Budapest, 1983. (21. évfolyam)

2. szám február - Vértessy Sándor: A városparancsnok

Az emlékezetes kézfogás ő! Emlékszik még rá? — Ugyan már művésznő! Ilyet kérdezni!? Ki ne emlékezne őrá? Aki szégyelli, hogy valakitől vizet kapott, hogy lemoshassa a tetveit, tán az csak nem! — Egy munkásember szava volt ez, amelyből megtudtam ezen a reggelen, hogy az én régi barátom mit is jelentett a főváros lakosságának, Budapestnek ... Major: Zamercev és az első előadás, teljesen összetartozó fogalmak. Mikor idefelé jöttem, félórát keringtem, mert nem találtam helyet a kocsimnak. Ki gondolta volna akkor régen, hogy autóval is fogok-fogunk mi járni... Nagy ajándék volt akkor, hogy egy lovat kaptunk, s hozzá egy stráfkocsit. Ezzel a szekérrel vittük ki az első szovjet filmeket Újpestre. Zamercev tábornok mindenütt ott volt, ahol kulturális esemény készült: ott volt a Nemzeti Színházban a próbákon, még művészi tanácsokat is adott... Gobbi: Itt egy fotó, ahol Zamercev kezet fog velem a Horváth Árpád Népi Kollégium avatásán, amit a fiatal művészek számára teremtettünk. Én azt hiszem, nem is velem fogott kezet, hanem az egész fiatal magyar színészgenerációval. Vértessy: Ez a sárgult kép egy moszkvai albumból került elő. Iván Tyerentyevics lakásában leltem rá, a párja Barabás Tibor író előtt van. Kiket látunk rajta ? Heltai Jenőt, Zamercevet, Barabás Tibort, Illyés Gyulát, Füst Müánt, Zelk Zoltánt, Gergely Sándort. Kit még ? Barabás: Ez a felvétel abból a nevezetes alkalomból készült, hogy Zamercev tábornok köszöntött bennünket s a Magyar írószövetség első otthonát; ez az épület műhelye és tanyája volt Sípos Géza reprodukciója és maradt a megújult irodalmi életnek. Ellátatlanok voltunk, éltünk, gondokkal tele. Gergely Sándorral meglátogattuk a tábornokot a Vilma királyné úti parancsnokságon. Az első emeleten fogadott. Mintha ma lenne, úgy emlékszem: elénk jött, délceg volt, határozott és mégis szerény. És nagyon jóakaratú. Elmondtuk az írók bajait, rászorultságát, kértük a segítségét. Kiutalta számunkra a Vilma királyné út 10. szám alatti szép villát, az írószövetség székházának. Az épület akkor a szovjet hadsereg tulajdonában volt. Nekünk mesebeli várnak tűnt. E házban irodalmi lüktetés kezdődött. Egymás után hívtunk meg nemzetközi hírű nagy írókat: Leonovot, Scsipacsowot, Tzárát, Aragont, Éluard-t... Megindult bekapcsolódásunk a nemzetközi irodalmi véráramba és a hazai lélegzés. Az egész magyar irodalmi élet megújulásában nagy szerepe volt Zamercevnek. Nem csupán az írószövetség otthonának megteremtésével és megvédésével — ugyanis azért a szép épületért időről időre újból harcolni kellett, s Zamercev elvtárs mindig mellettünk állt. Nem volt olyan kérés, amellyel ne fordulhattunk volna hozzá, hiszen nem volt írógépünk, papírunk, csak új gondolataink, érzéseink voltak! Ott volt a múltunk egész világa és a friss emlékek, amelyek megörökítésre vártak, s mindezt elvégezhettük, megírhattuk. Major: A művészek, írók remek igazolványokat kaptak; ezekben az időkben „I. Ty. Zamercev" aláírással közlekedtünk. Énnekem egyszer volt igazoltatáskor kellemetlenségem, mert egy őrmester megnézte, aztán még egyszer visszakérte az igazolványomat. Látta, hogy „Major", azt hitte, hogy civilbe bújt „őrnagy" vagyok, sürgősen le akart tartóztatni. Az igazolvány máskor mindig tökéletes és nagyszerű volt. Zamercev jelen volt a Nemzeti Színházban, amikor először eljött hozzánk az Ukrán Front táncegyüttese. Felejthetetlen est volt. Émlékszem, Gobbi Hilda konferálta. Csak azt a rengeteg, nehezen ejthető orosz nevet nem a legjobban mondta ki, de az mit se számított akkor. Gobbi:.. .pusztán csak annyit: ezt a kis emlékképet mutattam közben, és most megkérdezte Zamercev tábornok, hogy vajon ezekből a növendékekből, akik akkor a nép fiai közül összejöttek és otthont kaptak — amit az ő segítségével hoztunk létre —, hogy ezekből lettek-e valakik ? Felelek a tábornoknak: bizony lettek, méghozzá nem is akárkik! Kitűnő pályatársaim kezdték akkor a tanulást: Horváth Teri, Szirtes Ádám, Soós Imre, Psota Irén és így tovább-tovább sorolhatnám, Kovács Andris, a filmrendező vagy Bacsó Péter. Biztos vagyok benne, hogy ez általános tendencia volt, amit a szovjet parancsnokság vagy vezetőség engedélyezett, támogatott, de... És itt jön: a de! A módszer, a forma, a szív, ez már Zamercev lénye, egyénisége volt! Az emberi dolgok tették őt közkedveltté: az embersége, a mondatai, a hangsúlyai, a gesztusai. Zamercev: Amiről a művésznő beszélt, engem csak hónapokkal később érintett meg. Haj, addig volt még mit tennem. Ebben a tragikus helyzetben parancsban kellett meghatároznom a tennivalókat! Ebben az állt: minden állampolgár köteles munkához látni, mindenki teljesítse a kötelességét;... az üzletek, az éttermek nyissanak ki, szóval meg kell indítani az életet, az emberek ne érezzék, hogy még mindig háború van!... Ilyen pontot is beleírtam: nyissák ki a templomokat, és tartsanak miséket. A parancsban szó esett a fegyverek leadásáról, a raktárak kinyitásáról, felszólítottuk a megfogyatkozott lakosságot, hogy térjen rá a normális élethez vezető útra! Ennek a parancsnak köszönhető, hogy a sokat szenvedett emberek kezdték megérteni: a barátaik jöttek meg, nem pedig az ellenségeik... Miután kiadtam az első parancsot, sürgősen meg kellett oldanunk a sérült tankok javíttatását. Elmentem Csepelre... Kértem, hogy hívják össze a munkásokat. Megtették. Megmagyaráztam a helyzetet, elmondtam, hogy a marsall azt kéri, a munkások segítsenek nekünk a tankok és a harci felszerelések javításában... A dunántúli fronton kemény harcok folytak akkor... Ezen a gyűlésen az derült ki, hogy a németek távozásukkor elhurcolták a munkapadokat, gépeket, mindent, ami értékes volt. Mivel is dolgozzanak a kiéhezett csepeliek ? A munkások összedugták a fejüket, és rövid tanácskozás után azt mondták: rendben van... Holnap reggelre, ami csak megmaradt, az a helyén lesz... Másnap újból kimentem, vittem kenyeret és elmondtam, hogy a munkáért fizetünk. Már helyén volt az előkerült munkapadok egy része; az emberek nekiláttak tankjaink megjavításának. Kiderült, hogy a németek visszavonulásakor a csepeli melósok a gépek egy részét elrejtették, elásták. Most kérésemre elővarázsolták, és felállították az eldugott kincseket, munkához láttak. így kezdődött a mi kapcsolatunk ... A máig tartó barátság üyen kövekből épült... Vértessy Sándor 3