Budapest, 1983. (21. évfolyam)

11. szám november - Dr. Mészáros Imre: Búcsú a budai zöldterületektől

FORUM kiadásakor sincs módjuk részletesebb vizsgálódásra. Ezeken a területeken a magánerős építkezés a jellemző. Mire a társasház és benne a meglehetősen szűkre sikerült öröklakás elkészül, az építtetők többsége már össze is veszett, a befejezés utáni elszámolások jelentős hányada a bíróságon készül el. Az építkezés alatt a legtöbb építtető minél olcsóbb építkezésre, takarékos megoldásokra törekszik. Amikor beköltözik, az elmondottak szerint immár korántsem kedvére való és zöldövezetinek aligha mondható lakásba, máris azon töri a fejét, hogy újonnan felépült lakását hogyan cserélhetné el egy családi házra. Itt kell megemlékezni arról, az utóbbi időben elterjedt divatos szemléletről, amely szerint a zöldfelület beépítetlen tartalékterületnek tekintendő. Ez a szemlélet szintén elősegíti a lakásépítés sűrítését. Az építési hatóságok nem számítják közművesítési követelménynek a szilárd burkolatú utat. Az anyagot földutakon szállítják. A szállítóeszközök a már lakott területek szilárd burkolatú útjait beszennyezve, sőt, a tönkremenetelig megrongálva használják. Ezekhez a nem túlságosan nagy teherbírású utakhoz nincs tisztítási kapacitása a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalatnak. Ha az elmondottakat szóvá teszem illetékes szakembereknek, arcuk elsápad, körültekintenek, hallotta-e valaki ezeket az eretnek kijelentéseket, majd megnyugodva a négyszemköztiségtől suttogva közlik: „Tudod, hogy a kormányban milyen dühösek, ha valaki ilyen érvekkel meg akarja torpedózni a magánosok nem kis erőfeszítést igénylő lakásépítését?!" Sajnos, nem tudom, miután a kormány egyetlen tagját sem ismerem, s nyilatkozatukat e kérdésben még nem olvastam. így azután a tömeges lakásépítés nevében minden marad a régiben, csak a zöldterület fogy rohamosan. A laza beépítéshez, miután az többségében hegyvidéken folyik, hozzátartozott eddig a kilátás is. A budai vidéken, de más hasonló jellegű területen is elemi érdeke az építtetőknek, hogy a kényelmetlenséget, zsúfoltságot elkerülve levegős térben érezzék magukat. Ehelyett a ma épülő házak ablakain éppúgy bekukucskálhatnak a szomszédok, mint a bérházakban lakók. E házak tulajdonosai aligha kerülnek kényelmesebb, jobb lakásminőséget adó környezeti körülmények közé. A bírói gyakorlat mindeddig gátat vetett az észszerűtlen zsúfoltságnak, s a kilátást elvonó építtetőket kötelezte a szomszédos ingatlan értékének csökkenésében jelentkező kár megtérítésére. Az újabb bírósági gyakorlat 180 fokos fordulattal a termőföldek védelmét tűzte ki jelszavául, s ma már a kilátás védelmét luxusjellegűnek tekinti. A legújabb ítéletek e címen már nem állapítanak meg kártérítést. A Bírósági Határozatokban ilyen új határozat még nem jelent meg, így a károsultak a korábban közzétett és ismert bírósági gyakorlat alapján indítják és vesztik el pereiket. Itt jegyzem még meg, hogy ez a nem messzetekintő rendelkezés már csak azért sem szolgálhatja a földvédelmet, mert — mint arra már az előzőkben rámutattam — e lakások tulajdonosai vidéken egyéni üdülőtelek megszerzésével szintén földterületet vonnak el a műveléstől. Az eddig elmondottak azt igazolják, hogy ez a hatósági, birósági álláspont csak rövid távon érvényesülhet és fogadható el. Márpedig ezek a lakóházak nem néhány évre, hanem hosszú évtizedekre épülnek, elsődleges rendeltetésük a megfelelő lakás biztosítása lakóik részére. Nem vagyunk olyan gazdagok, s főleg nincs annyi beépíthető telek, hogy a ma még buzgón és helytakarékosan építkezőnek, aki holnap rádöbben más elképzeléseire, máris új építkezéshez területet, építőanyagot, hosszú lejáratú kölcsönt biztosítsunk. A ma építkezők többségének megvan a szükséges anyagi ereje, de lakáskultúrája még fejletlen. Ezért lenne szükség közvetett szabályozókra az építési előírásokban és hoszszú távra kialakított elvekre a hatósági munkában. Azokban a városokban, ahol messze tekintve látszólag bőkezűen bánnak az infrastrukturális beruházásokkal, lehetővé válik egy- és kétszintes családi házak építése a viszonylag nagyobb alapterületű, 800—1000 négyzetméteres telkeken. Az itt lakó családok munkaidőn kívüli kikapcsolódására is teret ad az ilyen építkezési mód. Nálunk a termőföld védelmének tetszetős jelszavára hivatkozva meglehetősen alacsony szinten állapítják meg a beépíthető telekméreteket. Nem gondolnak arra, hogy a 300—600 négyzetméteres telekre bezsúfolt 3—4 lakásos társasházak tulajdonosai családonként ugyanekkora területet vonnak el üdülés céljára, csak éppen 100—200 kilométerrel távolabb. Talán még nem késő átgondolni ezeknek az értékes területeknek jövő sorsát. 29