Budapest, 1982. (20. évfolyam)

7. szám július - Ráday Mihály: A Sugárút pusztuló értékei

Az ELMÜ feladata: egymillió fogyasztó áramellátása Első számú közellenség: az üzemzavar Leghétköznapibb mozdulataink egyike, amikor a villanykapcsoló után nyúlunk. Olyannyira megszoktuk a villamosság jelenlétét otthonunkban, hogy csak nagyon ritkán gondolunk arra a vállalatra, mely mindannyiunk számára „házhoz szállítja" ezt a fajta energiát. Ez a vállalat a Budapesti Elektromos Művek, röviden ELMÜ. Eredete a századforduló előtti évekbe nyúlik vissza. 1892-ben a Főváros vezetősége versenytárgyalásttartott, melynek végeztével két ajánlatot fogadtak el. A Budapesti Általános Villamossági Rt. és a Magyar Villamossági Rt. kapott jogot a főváros területén villamosenergiatermelő és -elosztó berendezések létesítésére. Az egyik cég egyenáramot, a másik pedig váltóáramot „szállított" fogyasztóinak. 1893 októberében kezdődött meg a folyamatos, üzemszerű villamosenergia-szolgáltatás. 1914-ben a Főváros is bekapcsolódott az áramszolgáltatásba a saját, Kelenföldön épült erőművével. Jelentős előrelépés volt, hogy még abban az évben, június 1-vel tulajdonába és kezelésébe vette a Budapesti Általános Villamossági Rt., majd 1918. április 1-vel pedig a Magyar Villamossági Rt. berendezéseit. Ezzel kialakult a fővárosban az egységes villamosenergia-szolgáltatási rendszer alapja. Hogyan működik ma ez a rendszer? Mi történik azon az úton, melyen az áram eljut a termelőtől a fogyasztóig? Ezekről és még sok egyéb érdekes kérdésről beszélgetünk a Budapesti Elektromos Művek üzemviteli főosztályának vezetőjével, Molnár Józseffel. A magyarországi erőművek által előállított és a Szovjetunióból hazánkba érkező áram egy központi gyűjtőrendszerbe kerül. Az Országos Villamos Távvezeték Vállalat feladata a továbbiakban az áram eljuttatása a hat áramszolgáltató vállalathoz. Ezek egyike a Budapesti Elektromos Művek. Ez a vállalat olyan szolgáltató tevékenységet végez, melyben nem lehet egy percnyi szünet sem. Villamosenergiára ugyanis minden pillanatban és állandóan szükség van, az ehhez szükséges „utakat"folyamatosan biztosítani kell. Ebből következően legfontosabb feladata berendezéseinek állandó üzemben tartása. Ahhoz viszont, hogy az évről évre növekvő igényeket ki tudja elégíteni — régebben 7—8 százalék, 1979 óta csak 4 százalék a növekedés —, tervező-fejlesztő és kivitelező tevékenységet is kell folytatnia. Ma Budapesten körülbelül egymillió kommunális fogyasztó van, akit az ELMÜ lát el. Ehhez 7400 kilométer kisfeszültségű hálózatra és több mint három és fél ezer transzformátorállomásra van szükség. Ez utóbbiak alakítják át az áramot alacsonyabb feszültségűre. Ahhoz ugyanis, hogy minél nagyobb Celjesítményű áram legyen szállítható minél nagyobb távolságra, nagy feszültség kell (az albertirsa—vinyicai távvezeték például 750 kilovoltos). Budapesten 220, 120, 20 és 0,4 kilovoltos szabadvezetéken halad az áram a peremkerületeken, amíg a belső területeken kizárólag kábelhálózatok vannak üzemben (például 10 kilovoltos középfeszültségű hálózat is). A városban sok helyütt látható kis szürke állomásokban nyeri el végül is azt a A fővárosi közvilágítás vezérlőterme „formáját" az elektromos energia, amelyben mi, fogyasztók felhasználjuk — 380/220 voltos váltóáram lesz belőle. Ahhoz, hogy ebből mindig és mindannyian — lehetőleg igényünk szerint — részesedhessünk, az ELMÜ üzemviteli szakembereinek igen sokrétű munkájára van szükség. Gondoljunk csak a legnagyobb veszélyként emlegetett üzemzavarra, amely az áramszolgáltatók „első számú közellensége". A kábeleket és egyéb berendezéseket egyaránt fenyegeti a túlterhelés és az elöregedés veszélye — no meg igen gyakran meg is sérülnek. A nagyobb állomásokon kezelőszemélyzet tartózkodik, ha észlelik a hibát, gyors intézkedéseket tesznek kijavítására. Ma már egyre több helyütt vannak olyan készülékek, melyek a hibát önműködően, automatikus kapcsolások segítségével hárítják el, vagy üzemzavar esetén jelzéseket továbbítanak a központba. A fogyasztók lakásaiban fellépő zavar kiküszöbölésére pedig a lakosság bejelentése nyomán kerülhet sor. Egy örökzöld megjegyzés: ha jó az automatánk biztosítéka, a mi rendszerünkön belül keletkezett hiba lokalizálódik, nem zavar és nem veszélyeztet másokat. A karbantartás igen fontos tevékenység minden vállalatnál — ha lehet, itt még fokozottabban az. Ezzel a tervszerűen végzett munkával ugyanis nemcsak megelőzni lehet a hibák egy részét, hanem meg lehet hosszabbítani több milliárd forint értékű állóeszköz élettartamát is. Ezért van szükség mindannyiunk megértésére, amikor egy-egy terület rövidebb időre villamos energia nélkül marad. Az áram kikapcsolása karbantartás idejére az Elektromos Műveknek ugyanis nemcsak kötelessége, de joga is. Az energiaigények kielégítése is az üzemvitel hatáskörébe tartozik. Vezérelvként leszögezték: ha az adott területen a kért teljesítmény rendelkezésre áll, s nem zavarja az üzembiztonságot, akkor adni is kell. A kivételt képező ún. zárolt körzetek száma ez idő szerint az összesnek csak 8,1 százalékát teszi ki. Legtöbbjüknél az a helyzet, hogy a transzformátorállomásból elágazó vonalak közül csak egy-kettő telített. Csak ezen az egy-két vonalon nincs mód a teljesítmény további növelésére, a körzet többi vonalain azonban még az ilyen területen is lehetséges. Ha a fejlesztés jjabb kapacitást eredményez, a körzetet feloldják a zárlat alól (ez tehát nem valami örökre szóló „karantén"). Említést kell még tennünk a közvilágítás fenntartásáról is, amely mindössze 2,5 százalékát teszi ki a főváros villamosenergia szükségletének, viszont roppant munkaigényes feladat (rongálás, időjárási tényezők roncsoló hatása stb. miatt). Végezetül néhány szó a jövőről. Nekünk, fogyasztóknak mindenképpen biztató az a tájékoztatás, miszerint az ELMÜ mindenképpen lépést igyekszik tartani az igények növekedésével. Az energiatakarékosságra viszont változatlanul szükség lesz, hiszen az energiahordozók (szén, olaj stb.) ára egyre magasabb — s ha meggondoljuk: a villamos áram ezeknek csak egyik „átalakított" formája... (X) Transzformátorállomás részlete 44