Budapest, 1982. (20. évfolyam)

10. szám október - Pelle János: Népnevetés

Vidám színpadi jelenet Kabos Lászlóval fenntartotta. Ez a korlátozott számú és befolyású réteg fizetőképes felvevőpiaca volt a szórakoztatás leplébe öltözött művészetnek egy olyan korszakban, amikor az értelmiségiek ízlése szerint való „magas művészet" a jelenleginél is kisebb tömegeket vonzott. A színvonalas szórakoztató irodalom — mondjuk: kabaré — viszonya, mondjuk, a Nyugathoz ma már legföljebb zenei példával világítható meg: a jazz, illetve a színvonalas rock népszerűsíti úgy a XX. századi zene vívmányait, ahogy a felszabadulás előtti szórakoztató irodalom tükrözte a haladó művészet szellemiségét, társadalmi mondanivalóját. Nem véletlen, hogy a magyar progresszió legkiválóbb képviselői oly gyakran fordultak meg a Modern Színpad nézőterén. A humor, a szatíra ebben a korszakban határozottan a feudálisklerikális társadalmi rend — Ady szavával —, a magyar Ugar ellen irányult. Az első világháború előestéjén a magyar kabaré Figaro történelmi szerepére készült, de ezt végül csak részleges sikerrel tudta eljátszani. Szellemes mondásait megtapsolta a közönség, de közben a gróf fölszarvazta. Nagy Endre A kabaré regényében leírja, hogy a polgári radikalizmus szellemét árasztó kabaréjával az arisztokráciát is sikerült elbűvölnie. A valóságos grófok egy része megtapsolta a „destruktív" humort, s hagyta, hogy a kabaré tulajdonosa megleckéztesse. Ez az epizód megint csak a Figaro házasságának bemutatójára emlékeztet: úgy látszik, az európai arisztokráciában Nyugaton és Keleten egyaránt volt nagyvonalúság és önkritikus szellem. Az arisztokráciával ellentétben a magyar dzsentri, illetve a belőle kinövő úri középosztály sohasem volt képes értékelni a humort, illetve a kabarét, A pesti humor csak viszonylag rövid időszakban volt nyiltan „destruktív". Az erőre kapott keresztény-nemzeti kultúrpolitika ugyanis adminisztratív eszközökkel elejét tudta venni minden, a rendszert nyíltan bíráló éknek vagy kétértelmű célzásnak. A humoros irodalom, illetve a kabaré azonban e korlátozások között is tovább élt: Figaro megtalálta a módját, hogy önmagát gúnyolva is éreztesse különállását, melyre különben a fasizálódó kurzus egy re nyíltabban rákényszerítette.' Karinthy, a legnagyobb magyar humorista műveiben elenyésző kisebbséget alkotnak a szerzőjük polgári radikalizmusát tükröző írások. Ezt a fajta, a fennálló rendet nyiltan bíráló, „destruktív" politikai szatírát, csak Gábor Andor művelte egy darabig a Bécsi levelekben, ám ahogy Budapesttől távolodik, az emigrációban ki is apad humorának forrása. A XX. századi magyar humoros irodalom legkiválóbb teljesítményei elsősorban az előbb említett pesti polgári és kispolgári rétegek önreflexióját tükrözik, azt a tudatot, hogy van a magyar társadalomnak egy olyan rétege, mely másként látja a világot és elsősorban önmagát, mint ugyanezen társadalom tagjainak túlnyomó többsége. Karinthy marha férje nem egy akárhol elképzelhető balek házasember, hanem konkrét szociológiai meghatározottsággal megrajzolt alak. Ugyanígy a kortársai által írt, nemegyszersikamlós kuplék, sanzonok és kabarétréfák szellemisége is elválaszthatatlan attól a közegtől, melyben megszületett. S mert ezt a kulturális közeget alkotó pesti réteg és a társadalom egésze között a felszabadulás után, de legkésőbb az 1960-as évekre többékevésbé eltűntek a múltból öröklött, szokásokban rögződött és ízlésben is kifejezésre jutó válaszfalak, megszűnt a hagyományos pesti kabaré, s beláthatatlan időre különvált a humor és az irodalom. A magyar humor, illetve a kabaré a felszabadulás után egy ideig még színvonalas teljesítményeket produkált. A műfaj szívósságát, megteremtett formanyelvének maradandóságát bizonyítja, hogy az 1950-es években másodvirágzását élte. Darvas Szilárdot, Gádor Bélát, Kellér Dezsőt és Tabi Lászlót joggal nevezhetjük az irodalmi humor utolsó képviselőinek. (Az irodalmi stílusparódiákat, bármilyen szellemesek is, nem soroljuk ebbe a kategóriába, hiszen azok manapság a humán értelmiség „belügyének" számítanak.) Természetesen az 1950-es években nem lehetett szó nyílt társadalombírálatról, legföljebb bizonyos visszásságok kipellengérezéséről. De ennek a humornak megvolt — ha zsugorodóban is — a szemléleti alapja és a viszonylag szűkkörű közönsége, mely értékelni tudta. A sors furcsa iróniája, hogy az 1960-as évek második felében nőtt meg a humor és a kabaré iránti össztársadalmi igény, amikor elpárolgott már az a szellemiség, mely életet lehelt belé. A szórakoztatóipar, elsősorban a rádió, mindent megtesz, hogy a humorigényt kielégítse, de ez a humor még csak nem is hasonlít a néhány évtizeddel ezelőttire. Nem az a baj, hogy napjaink magyar humoristája vagy kabarékonferansziéja nem vállalkozhat radikális társadalombírálatra, hiszen láttuk, hogy a kabaré egy rövid időszaktól eltekintve sohasem politizált nyíltan. A hagyományos kabaré, mely Regős János szerint utoljára a Vidám Színpadon lelt otthonra, azért jutott válságba, mert eltűnt az a réteg, melynek eddig a szemléletét képviselte. Mesterségesen pedig nem lehet pótolni ezt a hiányt. Hiába vesz föl népszerű kabarésztárunk munkás- vagy parasztgúnyát, s veszi körül magát ehhez illő rekvizitumokkal, nem képes életre kelteni a „dolgozó" absztrakt típusát, melynek szószólója akar lenni. Az utóbbi két évtizedben átalakult, egységessé vált, illetve új módon rétegződött a magyar társadalom. Ez a végeredményben feltétlenül pozitív, a jövő irányába mutató átalakulás azonban kiszárította a humor gyökereit, s egészen más, új típusú szórakoztatásfajtákat hozott létre. A magyar Figarót sajnálni lehet, de felesleges újra és újra érdemeire hivatkozni s föltámasztásával kísérletezni. Művelői egybehangzó állítása szerint a könnyű műfaj a legnehezebbek egyike. Tanácsokat a megújítására hiába is osztogatnánk, a „múzsák neveletlen gyermeke" amúgy sem fogadja meg a bölcs intelmeket. Egyetlen jámbor óhajt azért megkockáztatok: szeretnék őszintén, felszabadultan nevetni, anélkül, hogy a hangomat össze lehetne téveszteni a gépkacajjal. Azt hiszem, kívánságommal nem állok egyedül. S ha ebben igazam van, nem veszett még el minden remény, hogy egyszer „minden másképpen lesz" a humor terén is. 32