Budapest, 1982. (20. évfolyam)

11. szám november - Nemeskürty István: „Akik szívükben fiatalok tudtak maradni”

polgárokat is meggyőzte egetverő tehetségéről ... És Ge-OG, amint „szilaj rikoltással vágódott le a magasból", hogy végezzen a gonosz emberfalóval. És a szép Ma-Ra, aki Sebők Imre rajzán még Tarzan hitvesénél is csábosabb ... Aztán a művészkedő pásztorok: a Mikszáth-koponyájú Nagy Pál Miklós, a zselici dombok között legeltető Kapoli Antal számadójuhász, a kackiás bajszú Perczel János... „Kézbe véve a kobakokat, minden képzeletet fölülmúl azoknak a hártyavékonyságú magházaknak bizsákkal való megdiszitése. Kapoli Antal látja hitetlenségünket, térül-fordul és a kamrából egy még díszítetlen kobakot hoz be. Fölteszi okuláréját, előveszi kisbizsókját, székre ül, jobb lábát a bakon átveti, a kobakot tartó bal kezét a szék hátára támasztja, és a jobb markával szorított, de hüvelykujjával is megtámasztott bizsókkal csak úgy, minden tervezgetés, előrajzolás nélkül szalad neki a díszítésnek..." (Művészkedő magyar pásztorok.) De jó lenne így faragni tudni, mások és magunk vigasztalására! Faragással mesélni biztosan Ge-Og is tudott. Elnézzük Nádasdi István hortobágyi csikósszámadó fejét, mintha a szegedi pedellus rokonságához tartozna; a tükörfába bajuszpedrőnek szánt mélyedést farigcsáló Kálmán István meg akár az ezerötszázas években kalandozó Szilasy Bálint valamelyik ismerőse lehetne. És mindannyian odatartoznak Szent István barbárjai közé, akiket Horváth Jenő rajzai mutatnak, varkocsba font hajukkal, buzogánynyal a kezükben. Aztán felemelkedik velük egy különös repülőgép, az van a rajz alá írva, hogy helikopter, és ez elröpít egy gyermekvárosba, amely állítólag tényleg létezik: „Délután Sárika szolgálatra indult a jaltai gyermektelepre ... Hiába ment végig a kicsinyek mesevárosán, gazdátlanul állott a mézeskalács házikó, a tündérek üvegpalotája, a kacsalábon forgó várkastély, a törpék barlangja. Máskor a gyerekek tízezrei éltek itt együtt, vidám hancúrozásban az eleven mesealakokkal, most megállt körülöttük az életP Egy gonosz hatalom támadta meg a várost és az országot, de aztán a csővasúton megérkezik a felmentő sereg. (F. D. 6438.) Diákország lakói ők mind, Sárika és Ge-Og, Távol István és Szilasy Bálint, regényhősök és valóságos emberek, mint Kapoli Antal számadójuhász; alakjuk új meg új színeket villantó tarkasággal népesíti be a világ legtökéletesebb demokráciáját: a gyermekképzelet birodalmát. Aztán becsukjuk a kiolvasott könyvet, elalszunk, és másnap megyünk az iskolába: „Reggel, amikor a toronyóra elkongatja a hetet, az én éjjeliszekrényemen is üvölteni kezd majd az ébresztőóra. És ugyanekkor még vagy száz, ezer kis vekker csilingel a külvárosi, belvárosi, az alsó- és felsővárosi hálószobák mélyéti... Kakukkos órák, zenélő órák és faliórák, egy egész óraármádia veri a hetet, ügy ballagnak a toronyóra után, mint a nyáj a csacsi nyomában. És minden vekker mellől egy álmos kisdiák ugrik ki az ágyból. Hideg van, az ablak barátságtalanul lila, jó lenne továbbaludni, de szinte gépiesen dugja fejét a mosdótálba, felkapja ruháját, lehörpinti kávéját és félig bedagadt szemekkel lohol az iskola felé.'''' (Szabadkai diákok, 318.) Egy nemzedék nőtt fel ezen a sorozaton; az a nemzedék, mely a felszabadulás pillanataiban vált végleg felnőtté. Sokan hordozzák szívükben és emlékezetükben ezeket a könyveket, legalábbis azok, „akik szivükben fiatalok tudtak maradni". De a magyar művelődéstörténet sem száműzheti a Könyvbarátok Kis Könyveit a közemlékezetből. 22 Sch. Kovács Kálmán rajza az F. D. 6438-hoz Harmos Károly fametszete a Mesélő faluhoz