Budapest, 1983. (21. évfolyam)

11. szám november - Balázs István: Életmódkísérlet

BALAZS ISTVÁN Életmódkísérlet Beszélgetés Lévai Sándor bábtervezővel Lévai Sándorral pár éve találkoztam Szentendrén, egy urbanisztikai konferencián. Vállán az elmaradhatatlan tarisznyával, itt is, ott is feltűnt vászonnadrágos, sportzakós alakja. Az egyik szünetben neves szakemberrel tárgyalt, máskor népes diákcsoport vette körül, mint később kiderült, az Interdiszciplináris Tudományos Diákkör tagjai, akik egy olyan városrész modelljének a kidolgozásán fáradoznak, amely —amaiakkal ellentétben — lakóinak közös műve lenne, s megkísérelné közösséggé kovácsolni a családsejteket. Ez a diákkör Lévai Sándor ideája nyomán született. Csak idő kérdése volt, hogy összejöjjünk: ahogyan társasága is szinte észrevétlenül bővül, gyarapszik, annak a szelídszolid agitációnak az eredményeképpen, amely nem rábeszél, de „Egész társadalmi gyakorlatunk individualizmusra kényszeríti, önös érdekeinek védelmére vagy akár hajszolására készteti, a magánéletbe szorítja be az emberek túlnyomó többségét. S ha valaki mindezek ellenére igazi közösség létrehozására adja a fejét, akkor hamarosan a gyanakvás vagy akár a tiltás falai emelkednek föl körülötte, miközben a retorika fuvallatai azért tovább lengetik fönn, a magasban, a közösség eszményének lobogóját." (Hankiss Elemér: Diagnózisok) érdeklődést csihol, s csak aztán győz meg vagy késztet vitára. Már levesünket kanalazgattuk — immár beoltódva „eszméi" által —, amikor kiderült, hogy régi ismerősöm, ő tervezte egy sor népszerű televíziós mese — Futrinka utca, Holló király, János vitéz, Csupafül, Rémusz bácsi meséi, Zsebtévé, Süsü a sárkány — bábjait, díszleteit — magam és gyermekeim örömére. — Végül is, hogy kerültél ide, urbanisztikai konferenciára, diákok közé? Fel se nézett tányérjából, úgy felelt: — őrültség, ugye... ? Mások is mondják... A válasz, mondhatni, lerázó. Mást aligha érdemeltem hétköznapi reflexek diktálta kérdésemre, amely a szakmán túlmerész-14