Budapest, 1983. (21. évfolyam)

3. szám március - Frank János—Csigó László: Bódéváros

jelentőségéhez és a Makrisz Agamemnon-szoborhoz. Hogy a kompiláció teljes legyen, a stílustörés nemcsak kettős (állomás— bódék): ott maradt a tér egykori dísze, a felette ívelő erős, mégis gracilis betonlépcső is. Mintha kutyát, macskát és egeret zárnának össze. Innen csak egy ugrás a Deáktér, metrón. Megállójának idétlen üvegdoboza, ez az óriás bódé, odafészkelt az evangélikus templomnak és Petőfi iskolájának műemléki együttesébe. De ez még semmi, az üvegbódé oldalához — ha lúd, legyen kövér — még három kisebb bódét ragasztottak. Érdekes, amikor gótikus katedrális apszisára telepedett piacot láttam külföldön, azt sohasem találtam stílustalannak. Valamennyi idősebb művésznek, műbarátnak — nekem mint kiállításrendezőnek különösen — még mindig fáj, hogy lebontották az Engels téri Nemzeti Szalont; dolgoztam még remekül proporcionált termeiben. Vágó László főműve a magyar szecesszió látványossága lett volna, filléres tatarozás árán. Dehát „zavarta a városképet". Olyan ígéretet is hallottam, hogy legalább emléktáblával jelölik meg a helyét, mint a Nemzeti Színházét. Nincs tábla, hiszen talpalatnyi hely sincs, anynyi a bódé. összesen öt. Közte hárombódényi virágbolt, ez nyilván azért ilyen nagy, mert a Hild tér felé van még egy virágos. A távolsági buszvégállomás mellett még három bódé (a pattogatott kukorica életszükséglet!). Öszszesen tíz putri veszi körül tehát a Foghíjtöltő bódék a Kálvin téren Danubius-kutat. Az ilyen mérvű bódéburjánzásnak talán a horror ZJacMí-járvány az indítéka ? Ennyit a történelmi városról, de hát lakótelepen is laknak. Ott nincsenek boltsorok, a telep magvában építik meg a bevásárló központot. Nem minden lakótelep félreértés, van jól tervezett is, mint a Gyöngyösi út—Madarász utca közötti. A központi boltegyüttes önmagában egészen sikerült volna; szakszerűen, tervszerűen kialakított épület. Mondom, mutatós volna ez a telep, ha nem pötyögtette volna teli — most már a tervszerűtlenség — bódéval és bódéval. Eddig még nem beszéltem a bódék külleméről, nem is akarok. Majd ha látok egyszer egy szerencsésen sikerült bódét; de ezekről a se hús, se hal alumínium kockákról képtelen volnék műkritikát írni. Inkább arról, hogy a bódéépítések mögött valamennyi alig leplezett büszkeséget érzek: lám ezekkel a kulipintyókkal lépünk ki elmaradottságunkból, ettől lesz Budapest szinte nyugati világvárossá. Meg hogy piacorientált gazdaságunkban az a korszerű elem, hogy ugyanazt a virágot, ugyanolyan méregdrágán most már bódé közvetíti a fogyasztóhoz a rendes boltok helyett. A kereskedelem bódéba szorul ? Mert a rendes földszinti üzletsor kevés; az új házakban — a voyeurök örömére — lakást terveznek helyettük. A régi üzlethelyiségek egy részét pedig hivatal, iroda, raktár foglalja el. Szarva között a tőgyét ? Ládaraktár a Rákóczi út elején