Budapest, 1983. (21. évfolyam)

6. szám június - Vörös Károly: Harag és kedvezés nélkül

jegyzések tömegével ellátva küldi vissza, s az így csak 1886-ra lesz kiadható. A konfliktusok ugyan elsimulnak, az őket mozgató indulat azonban nem múlik el. Érthető tehát, hogy az őszirózsás forradalomnak már első intézkedéséi során eléri a Városháza a Közmunkatanács megszüntetését. Az ellenforradalom természetesen visszaállítja a szervezetet, bár még az 1922. évi XVII. tc. is a Közmunkatanács megszüntetésére utasítja a kormányt. De azután, ahogy a kormány a bethleni konszolidáció során a városházi politikát és annak társadalmi bázisát sikerrel közelíti a magáéhoz, csökkennek az ellentétek is, végső bizonyságául annak, hogy már a korábbi konfliktusok mögött sem csupán jogi ros és a Közmunkatanács közös munkája lett a jellemző (így éppen a régi Belváros magvának az Erzsébet-híd építése kapcsán végrehajtott teljes átalakításánál), és a városépítéssel járó közületi terheknek, költségeknek is egyre nagyobb részét a Főváros vette át. Az, hogy mindezen tervek, szabályozások, végül is mindig a Közmunkatanács jóváhagyásával és így látszólag egészükben az ő munkájának eredményeként kerülhettek kiadásra és megvalósításra, hogy a várostervezésben tehát a végső szó mindig a Közmunkatanácsé lehetett, méltán ingerelhette az időközben már valódi világvárosi fejlődés útjára lépett főváros vezetőit, akik így a városfejlesztés éppen talán legdöntőbb ki telekkomplexumok értékét az általuk oda kivezetett lóvasúti, majd később villamos-, illetve HÉV-vonalakkal hatalmasan megnövelve, óriási haszonnal adják tovább. Az utcákat szűkre hagyó és a telkek maximális beépítését engedélyező építési szabályzatok mögött azonban már nemcsak a telekspekulációt kell keresnünk, hanem a csak nagy költséggel kiterjeszthető városi közművek (víz, gáz, csatorna) maximális kihasználására, és így a befektetett tőke mielőbbi amortizálására irányuló korlátolt, de kényszerű takarékossági törekvéseket is. Ezért vagy azért, de a Városházát egyre inkább a panama — és elsősorban a telespekulációs panamák — bűze lengi át. A Szabadság tér rendezése a Közmunkatanács egyik nagyszabású vállalkozása volt vonatkozásában nem érezhették magukat Budapest teljes jogú gazdáinak. A fővárosi autonómia védelmének tisztes jelszava mögött azonban éppen az egészséges városfejlesztés szempontjából veszedelmes erők is felsorakoztak. Az autonómia legfelsőbb szerve, a közgyűlés (mely a fővárosi tagokat delegálta a Közmunkatanácsba), ugyanis fele részében a főváros mindössze 1200 mindenkori legnagyobb adófizetője, az ún. virilisek közül egy jelölő bizottságként működő klikk, az úgynevezett 45-ös bizottság által esetenként összeállított 200 fős csoport tagjaiból állt, a másik, a lakosságnak csak töredéke által választott fele is főként a nagy- és középpolgárság érdekeinek volt szószólója. Ezeknek az igen szűk osztályérdekeknek támogatásában a közgyűlés sokáig igen bőkezű volt akkor, mikor a város saját ingatlanbirtokából nagy értékű telkeket lehetett igen kedvezményes áron átadni az olcsó telekár fejében a telken munkahelyeket teremtő ipartelep építését igérő, végül azonban ott e helyett nagy jövedelmű bérházakat felhúzó spekulánsoknak; s elnézte, hogy a két nagy klikk kezében lévő fővárosi közlekedési vállalatok az olcsón felvásárolt kültel-A munkáját érő bírálatoknak nem mindig tiszta hangja, persze, nem jelenti azt, hogy a Közmunkatanács egész tevékenysége hibátlan volt. A város kiterjedésével, növekedésével, központi funkcióinak kibontakozásával párhuzamosan és összefüggésben erősödött az építészek és városrendezők nem teljesen indokolatlan kritikája is. Érvek és ellenérvek: zsúfolt város és konzervatív városkép Budapest felszabadulás előtti városépítésének ugyanis, minden elismerésünk mellett, voltak objektív hibái is. Ha ma hajlamosak vagyunk is (elsősorban napjaink gondjaiból kiindulva) az ekkor épült házak leromlásában vagy a közművek egyre sűrűbb zavaraiban látni e hibákat, tévedünk: hiszen a t nagyjából egy időben emelt épületek és vezetékhálózatok természetszerűen egy időben is öregednek el (kivált ha rendszeres karbantartásuk is sokáig elmaradt) —, és az, hogy máig egyáltalán ilyen állapotban maradtak fenn, éppenséggel dicséretére válik az őket építő kornak és szigorú építési előírásainak. A valódi hibát egyrészt a kor városrendezésében látjuk, mely részint az elsősorban csak belső vag} városrendezési, műszaki, építészeti problémák, hanem alapvetően társadalmi és politikai ellentétek lappangtak. Egyrészt a történelmi uralkodó osztály és általában az annak értékeit átvevő úri középosztály igényei Budapest formálására, másrészt a fővárosi burzsoáziának a Városháza által képviselt közvetlen gazdasági-vagyoni érdekei kerültek itt szembe egymással. Érvek és ellenérvek: önkormányzat és telekspekuláció A fővárosi hatóság indulatát részben érthetővé teszi az a körülmény, hogy a Főváros és annak műszaki-városrendezési apparátusa a századfordulóra már szakszerűségben és színvonalban egyaránt kezdett felzárkózni a Közmunkatanács városrendezői mellé [legyen elég itt csupán a Vízművek rendszere (természetes vagy mesterséges szűrés) körül kialakult hosszú és elkeseredett vitára utalni, amelyben a Főváros végül is sikerrel megvédett álláspontja bizonyult helyesnek, és az került kivitelezésre]. Az eredményekben azonban az indokoltnál továbbra is kevesebb szó esett arról, hogy a városépítés és -rendezés sok területén egyre inkább a Fővá-19