Budapest, 1983. (21. évfolyam)

6. szám június - Frank János: Dorottyás kocsi

FRANK JÁNOS Dorottyás kocsi Schéner Mihály kiállítása a Műcsarnokban Gyermekkoromban volt a Városligetben egy automata, a tetején szép színesre festett, jó nagy öntöttvas tyúk ült; ha a nagyapám pénzt dobott belé, piros pléhtojást tojt nekem, tele savanyúcukorral. Akik most fanyalognak, hogy Schéner Mihály a Műcsarnokban rendezett gyűjteményes kiállításán egy festett öntöttvasat a grand art rangjára emelt, beláthatják, lám, ennek a plasztikai eljárásnak is voltak már tradíciói. A festett öntöttvas nagyplasztika, a Dorottyás kocsi (1983) akkora, mint egy igazi közúti jármű, a bakon kocsis, benne az utasok, négy női figura. Mintázásuk messze jár a naturalizmustól, inkább a játékokhoz hasonlítanak; testük, kerek fejük jelzés csak, elemeik forgástestek, illetve az esztergályozott vagy a maratott formákra utalnak. Minden hölgy fején — ahogy illik — karimás, csúcsos, vagy malomkerékkalap — szó szerint véve vaskalap. Intenzív piros, sárga, zöld, kék színnel, meg fehérrel vannak kifestve, a kocsi, a kocsikerék fekete. Schéner szereti Csokonait, nyilván a Dorottyára gondolt, a dámák bevonulására — ők ugyan szánon jöttek, nem kocsin —, mi nézők kedvünkre találgathatjuk, hogy a négy vaslady közül melyik Dorottya, melyik Orsolya, Rebeka vagy Adelgunda. A művész parafrázisában a „hét vén zsana" négyre fogyott, még az is lehet, hogy a nagy mellény%sáfrányszín-parókás kocsis ugyancsak nő. A képzőművészeti áttétel alkalmával mellékes az illusztráció pontossága, a fiatalok talán azt sem vették észre, hogy ló sincsen a Schéner-kocsi előtt. Régóta foglalkoztatja a kocsi. 1967-es kisplasztikái remekműveinek szériája a Babaszerető kocsi, a Kucséber kocsika és a régi Dorottyás kocsi három változata. Ezt a kocsisort acélból esztergálhatta a művész, és ezeknek formaelemeit örökölte a nagy öntöttvas kocsi. Nála már voltaképpen csak pszeudó-esztergályozásról beszélhetünk, ami egy újabb — talán véletlen szülte — becses effektus. A kisplasztikából a monumentálisba, az acél anyagából a vas nyelvére fordított új kocsi, persze, látványosabb is, tartalmában is más, mint az elődei. A kiállítóterem négy falának börtönétől megszabadulva, rövidesen par excellence köztéri szobor lesz: az óbudai lakótelepen fogják fölállítani. * * * Schéner Mihálynak akár a mottója lehetne ez a sokszor idézett Nagy László-sor: Négy kalapos önarckép volt / úgy ismertem meg, de rég volt". Ez a négy kalap a Csók Galéria-beVi, 1962-es kiállításán szerepelt, kapott is a sajtótörténetben példátlan durva kritikát, mely nem is a művet, hanem a művész személyét támadta. Már a művész főiskolás korában is létezett Schéner-legenda, s az idők során erősödött, talán azért, mert ő inkább vidéken és külföldön állított ki, nem Pesten. Emlékezetes azonban az 1969-es, ugyancsak a Csók Galéria-beli tárlata (Erdélyi Miklós rendezte), amikor a festmények mellett váratlanul plasztikával, falovaival jelentkezett. Oly friss volt bennük egy egészen más előjelű folklór és a pop art jegyeinek föltünése. Egy 1962-es interjúban mondta nekem Schéner: „Tizennyolc éves koromig falun éltem... szobraimmal ... a régi piacok sokszínűségét, forgatagát elevenítettem fel". Majd Babaszerető kocsi, 1976. Acél, 25x32 cm. Somfai István felvételei 24 A költő keze, 1979. Filcapplikáció, 124x112x20 cm