Budapest, 1983. (21. évfolyam)

7. szám július - Megyesi Gusztáv: Csenki doktor rendelője

kutyák mindig átmásznak az aszszony ágyába. „Most mondja meg, doktor úr, mit csináljak velük, olyan huncutok." Hoztak már ide kutyát négy pici csizmával a lábán, a csizmákat cipész készítette a legfinomabb bőrből. Karácsonykor külön fenyőfát kap némely kutya és macska, apró díszekkel. Ismerünk házaspárt, akik párizsin és csécsiszalonnán élnek, de négy macskájuk bélszint eszik tükörtojással; a közeli vendéglőből hozzák nekik ételhordóban, minden áldott nap, hóban is, szélben is. — Vigyázzon kérem — figyelmeztet Felkai doktor —, vigyázzon, ha cikket ír. A bolondériákkal nagyon vigyázzon. Egyikőnknek sincs joga ítéletet mondani más ember életéről, kinevetni, hogy miért úgy él, ahogy él, és miért nem másképp. Nincs jogunk, mert nem tudhatjuk, miért él az illető úgy, ahogy él. * — Altatás ? — Altatás. — Tegye a zsákot az asztalra. Csenki doktor fel se néz a naplójából, úgy ismétli a szót: altatás. Öregember áll a vizsgálóasztalnál, úgy hetvennek nézem, de lehet, hogy több. Tekintete nem árulja el a korát, a szeme fénytelen. Lassan csúsztatja a zsákot a vizsgálóasztal fémlapjára, de előtte kabátja ujjával letörli, csak úgy megszokásképpen. — Kandúr ? — Kandúr. Csenki doktor a naplójával van elfoglalva, az előző páciensen alkalmazott gyógymód lényegét jegyzi fel a füzetbe. Az öreg ma a harmincadik vendég az ügyeleten. Mivel egy perce már, hogy senki sem szól hozzá, magyarázkodni kezd. — Két hete temettem a feleségemet, itt maradt a macska. Rokkant vagyok, nem tudom etetni. Jobb ez így. — Hetven forint — mondja Csenki doktor. Samu már töri az ampullát, tölti a tűt. Felkai doktor észrevétlen kisurran a teremből, évek óta nincs jelen egyetlen elaltatásnál sem. Az altatószer kíméletes méreg, tíz másodpercen belül végez az állattal, fájdalom nélkül. Samu még széthúzza a zsák száját, csakugyan macska van-e benne, aztán az öregre néz, az öreg elfordítja a fejét, megrándul a zsák, odakint a Landler utcában egy trolibusz kanyarodik éleset, ennyi az egész. Kiverhet a veríték, mert Mátó, a másik segéd elkapja a karomat, s a fülembe súgja: — Az öreget sajnálja, mi ? Én is sajnálom. Kéthetenként hoz egy macskát, s mindig ugyanazzal a mesével. Meghalt a felesége, muszáj elaltatni az állatot, összefogdossa a környék kóbor macskáit, s idehozza őket. — De miért ? — szalad ki a számon. Nem válaszol Mátó, csak a halántékát kocogtatja, mit gondol az öregről. Az elaltatott állatokat az udvari hűtőben tárolják, később medikusok tanulják rajtuk a szakmát. Az öreg már számolja Csenki kezébe a pénzt, amikor Samu felkapja a zsákot, s elindul az udvarra. Vállal löki be az ajtót, az ajtószárny vaspántját régen olajozhatták meg, nagyot reccsen. Hangja, mint egy macska utolsó hörrenése. Az öreg Csenki doktor felé fordul, majd a segédek felé, akik az altatót beadták. Vér szökik arcába, és sárga ujjaival ezer átkot szór a rendelőre: — Hazudtak. Az állat még él, direkt hagyják szenvedni. — Az ajtó reccsent — mondhatná Csenki doktor, de nem mond semmit, elteszi a pénzt, nyitja az ajtót. „Legyetek átkozottak!" kiáltja az öreg, s a tenyerébe temeti az arcát, mikor távozik. — Uram, ez az ember nem bolond — mondja két héttel később az egyik segéd, egy csendes délelőttön. — Nem is szadista. Uram, ez az öreg ebből él. Megkérik őt a szomszédok, vigye el a macskát elaltatni, s fizetnek neki némi szállítási díjat. „Tudja, mennyiből kell megélnem? Dehogy tudja" — árulta el magát egyszer az öreg. Azóta, ha megjelenik egy újabb macskával, lehetőleg bemegyek az öltözőbe. Mi csak sejthetjük, miféle életek vannak. Egyébként is feltűnő, hogy a legtöbb állatot idős ember hozza. Vagy épp ellenkezőleg, egész fiatal gyerek, tinédzser, aki még azt hiszi, elég kemény, és sohasem kezdi ki őt az élet. Két asszony követi egymást. Mintha testvérek volnának, holott még sohasem találkoztak. Az egyik a kanáriját hozta apró dobozban. Vattaszálakat szedeget le a madár karmairól, az vidáman csicsereg, megtelik hangjával a rendelő. — Nem eszik. Tetszik látni a csőrét ? — Látom — mondja Csenki doktor, s megkocogtatja a madár csőrét. — A csőr felső része aránytalanul megnőtt, valószínű, nem tudta lekoptatni — magyarázza felém fordulva —, majd mindjárt megműtjük. — Hogy mit csinál ? — rémül meg az asszony, égieket híva segítségül. — Műtj ük — veti oda Csenki doktor az asszonynak. Fog egy ollót, körbenyisszantja az állat csőrét. — Ez a madár a mindenem — lépne az asztalhoz az asszony, Mátónak kell eléállnia, s mire az asszony megnyugszik, már do-18