Budapest, 1983. (21. évfolyam)

10. szám október - Téglás János: Babits-centenárium

-Babits-centenárium Babits Mihály 1916 júniusában költözött egy tisztviselőtelepi villa bérelt szobáiból a Reviczky utca 7. számú ház harmadik emeleti lakásába, s közel tizenöt évig, 1931. április 28-ig élt itt. Széles, rózsaszínű lépcső vezetett fel a költő otthonáig. Hosszú, sötét előszobán lehetett bejutni a nagy szobába, mely szalon és ebédlő volt egyszerre. Ebből nyílt jobbra a háló-, balra pedig a könyvtárszoba, Babits legféltettebb kincseinek őrzője. Esztergályozott oszlopok tartották egybe a fenyőfa polcokat, ezeken sorakoztak a magyar- és világirodalom régi meg új klasszikusainak görög, latin, olasz, francia, angol, német és persze magyar nyelvű alkotásai. Az ebédlőt, hol szintén tömérdek könyv volt, bőrbútor, sezlon és sok párna tette barátságossá. A falakon régi családi képek függtek, többek között a versben is megörökített rokon — Anyám nagybátyja, régi pap — portréja. A költő kedves emlékei közé tartozott egy Dante-kép, Jászai Mari ajándéka, s az a közös fénykép, amelyen Adyval együtt látható. Ebbe a lakásba hozta Babits 1921 januárjában fiatal feleségét, a világosszőke hajú, kék szemű Tanner Ilonát, aki később Török Sophie néven vált ismert költőnővé. Házasságuk után kissé megváltoztatták a közös hajlék beosztását: Ilonka a könyvtárszobában rendezkedett be, a kötetek nagy része átvándorolt innen a hálószobába és az ebédlőbe. Babitséknál gyakran voltak vendégek: Tóth Árpád, Schöpflin Aladár, Szakó Lőrinc, Király György, Komjáthy Aladár, Jászai Mari, Ódry Árpád és mások — akiknek névsorát Török Sophie napló helyett vezetett naptárai alapján hiánytalanul össze lehetne állítani. A feketekávés asztalnál, a sárga ernyős lámpa körül sűrű dohányfüstben — mert Babits szivarozott, felesége meg cigarettázott — irodalomról beszélgettek és vitatkoztak, de néha vidám fejtörőjátékokkal is szórakoztatták egymást a társaság tagjai. A fiatal költők is itt mutatták be verseiket, s izgatottan várták a nagy tekintélyű szerkesztő véleményét, tanácsait és mindenható döntését: a költemény megjelenhet a Nyugatban. A látogatás egész életre szóló, maradandó emlék lett mindenki számára. Illyés Gyula évtizedekkel később is pontosan felidézte első Reviczky utcai találkozásuk történetét: „Babits József Attilával — aki feljárt hozzájuk — üzent, hogy szeretne velem megismerkedni. Babitshoz József Attila vitt el. Jól emlékszem: a Reviczky utca és az Esterházy utca sarkán adtunk egymásnak találkozót, ott volt Erdélyi József is, együtt mentünk Babitshoz." A költő házaspár nagyon szerette a város központjában levő csendes utcát. Ezt bizonyítja a következő két emlékezés is: Babits a Pesti Napló karácsonyi körkérdésére (1926. december 25.) irta vallomását, Török Sophie pedig a rádióhallgatók részére vázolta föl (1945. november 26-án) Babits Mihály Budapestjének képeit. Téglás János BABITS MIHÁLY Reviczky utca Reviczky utca... ezen járok tíz év óta. Szeretem. Mit mondjak róla? Józsefváros, a legszolidabb: de van valami benne a Belvárosból is. A város közepe; szomszédságában az életveszélyes Kálvin térnek; és mégis: arisztokratikus csönd. Kocsik nemigen járnak erre: csak autók. Villanyos se. Napos időben egy ,öreg grófnő sétáltatja két apró kutyáját. Nemcsak a csönd arisztokratikus. A házak is azok. Csupa grófi palota, csak egy vagy két bérház, abban is kevés lakó, komoly lateiner emberek. Egy orvos, egy egyetemi tanár... Nagy címerek a kapun, szép renaissance udvarból áll elő a gépkocsi. A francia követség. A sarkon a Sacré Coeur leánygimnázium, abban a házban, melynek erkélyén valaha Mikszáth pipázott. Az egész utca alig egypár ház. Délben kedves, barnasipkás leánycsapat csicsereg át rajta, főkötős apácák vezetésével. Az apácák most templomot építenek. Messzebbről a jezsuiták harangját is hallom. Üzlet nincs ebben az utcában. Kávéház se. A Mikszáth téren van egy kiskocsma meg egy könyvkereskedő, aki inkább csak imakönyvet árul és szentképet. Papok sokan járnak erre, feketefehér reverendás ciszterciták, akik gyerekkoromból ismerősek: mert tanáraim is ilyenek voltak. Nem szükséges gombot fogni: nem hoznak szerencsétlenséget. Különben kéményseprőt is gyakran látni. Ha kihajolok az ablakomon, jobbra a Mikszáth teret látom, ecetfáival, melyek tavaszon oly jó illatúak, és a várkastélyszerű vörös házzal, mit egész Pesten ismernek. Balra pedig, a házak vállán, küátszik egy karaj a Gellérthegy lombjaiból. 20 Feleségével, Török Sophie-vaf