Budapest, 1983. (21. évfolyam)

11. szám november - Balázs István: Életmódkísérlet

kiszakítva nem lehet kísérleti iskolát csinálni. Inkább lehet értelme annak, ha a társadalom egy teljesebb darabját próbálom újjáformálni, amelyben az iskola is a kísérlet tárgya. Ekkorra már eléggé világosan látszott, hogy a lakótelep-építkezés rossz úton jár. Arra gondoltam tehát, hogy föl kellene építeni a kísérlet céljára szolgáló optimális, művi környezetet. S ezt újra olyan értelmes feladatnak tartottam, elkészültünk a „komplex életmódkísérlet" tervezetével, mert egy vesszőért is képesek voltunk órákon át hadakozni. 1979-ben alakítottuk meg az Interdiszciplináris Tudományos Diákkört (ITDK), közgazdász, orvos, szociológus, építész hallgatókból és érdeklődő szakemberekből: a társadalmi kísérlet továbbérlelésére, kidolgozására. Úgy két esztendeig — nem sokkal az alakulás után — visz-A Kartográfiai Vállalat KISZ-esei tökéletes térképet rajzoltak, a Fővárosi Csatornázási Vállalat meg az Elektromos Művek fiataljai — szintén ingyen — elkészítették a szakterveket. Miután kezemben volt a komplett dokumentáció, a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban tíz, névre szóló albumba kötötték, s én letettem az illetékesek asztalára. Majd visszatérnek rá... mondták. Régi kollégám, Kende Márta valóban visszatért rá, és dokumentumfilmet forgatott az egyelőre elfektetett ügyről, A jó varázslók címmel. Jó ideig nem tűzhették műsorra. Nézetem szerint Zolnay Palinak egy akkoriban még, úgy látszik, kényesnek számító kérdése miatt: Nem gondolod-e — kérdezte —, hogy a gyerekek, ha követik a mese tanulságát, és magukénak vallják: szeretned kell embertársaidat, és a felnőttel szemben is lehet igazad, majd elesettek, kudarcoktól szenvedők lesznek a mai körülmények között? Előfordulhat — válaszoltam —, de akkor is erre kell nevelni őket. A filmet tehát visszadobták. Ám a szerkesztő, Koós Béla — ő is NÉKOSZ-os volt — addig sürgölődött, míg újra műsorülés elé vitte. Végül is 1973-ban bemutatták. Pestalozzitól a lakóbokorig A terv tehát tetszhalálra ítéltetett. Számomra azonban hozott egy olyan tanulságot, amely a felfedezés erejével hatott. Kerestem az okát, miért lelkesedtek az ingyenmunkáért az ifjú mérnökök, technikusok, rajzolók. Azért — jöttem rá —, mert egyébként alig-alig találkoznak igazi feladattal, amely valóban próbára teszi őket. Közben iskolás lányommal sok problémám volt. Egyszerűen fogalmazva: nem szerette az iskolát. Ez indított arra, hogy egy kísérleti iskola ideájával kezdjek foglalkozni. Ifjúkoromban már átestem egy „Makarenko-fertőzésen", zsitvagyarmati pedagógus nagyanyám, igazgató tanító nagybátyám vére is zsibonghatott bennem, amikor elkézdtem Pestalozzit, Comeniust olvasni. Csakhamar azonban úgy láttam, hogy a társadalmi környezetből amelyre remélhetőleg sikerrel mozgósíthatok. Olyan boldogság fogott el, mint amilyet Newton érezhetett ama bizonyos alma lepotytyanásakor. Elmentem kollégiumokba, elkezdtem beszélgetni a diákokkal erről a kérdésről. Azért velük először, mert — ha normálisak —, mindig a huszonévesek a legérzékenyebbek a társadalmi problémákra. Itt is, ott is összejött öt-tíz ember, hajnalig beszélgettünk az ágyakra telepedve, s amikor újabbak jöttek, újra és újra elő kellett adni addigi vitáink eredményét. Elhatároztuk, hogy leírjuk gondolatainkat. Fél évig tartott, míg A szerző felvételei szavonultam, mivel úgy éreztem, a dolog elindult. Időközben voltak, akik amellett voksoltak, hogy először könnyebb próba elé kellene állítani a tagokat. Tervezzenek az óbudai, úgynevezett lábas házak alsó szintjére közösségi tereket, 1981-ig ezzel próbálkozott az ITDK, de a dologból nem lett semmi. Újra nekiveselkedtem és 1981. április 25-én a Közgazdasági Egyetem Rajk László Kollégiumában — ahol én a népi kollégista hagyományok folytatását vélem felfedezni — másodszor is megalakult az ITDK. Már abban az évben önfenntartó nyári egyetemet szerveztünk — délelőtt körtét szedtünk és csomagoltunk, délután előadásokat tartottunk —, hogy az építész számára se legyen kínai a szociológia és viszont. 1982 nyarán pedig az Európai Ifjúsági Alap és a KISZ KB támogatásával Szentendrén rendeztünk az eszperantistákkal közös konferenciát témánkról. Olyan személyiségeket is meg tudtunk hívni erre az alkalomra, mint Aronsont, Kepestés egy sor kiváló hazai szakembert, egyebek között Meggyesi Tamás építészt, Ferge Zsuzsa szociológust, Siklaki Tibor közgazdászt. Síklaki Tibor azt javasolta, hogy alakuljunk egyesületté, hogy mint jogi személy, elfogadhassunk anyagi támogatást. A KISZ KB és a HNF is érdeklődik munkánk iránt, meglehet, valamelyikük vállalja a tervezett egyesület védnökségét. Tavaly Szentendrén ott volt Szűcs István, a BUVÁTI szociológusa is. Neki köszönhetjük, hogy koncepciónk — csatolva Budapest hetedik ötéves tervének javaslatához — továbbíttatott a Fővárosi Tanácshoz. Idei, ecseri táborunkban pedig végre egy konkrét tervdokumentációt is felvázoltunk, egyelőre egy lakóbokorra, amely lakótelepünk alapegysége lenne. A huszonnegyedik órában vagyunk! Ha nem születik minőségileg más az építők asztalán, nagy bajok lesznek az ezredfordulón. .. Fura módon akkor, amikor az életmód még szinte változatlanul öröklődött apáról fiúra, olyan házakat építettek, amely alakítható volt. Ma meg, amikor az életmód gyorsan változik, merev a lakókörnyezet. Attól tartok, hogy a mai lakótelepek a társadalom perifériájára szorult emberek gyülekezőhelyévé fognak válni. Sürgősen produkálnunk kell egy prototípust, amely választ adhat rá, hogy mit építsünk ezek helyére. Mégpedig úgy, hogy az emberekkel együtt találjunk ki valami mást, ami a későbbiekben is közösségben tudná tartani lakóit, felelős önkormányzattal, döntési lehetőségekkel saját környezetük ügyeiben. Egy barátom azt mondta nemrégiben: Sándor, te aztán nagy huncut vagy! Kitaláltál magadnak egy feladatot, amellyel birkózhatsz, aminek örülhetsz, amiben bízhatsz, ami felett kesereghetsz holtod napjáig. . . 17