Budapest, 1983. (21. évfolyam)

3. szám március - A Budapest postája

A Budapest postája 1076 Garay utca 5. Újévi köszöntés — némi bosszúsággal Az ördög nem alszik. Különösen a nyomda ördöge nem. Megkeseríti szerkesztő és szerző életét egyaránt. Ott vigyorog őkelme a Budapest idei első számának 46. oldalán megjelent újévi cikkecském sorai között is, csinos kis sajtóhibák társaságában. Méltán örülhet, hiszen a múzsáknak szentelt kies tartományok bizony elég messze estek a pesti háztetőktől (a kéményseprők nem éppen goethei magasságokban szárnyaló költeményei már jóval kevésbé, hiszen éppen ott keletkeztek). A versezeteiket (s nem verseteiket) zengő kéményseprő legények gazdája, Berghofer János úr nem a Pósapiacon, hanem a mai Erzsébet-híd pesti hídfője helyén volt Rósapiacon, lakott, ahogy a korabeli helyesírás szerint a Rózsa teret jelölték. (S ha már itt tartunk: Pósa bácsinak 1846-ban nem lehetett még semmiféle piaca, hiszen csak négy évvel később született meg. Hálás meseolvasói és versszavalói azonban nem feledkeztek meg róla. Tér nem jutott ugyan neki, ám a főváros mai területén három utcája is van: egy a XIV. kerületben, egy pedig Pestlőrincen. Ha az utókor irodalmi értékítéletét csupán az mutatná, hogy kinek van Pesten utcája és hány utcája van, furcsa kép alakulna ki...) A múlt század negyvenes éveiben már nálunk is virágzó neogótikus stílust némely korabeli nyelújítók „ó-izletünek" nevezték, ó-izületűnek legfeljebb saját magukat, kiváltképp, ha reuma gyötörte őket. A kőrajzoló Röhn Alajos legkorábbi lapját pedig még szülőapja, az öreg Röhn tata sem találhatta, legföljebb datálhatta... Ejnye, ejnye, ördög bácsi! Vajon ebben a kis glosszában hány sajtóhuba lesz? Petneki Áron Megjegyzésünk Petneki Áron glosszájához Nem kedveljük a hivatkozásokat „a nyomda ördögére, mert ezzel csak a felelősséget szokták elhomályosítani vagy odább tolni. A nyomdahibát nem ördögök okozták, hanem emberek. Mégpedig többnyire nem a nyomdai, hanem a szerkesztőségi emberek. Előfordul nálunk nagyritkán, hogy a kinyomtatott lapban olyan hibát találunk, amely még nem volt ott, mikor utoljára láttuk a számot, az úgynevezett szalmiák-változatban. De az egy számra jutó 2—3 hiba többnyire nem így csúszik bele a lapba, hanem a nyomdai elkészítésnek valamelyik előző fokozatában ott vannak már, de valahogy átcsúsznak a többszörös kontrollon. Ha röviden össze akarjuk foglalni a lapkészítés menetét a szerkesztőség szempontjából nézve, négy stádiumban van módunk ellenőrizni a szövegeket, kettőben a képeket. A nyomdába adást megelőzi a kézirat előkészítése. Már ebben a fokozatban belekerülhet (vagy benne maradhat) a szövegben hiba, például gépelési hiba vagy szerzői, szerkesztői tévedés. A nyomdának elküldött kéziratot tördelt szedésben kapjuk vissza először. Ezen a képek helye ki van jelölve, de maguk az illusztrációk nem láthatók. Ebben a fokozatban látja a szöveget minden szerző, s a szerkesztőség több tagja. A következő fokozat: a „forgatókönyv", amelyen már minden a helyén van, a szöveg, a képek, a elmek. Ezt szintén látja a szerkesztőség több tagja, s egyikük betűről betűre végigolvassa. Utoljára következik a már említett „szalmiák". Ezt már nem olvassuk végig — el sem lehet vinni a nyomdából — de ellenőrizhetjük, hogy a korábban jelzett javításokat végrehajtották-e. Ha ennyi fokozatban ellenőrizhetjük a nyomda munkáját, hogy lehet az, hogy kerülhetett ennyi hiba egyetlen rövid cikkbe, Petneki Áronéba. Rossz szerkesztőségi munka az oka — ezt nem hallgathatjuk el. De a körülmények is belesegítettek. Először is: ezt a cikket nem a rendes cikkanyaggal együtt adtuk nyomdába, hanem a második, leadással, az úgynevezett „gumi"-val. Ennek levonata csak a forgatókönyvben kerül vissza hozzánk, tehát a szerzőnek már nem tudjuk odaadni javításra. Azonkívül hosszabb volt a szöveg, mint amennyi befért a kijelölt helyre. A rövidítés szintén hibaforrás lehet. Végül meg kell említeni — végképp nem mentségül —, hogy a különlegesen apró betűs szedést, a nonpareille-t senki sem szereti javítani. Többen is látták a levonatot, de mindenki a többi szerkesztőségi tag gondosságában bízott. Tanulság: azokban a ritka esetekben, amikor nonpareil le szedést alkalmazunk, háromszoros gondossággal kell javítani. * 1982. decemberi számunkban tanulmányt közöltünk Gvadányi Józsefről. Hubay Miklós hívta föl figyelmünket, hogy a firenzei Gvadányi család mai tagjai számon tartják magyar költővé lett rokonukat. Képünk a család firenzei palotáját ábrázolja. r i k ti s x r. - piazza s. spiíito PALAZZO DUFOUR BttTI g.