Budapest, 1982. (20. évfolyam)

11. szám november - Fábry Sándor—Novotta Róbert: Egy a százharmincból

férfiak. Az uram megkérdezte, kik ezek. »Hát az egyik a volt férjem, a másik a sógorom...« — szóval kurva volt. A Hübnerné hamarosan fölmondott neki. Az nagyon erkölcsös nő volt, nem tűrt ilyesmit a házban. A háziúrnak kéthónapi lakbérrel lehetett tartozni. Ha ezután se fizettek, az ügyvédjétől fölszólítás ment. Az utcára senkit se lehetett kirakni, csak a kapu alá, de hát ezt meg a Hübnerné nem akarta a többi lakó miatt. Ez kellemetlen lett volna. A házban négy üzlethelyiség volt. Egy drogéria, egy trafik és egy fodrász. A mai tisztító helyén meg Kép: Novotta Róbert előbb cipész, aztán tejcsarnok, később fűszerüzlet. A drogériát egy Markovics nevű ember vezette, akit 44-ben deportáltak, és el is pusztult. A háború után pár évig, 1950-ig — még a lánya és a felesége vezették az üzletet. A trafikengedélyt özvegy Barta Miklósné Bethlen Pistától kapta a férje érdemeire való tekintettel, aki híres újságíró volt. Szobra is van a Városligetben. Bartáné a házban lakott a második emeleten egy udvari lakásban. Nagy dolog volt akkoriban egy trafik, tisztesen meg lehetett belőle élni. 1950-ig az övé volt a trafik, akkor halt meg, 92 évesen. A fodrászat eredetileg nem Bedőé volt, hanem másvalakié, aki csődbe ment. Bedő fodrászata szemben volt, ahol most a Vöröskereszt van, 35 körül vette ki ezt az üzletet és jött át ide. Egy szobájuk volt az üzlet mögött, ott is laktak. Két segéddel dolgozott, meg Gizivel, a pedikűröslánnyal. Azok dolgoztak az üzletben. Ő maga már reggel hatkor elment otthonról, az elegánsabb Benczúr utcai házakhoz járt. Tíz óra körül hazajött, megreggelizett. Az üzletbe egyszerűbb emberek nem nagyon tehették be a lábukat, hogy ne piszkítsák be az ülést. A felesége nem főzött, a Síposnál nagyon jó koszt volt, oda jártak ebédelni. (Ma: Aranyfácán, a Rózsa utca és a Majakovszkij utca sarkán.) A: udvaron annak idején is volt egy óriási ecetfa, nyáron az alá ültek ki kártyázni, beszélgetni, esténként kicsit mulatozni a lakók. A Hübnerné ezt nem szerette. Kérdezte az uramat, mit lehetne csinálni. Nagyságos aszszony, ki kell vágni a fát — válaszolta. Ki is vágatta 26-ban. Azóta, hallom, megint jól megnőttek. Az udvar közepe be volt füvezve, nyárára le lehetett vinni a virágokat. Olyan volt, mint most. Autóval nem lehetett beállni. A nyilas időben a Klösznek volt egy Adlerja, de az is az utcán állt. Rendnek kellett lenni, az uram nagyon szerette a rendet. Tüzelőt szállítani, vagy szatyrot cipelni csak a hátsó lépcsőn lehetett. Volt egy cselédlány a harmadikon, ez mindig a főlépcsőn ment. Az uram többször is szólt neki, de az csak visszafeleselt. Aztán mikor nem bírta már, megvárta, és a kapualjban kétszer jól odasózott a nyaka közé. Jött is mindjárt a gazdája, hogy így, meg úgy Csuka úr, ez azért így nem megy... De hát mit csináljak — mondta —, nem ért a szóból. A kapun függött egy tábla, hogy milyen lakások vannak kiadók. Mindig volt néhány üres lakás, nem úgy mint ma. Az is a mi feladatunk volt, hogy ezeket megmutassuk a jelentkezőknek. A lakások kiadása egyébként érdekünk volt, hiszen százalékot kaptunk a bérből. A kapupénz mindig több volt, mint a százalék. Egy kettős ünnepen mindig összejött harminc pengő. A százalék mindig 150 pengőt tett ki, úgyhogy a 300 pengő mindig megvolt. Mellette, persze, még az uram is keresett. A lakásért nem kellett fizetni, de a villanyért, gázért igen. Másutt az is ingyen volt. A mosókonyha kulcsát tőlünk kellett elkérni. A padláson, ahol, ugye, a drótokat mi feszítettük ki, ami nekünk sem ingyen volt, mindenkinek egy pengőt kellett fizetni a teregetésért. Minden tejcsarnoknak volt kifutója. Reggel fél hatra már mindenkinek a küszöbén ott volt a tej, kifli, kalács. Persze ezt csak a jobb emberek vették igénybe. Az ostromkor az oroszok a lichthof felől jöttek be, a másik házból. Aztán az udvarra is beálltak szekerekkel, dzsippekkel. Ez olyan főhadiszállásféle volt. 1951-ben a Hübnernét a két fiával kitelepítették. Az öregasszony ott is halt meg 52-ben, 81 évesen. Azóta már minden családtag elment, Belgiumban vannak. A házat államosították. Mi már 50-ben eljöttünk." 43