Budapest, 1983. (21. évfolyam)

9. szám szeptember - Rádi Péter: Autók... autók... autók... embe-rek... emberek... emberek...

emberek... emberek... emberek... számítanak 2,5 négyzetméter zöldterületet, ami valamivel jobb arány.) A témához kapcsolódik még Kovács Zoltán Utasok és autósok című, az 1981/7. számban megjelent cikke. ,,...ma már tévedésnek tartjuk az 'autóra szervezett város' koncepcióját, amely a motorizációs robbanás eufóriájában született." Közli, hogy 1964 és 1980 között a személygépkocsi-állomány nyolcszorosára növekedett, és ,,állandósult a parkolási nyomor. A Belvárosban helyenként és esetenként már ma is túllépi az elviselhető mértéket." Hans Jochen Vogel hozzászólása Időközben váratlanul eljutott hozzám még egy hozzászólás. Igaz, szerzője (a Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt parlamenti csoportjának elnöke) természetesen nem az én cikkemhez szól hozzá, hanem ahhoz a problémához, amit én is felvetettem, írása már csak azért sem kapcsolódhat az enyémhez, mert nyolc évvel korábban kelt. A Stern magazin 1971. május 2-i számában jelent meg az akkori müncheni főpolgármester cikke Az autó meggyilkolja a városainkat címen. Ezt szeretném az alábbiakban kivonatosan ismertetni. „Minden 42. percben születik Münchenben egy gyerek, de minden 15. percben belép a városi forgalomba egy új kocsi. Ma egyedül Münchenben 380 ezer gépkocsi van, 1980-ra, vélik a szakemberek, 550 ezer lesz." Pedig ártatlanul kezdődött. 1888 nyarán haladt végig München utcáin az első kocsi, Kari Benzé. Nehezen kapta meg a rendőrségi engedélyt. Egy szakértő az akkori Természettudományi Évkönyvben ezt írta: „Benz is épített egy benzinkocsit, amely a müncheni kiállításon feltűnést aratott. Ám a benzingépnek ez az alkalmazása feltehetőleg éppoly kevésbé jövőt ígérő, mint a közúti gőzkocsié." Ma a Münchenben engedélyezett kocsik „egymás mellett felállítva már az összes útfelület 50 százalékát elborítanák." 1971-ben 180 ember halt meg Münchenben közlekedési balesetben. A belvárosban nagy mennyiségű mérgező kipufogó gázt lélegeznek be az emberek. „Százezrek veszítenek minden munkanapon a közlekedési dugókban időt és pénzt." Pedig az egyéni gépjármű bizonyára nagyszerű dolog. Kibővíti akciórádiuszunkat... „fokozza szabadság- és életérzésünket." De nyilvánvalóan túl vagyunk már azon a ponton, amelyen „a jótétemény nyomorúságba fordul át". Az autófolyam azzal fenyeget, hogy „a városokat magukat megbénítja". „A gyorsan előrehaladó motorizációért városaink a kényelem gyors csökkenésével és életben, egészségben és pénzben növekvő költségekkel fizetnek. Igen, azt állítom, odáig jutottunk, hogy ezen a módon városainkat és magunkat is elpusztíthatjuk." Bizonyára nem tehetjük meg, hogy városainkat úgy építjük át, hogy minden autónak legyen helye a közlekedésre és a parkolásra. Ennek a kísérletnek a pusztító következményeit Los Angelesben lehet tanulmányozni. „Sokkal inkább korlátok közé kell utalnunk az autót. Aki egy trombitát vásárol, tudja, hogy azon nem szabad akárhol és bármely időpontban fújnia." „Korlátoznunk kell városainkban a további útépítést." A belterületeken a .közlekedést modern, sínhez kötött gyorsjáratokkal kell megoldani. Ezek kiépítése egyértelműen előbbre való az útépítésnél. „Belvárosainkat nagyméretű gyalogos körzetekké kell alakítani." Ehhez persze megfelelő tömegközlekedésre van szükség, továbbá hozzá kell kezdeni olyan új technika kidolgozásához, amely az egyéni gépkocsi előnyeit a sínhez kötött forgalom előnyeivel köti össze. (Kabinvasutak, vízszintes páternoszterek.) Ez persze igen költséges. „Új fegyverrendszerekre, űrutazásra vagy új repülőeszközökre, egyáltalán mindenfélére, ami profitot vagy presztízst jelent, ilyen összegek minden további nélkül rendelkezésre állnak. Legfőbb ideje, hogy olyan tervekre, amelyek az embereket közvetlenül szolgálják, amelyek milliók számára tennék a mindennapi életet elviselhetőbbé, hasonló arányokban költekezzünk." „Úgy vélem, az autó hasznos segédeszköz, de nem szent tehén, és az autóipar növekedési rátája nem éri meg, hogy városaink jövőjét feláldozzuk. Ez biztosan nem népszerű kijelentés, de igaz... Ebből merítem a reményt, hogy a városok legyilkolását még megakadályozhatjuk." Kemény beszéd. Úgy vélem, keményebb, mint ahogyan én fogalmaztam. Es e keménység mögött tények állnak. A cikk megírása óta eltelt időben, nagyrészt még Vogel főpolgármestersége alatt, Münchenben ténylegesen megvalósult az autómentes belváros. Azt, persze, nem tudom, hogy ez a városnak mekkora részét fogja át. De a várostervezéssel foglalkozó szakemberek megnézhetnék. A neves várospolitikus fent idézett kijelentései talán elgondolkoztatják az arra illetékeseket. Hozzá csatlakozva szeretném még egyszer nyomatékosan kikiáltani: mentsük meg Budapestet — és talán más nagyobb városainkat is — a tatárjárás óta talán legijesztőbb és pusztítóbb veszedelemtől. Ahogy Vogel írta: „Szabjunk gátat az autóáradatnak!" 31