ä GUADAGN1 Dr. Del Medico Imre, 1149 Budapest, Handzsár utca 6. Közöljük levelét, amely három érdekes témával foglal kőzik. 1. Az 1982/10. számban „A hivatali Csepel" címmel megjelent interjúban szó esik az Irodagéptechnikai Vállalat által használt Bécsi utcai üzlethelyiségekről, sőt fényképet is közölnek a kihasználatlan, jelenleg sivár kirakatokról. Ez a ház a Bécsi utca 8. sz. alatt van. Ebben a házban működött 1937-től 1948-ig a Del Medico penzió, amelynek néhai édesanyám volt a tulajdonosa. A 14 szobás penzió, amely 1937-ben Pogány Móric műépítész tervei szerint épült, a ház IV. és V. emeletét foglalta el. Helyiségeit 1948-ban az akkor megalakult Irodagépértékesítő Vállalat kapta meg, amely aztán néhány év alatt majdnem az egész épületet magának szerezte meg. Nem vitás, hogy az — egyébként valóban fontos feladatot ellátó vállalat — túlnőtte az épület adta kereteket, és nem is való a Belvárosba. Érdemes mérlegelni azt, hogy kiköltözése esetén az 1937-ben penzió céljaira épült helyiségeket ne használják-e ismét az eredeti célra. Még ha átépítették is időközben, az ún. vizes helyiségek — tehát a fürdőszobák (hat volt) és a konyha — nyilván könnyen visszaállíthatok az eredeti célra, ami nem lényegtelen, hiszen ezek létesítése minden beruházásnak legdrágább része. 2. Köztudott dolog, hogy az annak idején ingyenes kiutalás alapján hivatali helyiségekhez, raktárakhoz jutott vállalatok mostanában több százezres, sőt olykor tíz-tizenötmilliós összegekért árusítják más vállalatoknak feleslegessé vált helyiségeiket. Nem volna-e méltányos, hogy ezeknek az összegeknek legalább egy, nem is csekély hányadát, az a Fővárosi Tanács kapja meg, amelyik annak idején ingyenes kiutalásban részesítette az eladót vagy annak hajdani jogelődét? Ez társadalmilag feltétlenül hasznos volna, mert javítana a főváros nem éppen rózsás anyagi helyzetén, és enyhítene a vállalati telekspekuláción. 3. Néhány évvel ezelőtt még azt írták az újságok, hogy a Régi posta utca és a Váci utcasarkán épülőház magasabb emeletein öröklakások lesznek. Az interjúban viszont az áll, hogy a Pénzintézeti Központ irodáit helyezik el az épületben. Mi az oka a módosításnak? Netán nem akadt vevő az öröklakásokra? * Kovács Kálmónné a Fővárosi VI. sz. Állami Zeneiskola igazgatója kérte, hogy közöljük az alábbi közérdekű felhívást. „Felhívás a volt Fodor-Zeneiskola tanáraihoz és növendékeihez: Tanári közösségünk, a Fővárosi VI. sz. Állami Zeneiskola tanári kara elhatározta, hogy alapításának 80. évfordulója alkalmából összegyűjti és megírja iskolánk történetét. Zeneiskolánkat 1903 őszén alapította Fodor Ernő zenepedagógus. Az ő halála után 1945 és 1952 között felesége szűkebb keretek között tartotta fent az iskolát a régi tanári munkaközösség segítségével és közreműködésével, egészen az iskola államosításáig. Ezután a Fővárosi Zeneiskola Szervezet 1. sz. körzeti zeneiskolája lett, élén Czövek Erna igazgatónővel, majd 1968-ban kapta a Fővárosi VI. sz. Állami Zeneiskola nevet. Az iskolatörténetének megírásához kérjük azoknak a kollégáknak a segítségét, akiknek birtokában van bármilyen ezzel kapcsolatos dokumentum, vagy úgy érzik, őriznek olyan emlékeket, amelyek lejegyzésre érdemesek. Küldeményeiket, emlékezésük gépiratát vagy személyes jelentkezésüket örömmel vesszük. A legkevesebbet az 1945 és 1952 közötti időszakról tudjuk, ebből az időből szinte semmi írásos anyag nem maradt. A gyűjtőmunkát végző közösséget Barth Márta kolléganő fogja össze. Levélcímünk: 1068 Gorkij fasor 6. Telefon: 229-960. A leveleket Barth Márta tanárnő vagy az igazgató nevére kérjük." 48