Budapest, 1983. (21. évfolyam)

1. szám január - Endrődi Szabó Ernő: A Százéves Hölgy

ENDRŐDI SZABÓ ERNŐ „Budapest VII. kerülete, Erzsébetváros éppen az idén százesztendős. 1882-ben vált ugyanis külön a Terézvárostól, hogy azután Erzsébet királynéról elnevezve kezdje meg önálló életét" — olvasom a Megújuló Erzsébetváros című kerületi kiadványban. Van-e értelme megkeresni a kerület arculatának, „egyéniségének" egy-egy jól látható vagy rejtettebb vonását? S hogy melyek ezek? Könnyedén írom le: gyakorlatilag minden. Egy fa, egy kapualj, egy repedés a járdán, egy lebontásra ítélt épület, háztömb vagy az épp felújításra váró utcasorok. Megírhatnám, mondjuk, hogy itt emelkedik a főváros egyik építészeti látványossága, a Dohány utcai zsinagóga, hogy ennek tőszomszédságában található a régi filmek szerelmeseinek mozija és... A bökkenő csupán az, hogy ezek a „vonások" annyira közismertek. hogy a róluk szóló híradás — érzésem szerint — nem, vagy épp csak alig-alig módosítaná a ki-ki által egyéni vagy közhasználatra kialakított képet. Továbbá: egy Százesztendős Hölgyről írni, beszélni, mindenkor megtisztelő feladat. Ám ilyenkor — épp ilyenkor — szokás (és zárójelben rögtön hozzáteszem: nagyon rossz szokás) végigjárnivégigfutni a sztereotip tiszteletköröket, elmondani és sokszorosan aláhúzni mindazt, amit egyébként is mindenki tud. Nos tehát kifejezetten azok a dolgok — jelenségek, események, tények — érdekelnek, amelyek az Erzsébetváros, a „hölgy" egy-egy rejtett „tulajdonságát" rajzolhatják elénk. Azok tehát, amelyek eredetiségükben elsősorban azok előtt mutatkoznak-mutatkozhatnak meg, akiket életük mélyebb rétegei Kötnek a helyhez. A Klauzál tér 5