Budapest, 1982. (20. évfolyam)
9. szám szeptember - Seregi László: Esély a túlélésre
SEREGI LÁSZLÓ ^ ^ ^ ^^ A TÚLÉLÉSRE Beszélgetés dr. Németh Györggyel, a Fővárosi Onkoradiológiai Központ főorvosával „A Hatalom homályba rejtőzik. Sugarai titkos erővel szüntelen verik testemet, s bombázzák atomaimat, de ezt sem látni, sem egyébként észlelni nem lehet." Babits Mihály: Gondolatok az ólonigömb alatt — ön előre bekérte a kérdéseimet. Bevallom, ez az eljárás nem ismeretlen számomra. Megszoktam, hogy magasabb beosztású emberek szívesen élnek ezzel az önmaguk teremtette lehetőséggel. De ők zömmel — funkcionáriusok. Kissé meglepett, hogy már az orvosprofesszor is ehhez a módszerhez nyúl. Mi ennek az oka? Időhiány? Vagy egyszerűen nem bízik az újságírókban? — Szó sincs bizalmatlanságról, végül is, amit írásban válaszolok, az csak nyersanyag, kiindulás a későbbiekhez, a személyes találkozóhoz. Ám az újságírók néha meglehetősen váratlan, a szakember számára megdöbbentő kérdésekkel hozakodnak elő. Maga a tény akár örvendetes is lehetne, de mégsem az, mert — legalábbis az én esetemben — elvonja a figyelmet a felszín mögött lapuló lényegről. S így nem biztos, hogy megvalósul a kitűzött cél: sokakat foglalkoztató kérdésekre közérthető, világos feleletet adni. Ezért nem vagyok híve a rögtönzésnek; nem beszélve a valóban szorongató időhiányról. - Ami azt illeti, sok igazság van a szavaiban. Idegesítő lehet a tapogatózó laikus, akinek jószerivel arról sincs fogalma, hogy akivel beszél, melyik területen szerzett magának rangot és megbecsülést. Én például, hogy ne kerteljek, azt sem tudom, hogy valójában mi az a rák? Ha ezek után is hajlandó folytatni a beszélgetést, arra kérem, avasson be a — gondolom — korántsem féltve őrzött titokba. — Szívesen megtenném, de az az igazság, hogy nem tudom megfogalmazni, mi a rák. Én örülnék a legjobban, ha rendelkezésemre állna egzakt definíció. — Azt bizonyára tudja, hogy miért viseli ez a betegség e nem túl barátságos nevet? —- A magyarázat kézenfekvő. Megpróbálom úgy elmondani, hogy megértse. A/, emlőben keletkező daganatos megbetegedés csillagszerű alakzatban terjed, s ez az alakzat a nyirokerekben megjelenve ráklábakhoz hasonló képet ad. Kialakulásáról, a kiváltó biológiai folyamatokról sem tudunk sokat. Tévedés ne essék, ebből nem az következik, hogy semmit nem tudunk. Fontosabb és kevésbé fontos részletek vannak a birtokunkban, de hogy ezek közül melyek a csakugyan meghatározó jelentőségűek, nos, ez még a jövő titka. Annyi bizonyos: számos olyan tényezőt ismerünk, amely képes arra, hogy — egyéb feltételek megléte esetén — megindítsa a rákos burjánzást. Egyes ingerek, betegségek, fejlődési zavarok különösen elősegíthetik nemkívánatos gócok létrejöttét. — Vagyis a ráknak nem egy, de százegy kiváltó oka van. Talán éppen ezért válhatott az emberiség legveszedelmesebb ellenségévé. — Ez az állítás igy, ilyen sarkosan nem állja meg a helyét. A közhiedelemmel szemben ugyanis nem a rák vezet a halálozási listán. A szív és a vérkeringési megbetegedések világszerte megelőzik, s nincs ez másként hazánkban sem. Ezt már csak azért sem ártott tisztázni, mert sokan a rákot allele járványnak képzelik, amely veszélyesebb minden eddig ismert kórnál. Holott erről, szerencsére, szó sincs. Nem vitás, sokan, túl sokan esnek a rák áldozatául, de meggyőződésem, hogy nincs okunk a pánikra. — Gyakran mondogatjuk, hogy valakinek hajlama van — teszem azt — az elhízásra, a cukorbajra és a többi. Létezik ilyen a rák esetében is? — Sajnos, igen. Ismerünk például egy kóros képződményt a szem ideghártyáján, amely egyes családokban rendszeresen előfordul. S igazolt tény, hogy bizonyos daganatféleségek is az átlagosnál sűrűbben jelentkeznek közeli rokonoknál. Mindebből azonban nem az következik, hogy ha egy családban valakinek rákja vkn, az istencsapás a többiekre nézve. Ha ezt a sajátos és sajnálatos hajlamot minden egyes családtag örökölné, alighanem borzasztóak lennének a kilátásaink. Kivált genetikai értelemben. Jól is néznénk ki, ha a gyerekek magukban hordoznák, mintegy sűrítményként, szüleik és távolabbi felmenőik negatív tulajdonságait, hajlamait. — Gyanítom, meglepi, amit most mondok: néha tán jobb lenne, ha látszana, van-e örökölt hajlam a rákra. Sokak szerint ugyanis ez a kór azért igen veszélyes, mert kezdetben nincs fájdalom, a kiszemelt áldozat szinte tünetmentes. Ha egyszer nincs panaszom, honnan tudhatom, hogy sürgősen orvoshoz kell fordulnom? Ez annál is inkább érdekes, mivel manapság egyre gyakrabban emlegetik a prevenció fontosságát. — Igaz, a kezdeti stádiumban nincs tünet, s olyan vizsgálati eljárás sincs, amellyel százszázalékos biztonsággal meg tudnánk állapítani, hogy az adott szervezetben van-e indulásra kész burjánzás, avagy sem. Viszont: jó ideje kampányt folytatunk a ráknak éppen e korai szakaszában történő felismerése érdekében. A szűrőállomások forgalma az utóbbi időben örvendetesen meg is növekedett, az elért eredményekkel mégsem vagyunk megelégedve. Fölmerül a kérdés, vajon propagandaanyagaink eljutnak-e azokhoz, akiknek szántuk; s ha eljutnak, kézbe veszik-e, olvassák-e őket? Sajnos, elég közömbösek vagyunk addig, amíg nincs baj. Azt már csak a rend kedvéért jegyzem meg, hogy az idejében felfedezett daganat még 15