Budapest, 1982. (20. évfolyam)

10. szám október - Endrődi Szabó Ernő: Meg lehet-e fejteni egy kerületet?

— De most Sashalmon lakik — vetek ellent. — Az igaz, de én akkor is csak szentmihályi vagyok. Még Szent Péternél is — mondja. És nevet. — Na és mi lesz ezzel a kas­téllyal végül, nem tudja ? Örökké csak nem maradhat így. — Úgy nézem, hogy a legaktí­vabb talán a klérus. .. — Az egyházra gondol ? — Igen, arra. Állítólag ők akarják megvenni. Szociális ott­hon lenne belőle. Míg beszél, egyfolytában az motoszkál a fejemben, hogy mi lehet a foglalkozása ?! Boltvezető ? Katonatiszt? Meós? Rendőr? A beszédéből, a gesztusaiból semmi árulkodó jelet nem tudok kivenni. — Mindegy is, mi lesz belőle, csak már rendbe hoznák — foly­tatja —, nagyon szeretnénk már. Rossz nézni, ahogy itt romlik, megy tönkre a szemünk előtt. — De akkor maguknak ki kell költözni innen. — Az igaz, azt nem szívesen tesszük. De hátha kapunk valami jó kis kertes házat. Nekem ez a lényeg: a kertem meglegyen. Meg tudja, azért az ember, ha nehezére is esik, csak belátja, hogy egy ilyen épület azért mégiscsak jobb, ha közösségé, ha közösségi célt szolgái. Az volna ennek a kastélynak az igazi ren­deltetése. Hogy a közösségé le­gyen. Még ha ki is kell költöz­nünk. Csak történnék már valami. Vasárnap. Kora este. De lehet, hogy késő délután. Kertes, több­nyire földszintes házak sora, kevés beépítéssel és felújítással. De legyen akár új, akár régi, egyik épület sem hivalkodó, mindegyik külsején látható a tisztes jómód. Azon gondolkodom, hogy mire is hasonlít legjobban ez a kelle­mes, hangulatos városka, amely­nek simára aszfaltozott keskeny utcáin még így, gépkocsival végig­hajtani is csupa felüdülés. Gon­dolkodom, hasonlatokat keresek, és ilyenek jutnak az eszembe: valódi eperből készült eperfagy­lalt; nyárdélután egy hűvös, kert­re néző verandán. Végül abban állapodom meg: Rákosszentmi­hály legjobban Rákosszentmi­hályra hasonlít. Másképpen: a kertváros műfajának első osztá­lyú képviselője. A Mosolygó Antal Művelődési Házat keresem. Hallottam egyet s mást a kerület kulturális életéről. Tudom, hogy központi objektum híján, a modern, jól szervezett művelődési folyamatok tárgyi fel­tételeinek, eszközeinek szinte tel­jes hiányában dolgoznak, és mu­tatnak föl nem kis eredményeket az itteni népművelők. Engem most a részletek is érdekelnek és ezeket — természetesen — ma­guktól az érintettektől szeretném hallani. Tudom azt is, hogy objektum hiányában a körzeti pártbizottság épületében kapott helyet a művelődési ház „appa­rátusa", így hát a pártházat kere­sem. Némi kérdezősködés után megtalálom, de az eredmény nem szolgál örömömre. Az ajtók zárva vannak, őgyelgek egy kicsit az épület előtt, hátha erre téved egy­két magányos „művelődni vágyó", akiket talán majd szóra bírhatok, ám ez sem sikerül. Senki sem téved erre. Már-már külsőmre, „idegenszerűségemre" kezdek gyanakodni, mint riasztó ténye­zőre, amikor fölbukkan egy an­dalgó ifjú pár. „Biztosan az öt­órai diszkóra jönnek" — gondo­lom és széles mosollyal lépek eléjük: — A művelődési házba? — Spreche nicht ungarisch — hangzik a válasz, és kissé sértett arccal sétálnak tovább. Mérgem­ben