Budapest, 1982. (20. évfolyam)

12. szám december - Dr. Fekete Gyula: Vonal alatt II.

Létminimum-számítások három fővárosi nemzedékről Uonal alatt 2. A középnemzedék Budapest lakosságának 37 százaléka 30— 54 éves nő, illetve 30—60 éves férfi. Az általuk eltartott gyermekeket is számítva, a főváros lakosságának valamivel több mint fele tartozik a létminimum-számítások szempontjából a középnemzedékhez. ,,Ó, a boldog korosztály, a hatvanas évek fiataljai!" — mondják sokan a mai fiatalok közül irigykedve. Hiszen akkoriban terjedt el a mindennapok háztartási robotját enyhítő mosógép, mosópor, hűtőszekrény, centrifuga — amelyek azóta a létminimum részévé váltak — és a szolid jólét javai: a magnetofon, lemezjátszó, filmfelvevő, a külföldi utazás. Megkezdődött a gépkocsi térhódítása — az akkori benzinárak mellett olcsó volt az automobilizmus. Mind többen vásároltak hétvégi házat. Az olaj és a gáz segítségével automatizálódott a fűtés. S-mindennek megvolt az anyagi fedezete is: évente 4—6 százalékkal nőtt a reáljövedelem, 3—4 százalékkal a reálbér. Valóban szerencsés korosztály a mai középnemzedék. A gyors jövedelemnövekedésből a takarékbetét-állomány gyarapítására is futotta, és könnyebb volt lakáshoz jutni. A mai budapesti fiatalok 52 százalékát valamelyik szülő fogadja be átmenetileg, a középnemzedéknek csak 19 százaléka kezdte a családalapítást a szülőknél. (Annak idején több volt az olcsó albérlet is.) A mai fiataloknak csak 11 százaléka kap lakáskiutalást, míg a középnemzedéknek 42 százaléka jutott hozzá ily módon az első lakásához. A középkorúak minderről, persze, másként vélekednek, s gyakran hívják magukat elfeledett nemzedéknek. Hiszen ma külön szövetségek, bizottságok, újságok egyengetik a fiatalok útját (KISZ, fiatal szakemberek szövetségei, Állami Ifjúság Bizottság, Magyar Ifjúság, Ifjúsági Magazin stb.). S az ifjúsági klubokból, művészeti szakkörökből kinézik az idősebbeket. A nyugdíjasok is összejárhatnak klubokba, napközibe, s fórumaik vannak a tv-ben, rádióban, külön rovataik az újságokban. Csak a középnemzedékkel nem törődik senki — mondják. A létminimum tartalma más a középnemzedéknél; végül is ez a korosztály a legtapasztaltabb a munkában, közülük kerül ki a legtöbb középszintű vezető. A legmagasabb keresetű korosztályoknak nem lehetnek olyan életigényei, mint a szerény nyugdíjasoknak vagy a pályakezdő fiataloknak. A középkorúaknak, hogy meg-A cikksorozat első részét 1982/7. számunkban közöltük őrizzék teljesítményüket a munkában, megélhetési gondoktól mentes életvitelt kell folytatniuk, és valami kis pluszt kell kapniuk, ami fémjelzi vezető szerepüket. Mindezek miatt a középnemzedék minimális életigényei közé olyan javak és szolgáltatások is tartoznak (például televízió, időnként olcsó vendéglői étkezés), amelyek a többi korosztály létminimumánál egy fokkal kedvezőbb életvitelt tesznek lehetővé. A középnemzedék minimális igényeit az a tény is meghatározza, hogy a kielégítő életvitelt folytató (pénzbeosztásra rá nem szoruló, kötetlen életmód, bár nagyértékű javak birtoklása nélkül) és a jó körülmények között élő (személygépkocsi, évente nyaralás) családok aránya ebben a nemzedékben a legmagasabb. A látványosan jó körülmények között élők (értékes bútorok, szőnyegek, drága műszaki cikkek birtoklása, gyakori külföldi utazások, minőségi élvezeti cikkek nagymértékű fogyasztása stb.) túlnyomó többsége is 30 év fölötti aktív kereső. Igen változatos tehát a középnemzedék anyagi helyzete. Ez részben abból fakad, hogy a legkülönbözőbb életciklusú családok (új házasok, gyermekes és gyermekeiket már