Budapest, 1982. (20. évfolyam)

8. szám augusztus - Kertész Péter: Vezéri székben — kiváltságok nélkül

KERTÉSZ PÉTER Vezéri székben - kiváltságok nélkül Mindenekelőtt: ez a szék eléggé köznapi ülőalkalmatosság a külső Váci út zajaitól védtelen vezéri rezidencián. S mint ilyen, éppen annyira lényegtelen Dienes Béla számára, mint a hatalom egyéb kellékei, amelyek közül vele kapcsolatban nem is tudnék megemlíteni hirtelenjében egyet se. Az olcsón, mondhatni típusízlés alapján kialakított enteriőr nem sejteti, hogy csaknem harmincezer ember ura tölti itt izgalomtól nem mentes napjait. Valamire való osztályvezető sokkal rafináltabb berendezéssel igyekszik felhívni a figyelmet a maga nélkülözhetetlenségére. — Valamikor itt kezdtem az újságírópályát. Egyhónapos próbaidőre vettek fel. Nem tudom pontosan, mennyi időt töltöttem inasként az önök üzemi lapjánál, az Izzó újságnál, de Dienes Béláról mindössze annyit tudtam meg, hogy ő a VEZÉRIGAZGATÓ. Elképzelhető, hogy azok, akik nem közvetlen beosztottjai, sokkal többet tudnak az első emberükről, mint én annak idején? Egyáltalán: lényeges az, hogy tudják: miféle ember, honnan jött, mi történik vele gyárkapun kívül és a többi? — Egyáltalán nem tartom jelentéktelen tényezőnek, hogy az a közösség, amely dolgozik, termel, ismerje a vezetőjét. Ami persze nem jelenti azt, hogy mindenki ismeri a nacionálémat. 1946. január 4-én léptem be mint műszerész szakmunkás. Még az év decemberében képességvizsgát tettem Szegedi Varga főosztályvezetőnél, aki az egyetemen is tanított. Lehúztam négy és fél évet, közben leérettségiztem, nekikezdtem a műszaki főiskolának, s mint félidős mérnökhallgatót helyeztek át technikusnak a Konvertába. 1962 óta vagyok vezérigazgató. — Mintha kimaradt volna valami... Danis Barna felvételei — A Konvertában előbb fejlesztő mérnök, majd főmérnök lettem. Aztán egy évig voltam a híradástechnika iparági főmérnöke, s onnan helyeztek vissza az Egyesüft Izzóba vezérigazgatónak. Ma a Konverta is hozzánk tartozik. — Engedelmet a kérdésért: hogyan történt ez a kiemelés?Föl tudták becsülni a tényleges képességeit, vagy egyszerűen, mint megannyi kádert, beültették a mostani hivatalába? — Én nem ugrottam nagyokat. Lépcsőfokról lépcsőfokra léptem. S gondolom, fokról fokra megmérhették valódi képességeimet, s eldönthették: rakjanak-e rám többet. A magam részéről ezt szerencsés dolognak tartom. — Ez a szerencse idestova húsz éve tart már. — Hát mert nyilván valamennyire megfeleltem az elvárásoknak. — Vezérigazgatónak lenni, ez végül is szakma? — Szakma is, de inkább hivatás. Ha a világ gyakorlatát nézem, a kiválasztás nem mutat homogén képet. Ami közös, hogy sokféle területen kell biztonságos ismeretanyaggal rendelkezni. Másként képtelenség az előkészített anyagok sorsáról dönteni. És hát meg kell követelni a döntési változatok sokféleségét is. — Valamikor rangot jelentett az Izzóban dolgozni. Ma azonban nincs mód a válogatásra. Azokkal kell együtt munkálkodni, akik éppen rendelkezésre állnak. — Sőt, mást mondok. Ha megnézem az általános iskolai, középiskolai vagy egyetemi átlagokat, éppen hogy elérik a 3,5-öt. Ugyanakkor egyfolytában arról beszélünk, hogy vegyük fel a versenyt a világgal, a legfejlettebbekkel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a három és feles átlaggal kell nekünk tulajdonképpen a jeles követelményrendszernek eleget tenni. — Van valamilyen kikristályosodott módszerük az ide került műszakiak adaptálására? — Az úgynevezett mérnökóvoda. Lehetőséget kap minden fiatal mérnök s más pályakezdő, hogy átláthassa: milyen munkaterületek vannak. így kialakul bennük valamilyen kép a vállalat egészéről, s közben ők maguk is megméretnek. Hat hónap elteltével bírálják el aztán, hogy kinek mi a legmegfelelőbb foglalatosság. A szakmunkásoknál is így van. Persze ez csak elmondva ilyen egyszerű, valójában meglehetősen konfliktusos helyzet. Hiszen senki sem hasznosíthatja műszaki vagy jogi ismereteinek azt a széles skáláját, amelyet az iskolában megtanult. Itt egy szűk sávban kell sokat produkálni. A mi feladatunk megismertetni és megszerettetni az emberekkel a fejlett technikát, a kialakult munkamegosztást. Tehát a neki való munkaterületre való orientálás mellett el kell fogadtatnunk a mai élet valóságát. 8