becsöngetek a szemben lévő ház kapuján. Kisvártatva jó meg­jelenésű, középkorú nő lép ki a házból. Arcán meglepetés (per­sze, hogy az)és tétovázás: kijöj jön­e a kapuig vagy sem. Az előbbit választja. Röviden elmondom, hogy mi járatban vagyok, és meg­kérdezem, hogy mit tehet, hová mehet ilyenkor a „művelődni vágyó" szentmihályi. — Ez kedden és csütörtökön van a fiataloknak és tulajdonkép­pen ez egy kerületi pártbizottság — mondja. — És ha ön most éppen szó­rakozni, kikapcsolódni szeretne, hová menne akkor? — Mi a kerületbe nem szok­tunk elmenni. Hogyha megyünk, akkor beljebb megyünk vagy egyáltalán az országba valamerre. — És például a pici gyerme­keknek valamilyen foglalkoztatás ? — Hát... én láttam ilyet, hogy mesedélután meg ilyes­mi... — Itt szemben? — Igen. Bár, őszintén meg­vallva, én nem nagyon tudom, mit csinálnak, hiába, hogy itt lakom. — Mégis, meg tudná mondani, hogy áll itt a kultúra? — Hát itt van az Ikarus, oda sokan járnak, azután van nyug­díjasklub, meg a turistáknak... — elhallgat. — És egyéb szórakozóhelyek, lehetőségek ? — Hát én itt lakom húsz éve, de nem... tényleg nem... nem ... tényleg... És ennyi. Aszerkesztőség egyöntetű vé­leménye szerint az előző ri­portnak néhány állítására azon melegében kellene válaszolni. Nem mintha nem bíznánk szer­zőnkben, Endrődi Szabó Ernő­ben, csakhát nem árt meghallgatni a másik felet is. A XVI. kerületi Tanács elnökhelyettese, Rácz Be­lőné készséggel vállalta, hogy el­oszlatja kételyeinket. Mi tagadás, az amúgy nyugodt, jókedélyű asszony a harmadik oldal közepe táján egyszerre csak elkomorodott. De azért becsülettel végigolvasta az egészet. Igaz, minden újabb oldalnál nagyokat sóhajtott, már ezzel is jelezve fenntartásait. Amikor befejezte az olvasást, mereven rám nézett, s feltette a számomra roppant kényelmetlen kérdést: — Nos, önnek hogy tetszett? Ha jól emlékszem, abban a pil­lanatban bambán vigyorogtam, s valami olyat ismételgettem, hogy a sajtószabadság már a 12 pont követeléseinek egyike volt. Rácz Béláné régóta tisztségviselő. Szavaimból pontosan megértette, mire kérem őt. Ettől fogva meg-Rákosszentmihály: Hősök tere adóan haladt a cikkben szinte pontról pontra, hogy válaszoljon a kerületiek kérdéseire. Ám előbb kifejtette véleményét általában. — Nem tartom szerencsésnek az újságíró alapállását. Minden sorából kiérezni, hogy bántani akart, megkérdőjelezni appará­tusunk eddigi munkáját. A lako­soknak természetesen joguk van ahhoz, hogy megbíráljanak ben­nünket. S hogy ne szépítgessem, kapunk is eleget a tanácstagja­inkon keresztül, akik meggyőző­désem szerint — kiválóan és harcosan képviselik választóik ér­dekeit. Ha kell, megvétózzák döntéseinket. Időnként heves csa­tározások dúlnak egy-egy terve­zett intézkedés körül. És ez így van jól. Viszont azt sem hallgat­hatom el, hogy gyakran dicsér­nek is, elismerve, ha olyan ügyben érünk el haladást, amely a köz javát szolgálja. Ami a legjobban zavart az írásban: szubjektív, a túlságosan szubjektív hangvétel, s a felszínesség. Az, hogy meg sem fordult a fejében, hátha még­sem úgy van, ahogy azt az Felújítják a Georgina utcai iskolát 6

Next

/
Thumbnails
Contents