Budapest, 1982. (20. évfolyam)
8. szám augusztus - Rakonczay Zoltán: Üsd, vágd, nem anyád!
barlangot vagy egy lerobbantott sziklát még varázslattal sem állíthatunk vissza eredeti formájába, egy kipusztított állat- vagy növényfaj földünket, környezetünket is szegényíti. A feltett kérdésre való válaszadás előtt le kell szögezni: ha tetszik, ha nem, rangsorolnunk kell, prioritásokat kell megjelölnünk. A „békesség kedvéért" tett megalkuvásnak ebben az esetben nincs létjogosultsága, szinte bűnös magatartásnak tekinthető. Budapesten a föld (barlangok, talaj, domborzat), a víz, a levegő, a növényvilág, az állatvilág, a táj, a csend és a települési környezet védelme nem lehet egyenrangú — és merőben eltér az „országos átlagtól". A természetes „termelési technológia" (biológia) úgy működik, hogy a végtermék minden termelési szintben folyamatosan felhasználódik. A fű „magától" nő, azt megeszi az őz, az őzet a farkas, a farkast (ha elpusztul) a kukacok, azokból később talaj lesz, amiből ismét kinő a fű. A nagyvárosi ökoszisztéma, így fővárosunké is, azonban ennek majdnem az ellenkezője. Itt a „termelő rendszerek" (a növények) és a fogyasztók (a kukacok) szinte teljesen visszafejlődtek. Budapest, mint minden nagyváros, önmagában nem életképes, az „anyagok" természetes körforgásáról nem lehet beszélni. Jellegzetessége, hogy anyag- és energiaigényeit szinte teljes mértékben kívülről szerzi be, a készárut, és a hulladék nagy részét pedig leadja egy másik rendszernek. Ez nem körforgás, hanem „átfolyás", keresztüláramlás. Mérhetetlen mennyiségben keletkezik a hulladék, melynek tömege egyre nő. Ezt a problémát minden területen csak a hulladékmentes technológiák kiterjesztésével lehetne orvosolni — amely egyelőre utópia. Mit sikerült megmentenünk? A föld alatti élettelen világ s a barlangok nagy részét, azonban ezeket még nem állítottuk a lakosság szolgálatába. Fővárosunk hat jelentősebb barlangja közül csak egy, a Pálvölgyi-barlang látogatható rendszeresen; a többit is közkinccsé kellene tenni. A tájat, a domborzatot sok he-Kilátás a János-hegyről lyen önzőén, rövidlátóan és ha nem is visszavonhatatlanul, de több generáció számára „örökre" elrontottuk. A főváros környéke némelyütt csúf: a több mint hatszáz felszíni bányából (a Solymár melletti dombról tizenhármat lehet megszámolni) városunk határain belül 30 üzemelő és felhagyott bányagödör „díszlik". Ezek egy része úgy van megnyitva, hogy a lakosság minél jobban láthassa(!). Eltüntetésük, sajnos, vontatottan halad. Érthetetlen az a közömbösség, amely még a legdrasztikusabb beavatkozást is eltűri. Annál is inkább, mert a tátongó „gödrök" jó részét hulladékfeltöltéssel és erdősítéssel — viszonylag gyorsan és olcsón föl lehetne számolni. Tájvédelmi szempontból az egyik legégetőbb feladat. Valamennyire a szemételhelyezési gondokon is segítene. Sajnos, a termőterületek csökkenése állandó és még hosszú ideig elkerülhetetlen jelenség, de az elhanyagolt területek fölött nem térhetünk napirendre. Fővárosunk területének legfeljebb 5%-a csúf. Ezek jobbára a gazdátlan, vagy annak látszó, valamilyen célból fenntartott, roncsolt, gazos, elhanyagolt, gyakran közösségi tulajdonban levő közterületek és be nem épített magántelkek, melyeket folyamatosan be kellett volna erdősíteni, függetlenül mindenféle tulajdonjogi, kezelési és használati viszonytól. A föntiek lehetnének az erdőtelepítés célpontjai, majd igazi „közjóléti" erdők. A roncsolt, városképet legjobban csúfító, a mezőgazdaságból időszakosan vagy véglegesen kivont parlagterületek önmagukban is riasztóak. Ezek nagy része ugyanis az iparvállalatok környékén, az autópályák, utak és vasutak mentén, a vízgazdálkodás céljait szolgáló berendezések és töltések „védőzónájában" helyezkedik el, és sok esetben éppen védelmi megfontolások miatt áll üresen. E területek zöme a növényzettől megfosztva szemétdombokká alakult át, és védőfunkcióját képtelen betölteni. Jellemző, hogy az országosan jó, vagy elfogadható, de a helyi viszonyokra nem adaptált jogszabályok szolgai végrehajtása milyen károkat okozhat. A főváros egyik értéke és jellegzetessége a budai hegyvidék laza beépítése volt. Félreértett (vagy tévesen magyarázott) telekgazdálkodási megfontolások miatt jó néhány — városképi szempontból kiemelkedően fontos — területet sajnos beépítettek. Sok helyen a dús növényzetet kiirtották, a telkeket felaprózták, az eredeti természetes határokat pedig „kiegyenesítették". Cseppkőképződmények a Pálvölgyi-barlangban 3