Budapest, 1983. (21. évfolyam)

7. szám július - Seregi László: Gombfoci

a konyakot; a telefont pedig tegye félre, senkinek sincs itt. Miklóst zavarba ejtette ez a fogadtatás, úgy érezte, mintha visszaélne Kársomlyói bizalmával, s Hlesztakovként, Gogol revizoraként hörpölgetné a konyakot. A legszívesebben szólt is volna, hogy minden bizonnyal összetévesztik valakivel, de hallgatott. Gondolta, jobb, ha a titkár magától jön rá a tévedésre. Tudta, hogy a főnökök nem szeretik, ha lelepleződik tájékozatlanságuk. Meg kell neki adni a lehetőséget, hadd beszélje ki magát! — s megkönnyebbülten hátradőlt a bőrfotelban, várva a fejleményeket. Két percen belül megtudta, hogy Csárli nem hibázott, igenis őrá várt, mert meg akarta tudni, miképpen vélekedik a lakótelep közösségi szelleméről. A technikus nem rejtette véka alá a véleményét, elmondta, hogy nem jó, de lehetne roszszabb is. — Egyébként ezt mért tetszik kérdezni? Kis szünet után Kársomlyói azt mondta: — Nézze, mindannyiunk közös érdeke, hogy jól érezzük magunkat a telepen, s ne alvóvárosként emlegessenek bennünket. Stimmt? — Stimmt — vágta rá Gálpéter, mert valóban úgy is gondolta. — Célunkat csak akkor érhetjük el — folytatta a titkár —, ha megteremtjük a szórakozás személyi és tárgyi feltételeit. — Ami azt illeti, tényleg kellene mozi, könyvtár, kultúrház. — De ön tájékozott ember, Gálpéter, tudja, hogy nincs pénzünk. Viszont szellemi tartalékaink szinte kimeríthetetlenek. Szóval, arra gondoltunk, mi lenne, ha ön mint gyakorlott szervező, akiről tudjuk, hogy egyik napról a másikra gombfociklubot alapított, átvenné szabadidősporttal foglalkozó munkabizottságunk vezetését. Természetesen, a gombfocisok önálló albizottságot alkothatnának, s minden mecscset itt, ebben a szép székházban játszhatnának le. A győztes majd serleget kap, kiemelkedő társadalmi munkája elismeréséül. Nos, mit szól hozzá? — Kérem, mi csak játszani szeretnénk — sóhajtott mélyet Gálpéter, s felállt a fotelből, jelezve, részéről befejeződött a beszélgetés. De Kársomlyói visszanyomta, s jelentőségteljesen a szemébe nézett: — Ne hamarkodja el a választ, maga még olyan fiatal! Három nap múlva, ugyanebben az időpontban, várom. A fiatalember helyett csupán egy ajánlott levél érkezett: „Úgy érzem, nem vagyok alkalmas ilyen fontos közéleti tisztség ellátására. Köszönöm a bizalmát." * A gombfocizok tábora újabb tagokkal szaporodott. Állandóan velük játszott például Romhegyi, a nyurga ezermester, aki olyan asztalt fabrikált, amelyikről nem eshetett le a labda. Visszatért Gittelmann Jozsó is, bár a felesége kijelentette, ha este kilencre nem lesz otthon, szedheti a sátorfáját. Gálpéter boldog volt, érezte, nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá vált, azt teszi, amihez kedve van, s még az sem zavarta különösebben, hogy Proczeller, a rőt sváb széltében-hosszában azt terjeszti róla, hogy buzi. — Igen, gombfocibuzi vagyok — mondta nevetve, s hatalmas gólt ragasztott a kapu bal felső sarkába, a vinklibe. * Hertelendiné Sóvári Helga személyzeti osztályvezető, szokásához híven, nyomban belevágott a dolgok közepébe. — Mondja, Gálpéter kartárs, mikor írt utoljára önéletrajzot? Gálpéter elfehéredett. Eszébe jutott Rózsi, a felesége, aki minden átmenet nélkül „lebarmozta", amikor megtudta, hogy Miklós visszautasította Kársomlyóit. Kikérte magának a minősítést, s mikor lehiggadtak a kedélyek, elmagyarázta az aszszonynak, hogy ő mélységesen tiszteli azokat, akik megérdemlik, de értse meg, neki nincs energiája arra, hogy szervezgessen, jelentéseket írogasson; már annak is örül, ha jut egy kis ideje a játékra. A családról nem is beszélve. Akkor is barom vagy, legyintett Rózsi, s stoppolni kezdte az ura nadrágját. Az uráét, aki most megszeppenve várta, mire akar kilyukadni a személyzetis. Kiderült, hogy vállalatuk szisztematikus káderpolitikát folytat, náluk nincsenek váratlan szituációk. — Ha én holnap meghalok, rögtön Berka Etelka lép a helyembe — példálózott Sóvári Helga, majd elárulta, hogy Gálpéterék üzemében az utóbbi időben új helyzet alakult ki. Miklós szeretett volna közbeszólni, „amennyiben", de nem szólt semmit, mégiscsak fura lenne, ha nem tudna valamiről, ami minden bizonnyal fontos volt munkahelye életében. — Kanász szaktárs rövidesen nyugdíjba megy, s nincs, ki átvegye a műhely vezetését. Pentelei mérnökre gondoltunk, de róla kedvezőtlen híreket kapunk. Nem találja meg a hangot a feletteseivel. Ellenben ön, Miklós, udvarias és készséges. Szóval, felvennénk az újabb jelöltek közé, ha nem kapnánk magáról is kedvezőtlen híreket. Jelezték felénk, hogy a lakóhelyén puccsot szervezett. Hogy fenntartással viseltetik intézményrendszerünkkel szemben: gúnyt űzött a lakosság választott képviselőiből. Nézze Gálpéter, én támogatom a maga előléptetését, végül is maga a mi macskánk kölyke, de cserébe azt kérem: gondolkodjon s cselekedjen, amíg nem késő! * Gálpéter Miklós nem ment haza munka után. Nyakába vette a várost, s fölkereste az összes kültelki kocsmát: belekötött mindenkibe, aki útjába botlott. Összeverve, egy fillér nélkül szállt ki a HÉV végállomásán. A friss levegő határozottan jót tett neki. Mire elérkezett a mozgalmi szervek székházához, teljesen kijózanodott. A székház ajtaján fehér plakátot vett észre. Közelebb lépett, hogy elolvassa a szöveget. Ez állt rajta: TISZTELT LAKOSSÁG! GOMBFOCI-KLUBOT SZERVEZÜNK. MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁR: A VEZETŐSÉG 22