Budapest, 1983. (21. évfolyam)

12. szám december - Kertész Péter: A hoppon maradt mecénás

amelyet Szentendre városi tanácsával kötött. * Jó esztendeje annak, hogy Szentendrén létrejött a Kováts Lajos-alapítvány. Át is utaltaa mecénás annak rendje és módja szerint a takarékbetétkönyben lévő 365 ezer forintot az anyagiakban éppen nem bővelkedő városnak, azzal, hogy a csecsemők úszóoktatását teremtsék meg belőle. A kamatokból addig is az asztma bronchiáléban és súlyos mozgásszervi fogyatékosságban szenvedő gyermekek rehabilitációs úszását segítsék elő a már meglévő tanuszodában. Jóformán naponta összefutottunk az öreggel, miután magam is szentendrei vagyok. Madarat lehetett volna fogatni vele. Aztán itt is megakadt a dolog. Kiderült, hogy kevés a pénz, hibádzik a kiegészíteni való, s különben is másra kellene fordítani az egyre értékesebb telkek ellenértékét. Az öreg csak jött, hozta újabb ötleteit, de mindinkább azt kellett tapasztalnia, hogy nincs nyitva úgy az elnök ajtaja előtte, mint amikor a megállapodást írásban rögzítették. Már csak a helyettes fogadta, agitálta: járuljon hozzá inkább az óvodák általános fejlesztéséhez, játszóterek, KRESZ-parkok kialakításához. Ki is szúrta az öreg a tíz óvoda egyikét, hogy majd ő felkarolja. Szemben van éppen ez a gyermekintézmény az erkélyemmel, így már korán reggel láttam, hogy frissen borotválva megérkezett. Kis időre eltűnt valahol, felvette a munkaruháját, aztán sorba állította a nagycsoportosokat, s elkezdték megkapálni, nyesegetni a bokrokat, meglocsolni a virágokat. Rajongtak érte a gyerekek. Aztán egyszer csak Andris fiam azt panaszolta, hogy nem jön már a Lajos bácsi. Kérdeztem az óvó néniket, hogy mi lehet vele. Mondták: megelégelték, hogy folyton itt nyüzsög ez a vén ember. Olyankor laszszóval se lehetett behívni uzsonnára vagy valamilyen foglalkozásra a gyerekeket. Hetekig nem láttam Lajos bácsit. Megint felmentem Toboz utcai padlásszobájába. Arra akartam rábeszélni, hogy élje fel a pénzét, legyen tisztes öregsége. Ő csak nevetett. Megvan ő így is. S hogy mennyire, az kiderül a költségvetéséből. Az elmúlt évben megélhetésére 16 808 forint és 20 fillért költött, azaz egy hónapra 1400 forintot és 70 fillért. Ezen belül étkezésre az éves költségvetése 7417 forint és 70 fillér, ami azt jelenti, hogy havonta 637 forint és 90 fillért kellett beosztania. Utánaszámolhatok: napi kosztra 20 forint és 31 fillér jutott. Elég az egy 80 éves aggastyánnak. Kivált, ha bérlete van autóbuszra, uszodába. Még soha nem volt úgy, hogy postára, cipőtalpalásra, könyvre, újságra, ajtózárra vagy gyógyszerre ne tellett volna. Lakbért nem fizet — ez nagy megtakarítás. Víz ugyan nincs a lakásban, ezért egy műanyag kannában hoz mindig haza Csillaghegyről magával. Egyébként is olyan bőre van, ami a piszkot letaszítja magáról. A milliókhoz nem nyúl, arról ne is beszéljünk. Inkább — mondta az elmaradhatatlan huncut mosollyal az arca szélén — találjunk ki valami jópofa újságcikket az elképzeléseiről, ha már egyszer így megtiszteltem, hogy felkerestem szerény hajlékában. 11