonczárlat miatt nem mehetek. Azért volt ez a zárlat, mert így szerették volna megakadályozni a szervezett munkásság számának növekedését. Az utánpótlás java része a tanoncok közül került ki. Na, én mindenképpen szervezett üzembe akartam elhelyezkedni. Nehezen hihető, ugye? Pedig én már akkor — félig gyermekfejjel — pontosan tudtam, mit jelent az: szervezett munkás. így kerültem a „Kánitz C. és Tsai" üzemébe, könyvkötőinasnak. S persze, azonnal szakszervezeti tag lettem. Pontosabban: az ifjúsági szervezetbe léptem be. Illegális politikai szemináriumokra jártunk. Volt egy könyvtárunk, olyan öt-hatezer kötettel. Ennek egyik legszorgalmasabb olvasója lettem. Egy ízben, illegális matinén hallottam két Adyverset, még most is emlékszem: az Álmodik a nyomort és a Proletár fiú versét. Ez olyan hatást tett rám, hogy ettől kezdve teljesen összefonódott a politikai és — ha úgy tetszik — irodalmi énem. Azért mondom ezt, mert verseket már a polgáritól kezdve írtam. Földeák János — Melyik időszak volt ez? — A harmincas évek eleje. Akkor lettem munkanélküli, rövid ideig tartó segédkedés után. S az is maradtam egészen harmincnyolcig. Munkanélküli. Kemény, nagyon kemény dolog volt ez. Egyedül a szakszervezet tartotta bennem a lelket. — Hogyan? — Hogyan? Hát egyszerűen azzal, hogy volt. Hogy időnként segélyeket kaptam, és persze azzal is, hogy igyekezett nekem munkát szerezni. Na és persze, a politikai felvilágosítással. Azért egyvalami mégis jó volt a munkanélküliségben: néhány alkalmi kereseti lehetőséget leszámítva rengeteg időm volt. Ezalatt mást se csináltam, csak olvastam meg írtam. Ezekben az időkben jelent meg első versem az akkor nagyon divatos Színházi Élet tehetségkutató pályázatán. Kosztolányi Dezső írt rólam, igen elismerően. Ez persze fejbe vágott, mert Kosztolányitól az időtt olvastam azt az Adyt fumigáló írást. Szóval a dicséretének nem örültem. Hogy rövidre fogjam: végül a Népszavánál kötöttem ki, annak a szerzője lettem. Ekkorra datálódik az Illyés Gyulával való ismeretségem, személyes jó viszonyunk kezdete. — Hogyan élte át a világháborút és a felszabadulást? — A világháborút úgy, mint bárki más a környéken. Á fölszabadulás pedig — az én életemben — meglepő eseménnyel kezdődött. A szovjetek január hatodikán jöttek be. Hetedikén reggel megjelent a házunkban Erzsébet irodalmi folyóirata Sajnos, már csak fényképen látható 8