felnevelt családok) találhatók a középkorúak között, s mindegyik családtípusnak a fogyasztás más-más területén „szorít a cipője". A létminimum-számítások hagyományos eleme az élelmiszer-szükséglet. Ennek kielégítése elsősorban a többgyermekes családokban okoz gondot. A középnemzedék családjainak 10 százaléka tartozik a mintegy 20 ezer három- és többgyermekes budapesti család közé. Ezekben a családokban a létszükségletekre — egy főre — havi 2400 forintot kellene fordítani, azaz családonként havi 12—13 ezret. Ebből mintegy 40 százalék az élelmiszer-szükséglet aránya. Egy fizikai munkát végző férfi havi élelmiszer-szükséglete 1400 forintból, egy általános iskolás, felső tagozatos gyermeké ezer forintból, átlagosan 1200 forintból fedezhető. A nagy családok táplálkozása kalorikus szempontból megfelelő, sőt, a felnőttek harmadának, a gyermekek ötödének súlyfölöslege van. Más oldalról viszont hiányos a táplálkozásuk. Orvosi vizsgálatok szerint a gyermekek 15 százaléka soványnak tekinthető, s például a gyakori gyermekkori bronchitis oka a szervezet tápanyag-, elsősorban C-vitamin- és vas szűkösségében is keresendő. A hetvenes évek második felében a népesség legalacsonyabb jövedelmű ötöde — elsősorban a többgyermekes családok és nyugdíjasok — az élettanilag szükséges tápanyagoknak csak 70 százalékához jutott hozzá. Időközben növekedett ugyan az élettanilag értékesebb táplálékok fogyasztása, de az utóbbi évek ármozgásai visszavetették ezt a fejlődést a többgyermekes családokban. Az 1979. évi fogyasztói árintézkedések után ezekben a családokban kevesebb húst, zöldséget, gyümölcsöt fogyasztottak mint annak előtte, míg a magasabb jövedelmű rétégek eleve nagyobb fejadagja tovább nőtt. Budapesten jó az élelmiszer-ellátás, így az alacsony jövedelműek az olcsóbb élelmiszerekhez is hozzájuthatnak. Viszonylag gyakran kapható például a tápanyagokban igen gazdag vér és belsőség, amit az ország más területein, elsősorban a hűtőkapacitás hiánya miatt, egyáltalán nem vagy csak hébehóba árusítanak. Ugyanakkor nincs barnakenyér, amely a B-vitaminok, E-vitamin, réz, kobalt, foszfor egyik legfontosabb természetes forrása. Ez az ellátási rendellenesség is okozhatja, hogy gyakori a réz- és kobalthiány miatti vérszegénység. Nem ellátási hiba, hanem a káros divat következménye, hogy a lakosság a szükségesnél jóval kevesebb hüvelyest fogyaszt. (Igaz, a régi „szegények eledele" ma igen drága.) Nem kielégítő a H-vitamin fogyasztás sem. (Sok H-vitamin van például a céklában.) A jelenleginél jóval több halat, zöldséget és gyümölcsöt kellene ennie az alacsony jövedelműeknek — rostanyagfogyasztásuk alig fedezi a minimális szükségletet. (A rosthiányos táplálkozásra vezethető vissza a vastagbélrák térhódítása.) Nem szereti a lakosság a repceolajat — holott a szervezet linolénsav-szükségletét ebből lehet a legolcsóbban fedezni. (Kissé drágább (orrásai: libamáj, marhamáj, keserűcsokoládé, földimogyoró.) Sajnos, a lakosság idegenkedése miatt a növényolajipar a jövőben csökkenti a repceolaj étolajon belüli arányát, s ez növeli majd a létminimumot, tekintve, hogy drágább linolénsav-forrásokra leszünk utalva. Megnehezítik a minimális szükségletek meghatározását a gyakorlati élet visszásságai. 1980-ban a ZÖLDÉRT-boltok 75 százalékában fedtek fel a vevőt károsító árazást, mérést, minőségbesorolást. 1979-ben az élelmiszerboltokban megejtett próbavásárlások 70 százalékában tapasztalták a vásárlók megkárosítását. A károk nagysága átlagosan a kifizetett érték 4—5 százalékát tette ki. 1980-ban a húsvásárlások harmadánál fizettettek többet a vevőkkel. A kiszól-8