Budapest, 1983. (21. évfolyam)
10. szám október - Dr. Ságvári Ágnes: Városok tanácsadó testülete
Az irat- és levéltár „ügyfélszolgálata" a terveket, számításokat, szakvéleményeket díjtalanul a tagok rendelkezésére bocsátja. Az utóbbi időben különös súlyt fektet az urbanizációs követelmények megértésére, a városok állagának megvédésére, valamint a lakossági érdekeltség s a hagyomány ápolásának egységére. A mai pénzszűkében talán Magyarországon is érdemes lenne a városok ilyen közvetlen kapcsolatának ápolásáról elgondolkodni? Az 1983 júliusában megtartott soros konferencián napirendre került: a) az építészeti formák és építészeti követelmények lehetséges egyeztetése; b) a városfogalom változásainak bemutatása, a történet-, jog- és földrajztudomány szemszögéből; c) a lakosok viszonya a szanálásokhoz, az újonnan tervezett települések elfogadtatása, a tervek esetleges módosítása a lakosság részvételével; d) új városrészek, utcák új funkcióinak kialakítása, elfogadtatása a lakossággal, intézményekkel és kereskedelemmel stb.; e) a lakosság önrendelkezési jogának biztosítása mellett a hatósági beavatkozás szükségessége; f) a külföldiek, népességcsoportok jelenlétének egyegy városra gyakorolt hatása, meghonosításuk ügye. Sok és eleven vita, eszmecsere tette mérlegre az egyes városok gyakorlatát és a felkért előadók téziseit. Bírálták a szociológusok elemzéseit, akik szinte kizárólagosan az általános jelenségekre helyezték, a hangsúlyt, és az általuk tervezett modelleket kívánták a várostervezés alapjává tenni. Mások azokat a városi vezetőket marasztalták el, akik nem vették fél a harcot a nagy áruházláncolatok jellegzetesen egységes, reklám- és önköltségcsökkentési célokat szolgáló uniformizáló építkezései ellen. Reális takarékossági rendszabályként merült fel a hagyományos homlokzatok megtartása, felújítása mellett korszerű, olcsó s ezért hasznosítható belsők kialakítása. Tudom, hogy még így is költséges a műemlék épületek helyreállítása. De régészeink, mérnökeink, akik külföldön is oly nagy eredménnyel működnek közre más városok helyreállí-FÓRUM tásában, mindig készek voltak új megoldások keresésére itthon is! Ha több megértésre találnának a városi vezetőknél, bebizonyosodna, hogy nemcsak központi állami költségvetésből lehet „gazdálkodni", hanem a helyi erők jobb mozgósításával is lehet várost építeni. Újra meg újra elhangzott a kérdés: atönkrement épületeket eredeti funkciójukhoz hűen restaurálják-e, vagy külsőleg tartsák-e meg és belsőleg teljesen felújítva hasznosítsák. Sokan azt az álláspontot képviselték: igenis tükröződjék az utcák, terek, települések teljes sora a város képén, azaz ékelődjék be a mai kor épülete, technikája nyíltan, úgymond harsányan a régiek közé, esetleg harmonizáljon, de mindenképpen legyen mai korunk reprezentánsa. Ez a megoldás nem „stílusrontó". Igy lett egy régi kolostor gazdasági épületéből napközi otthon, régi hivatalból múzeum, vámházból házasságkötő terem stb. A budapesti tapasztalatok viszont arra intenek: túl sok épületet túl hamar ítélünk lebontásra. Kitapinthatóvá lettek a várostervezők és vezetők érdeklődésének új irányai. Első helyen áll a környezet és a technológiai ártalmak ellensúlyozását szolgáló környezetvédelem, a kertek, zöldterületek ápolása, fejlesztése. A megoldás itt is elsősorban lakossági közreműködést igényel a közösségi finanszírozás mellett. Megdrágultak nálunk a külföldi s az országon belüli utazások költségei. Ugyanakkor az ötnapos munkahét bevezetése és kihasználása hétvégére nagyobb kikapcsolódást, intenzívebb pihenést követel. Ezért a parkosítás, városi közösségi és öntevékeny csoportos vagy egyéni kertépítés, gondozás a múltbelinél összehasonlíthatatlanul nagyobb szociális, egészségügyi jelentőségre tett szert. Súlyos gondokat okoz az NSZK-ban a munkanélküliség s annak társadalmi, erkölcsi következményei. Ezek ellensúlyozására szabadidő-központokat létesítenek, sokszínű programot szerveznek. A városszépítés, -építés területén nagy tömegű közmunkát, közösségi foglalkoztatást terveznek, törekedve ezzel a városfejlesztés és munkaerőfoglalkoztatás kettős feladatának ellátására. Sok egyéb hatása mellett e mozgalmaktól a szociológusok a fiatalok, öregek együttélésének tartalmas fejlesztését is várják. Nagy visszhangot váltott ki az amszterdami kísérlet is, ahol is — a mi kifejezéseinkkel élve — „célcsoportos" lakótelepek teljes parkosítását szabadidőből oldották meg, társadalmi munkában, s a létesítményeket nyugdíjasok foglalkoztatására fordították. A közterületeket pedig úgy formálták, hogy azokból egyedi kertecskék kerekedjenek ki. Két magyar vonatkozású megjegyzés is idekívánkozik. Megkeresett Weissenburg polgármestere, és ismételten megköszönte „a magyaroknak" a helyi római fürdő feltárását, a munkálatok eredményeinek tudományos feldolgozását, meg azt is, hogy a vezető mérnök. Kemény Egon közreműködik a városi zenekarban. Külön üdvözölték a székesfehérvári műemléklékvédő kollégákat, arra emlékezve, milyen sokat tanultak tőlük. S hozzám jött egy idősebb hölgy, aki meglátogatta régen elhalt szüleinek szülőhelyét Budapesten, s megkérdezte: nem jutott volna elég pénz szemétgyűjtőkre és fűmagra, ezért olyan piszkos ez a szép város, s a házak előtti térség ezért olyan kopár? Mit válaszolhattam volna? Városaink, amelyek oly sokat szenvedtek a háborúktól, összefogással, átgondolt építéssel demonstrálnák, hogy óvják és ápolják a békés emberi életet. Tisztelettel ajánlom, újítsuk fel a városok szövetségét. 35